Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Szakértők szerint az IÁ a leggazdagabb terrorszervezet a világon

Elemzők szerint az Irakban és Szíriában előrenyomuló, Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoportosulás a világ leggazdagabb terrorszervezete, a milícia naponta mintegy kétmillió keres az általa elfoglalt területeken kitermelt kőolaj értékesítésével - olvasható a Reuters brit hírügynökség friss elemzésében.

Egy északkelet-szíriai olajmezőnél minden nap kamionok tucatjai állnak sorba az IÁ által olcsón árult kőolajért, ez azonban csak egy példa arra, hogy a szervezet miként teremti meg és működteti saját gazdaságát az általa uralt területeken.

A dzsihadisták főleg helyi vásárlókkal és kereskedőkkel üzletelnek, köztük olyanokkal, akik amúgy Bassár el-Aszad szíriai elnököt támogatják az országban tomboló belháborúban. A kőolaj egy része közvetítőkön keresztül még Damaszkusz irányítása alatt álló állami cégekhez is visszakerül.

"Az Iszlám Állam naponta több mint 2 millió dollárra tesz szert, s ez lehetővé teszi számára, hogy béreket fizessenek és hadműveleteket indítsanak" - mondta egy neve elhallgatását kérő szakértő, aki a több mint három éve tartó polgárháborút megelőzően egy Szíriában tevékenykedő külföldi olajvállalatnak dolgozott.

Az Egyesült Államok nemrégiben bejelentette, hogy az IÁ elleni harc részeként Irak után Szíria területére is kiterjeszti a terroristák elleni légi hadjáratot, valamint harcképes erőt kovácsol a szíriai mérsékelt felkelőkből. Az Iszlám Állam azonban az olajjövedelemnek köszönhetően kevésbé szorul rá külföldi adományokra, és hatékonyabban képes újoncokat toborozni, ez pedig minden bizonnyal azt jelenti, hogy Washingtonnak nehezebb lesz megtisztítania a milíciától a Közel-Keletet.

A terrorszervezet fegyveresei az utóbbi hónapokban a nyugati hatalmak által támogatott ellenzéki erőktől és az Aszadhoz hű hadseregtől is foglaltak el olajmezőket Szíriában. Szakértők szerint az IÁ már olajkutak százait ellenőrzi az országban, ezzel megfosztva a szíriai kormányt bevételeinek jelentős részétől.

Damaszkusz tájékoztatása szerint az ország napi átlagos olajtermelése mindössze 28 ezer hordót tett ki 2013-ban az előző évi 164 ezerhez képest. A polgárháború kitörése előtt az állami bevételek közel negyede származott kőolaj-kitermelésből. A kormány arról számolt be, hogy eddig mintegy 3,8 milliárd dolláros veszteség érte az ellopott olaj miatt.

Az IÁ-nak a szomszédos Irakban zsákmányolt fegyverekkel az utóbbi hónapokban sikerült megszilárdítania az ellenőrzését a szíriai olajipar egyik központjának számító Deir ez-Zór tartomány felett. Ezzel is közelebb jutottak az ország északkeleti részéhez, ahol a legnagyobb olajmezők a kurd fegyveres erők ellenőrzése alatt állnak.

A szíriai fővárosban dolgozó egyik olajmérnök becslései szerint a csoport által irányított, Deir ez-Zór tartománybeli olajkutak termelése korábban nagyjából napi 130 ezer hordót tett ki.

Szíria napi átlagos olajtermelése a fegyveres konfliktust megelőzően elérte a 380 ezer hordót, ennek felét a 2012 közepe óta a kurdok ellenőrzése alatt álló Haszaka tartományban termelték ki. Ha térséget az IÁ elfoglalná, akkor gyakorlatilag az ország összes olajkútja a szélsőségesek kezére kerülne.

A csoport korszerű technológia és szakértelem híján nem tudja teljes mértékben kihasználni az általa uralt olajmezőket. A legfőbb mezőkön korábban nemzetközi olajipari óriásvállalatok folytattak kitermelést, a brit-holland Royal Dutch Shell és a kanadai Petro-Canada azonban már kivonult a térségből. A szakemberek túlnyomó többsége rég elmenekült az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló területekről, a kurdok uralta országrészben azonban sok olajmérnök maradt, ők máig a damaszkuszi olajügyi minisztériumtól kapják a fizetésüket.

A szakértelem hiánya miatt az IÁ helyi üzletembereknek, csempészeknek, háborús nyerészkedőknek és olajkereskedőknek adja el a nyersolajat, ők pedig továbbadják azt az ellenzéki erők uralta területeken található kőolaj-finomítóknak. Az olajat végül átlagosan 18 dolláros hordónkénti áron értékesítik. Ennek egy része üzemanyag-csempészekhez kerül, akik Törökországban próbálnak túladni az árun, a két ország közötti szigorú határellenőrzés miatt ez azonban csak kis mennyiséget jelent.

Helyben viszont elég komoly piaca alakult ki a lopott olajnak, helyi befektetők gyenge minőségű, kínai és török gyártmányú finomító berendezéseket szereztek be Törökországból, ezek némelyike napi 500-1000 hordónyi nyersolajat is képes feldolgozni. Az olaj ezekből jórészt a lázadók uralta területeken működő kis- és nagykereskedőkhöz kerül, akik a nyersolaj árának háromszorosáért, hordónként 50-60 dolláros áron kínálják a finomított kőolajat.

A mindkét oldalon kapcsolatokkal rendelkező kereskedők az árkülönbségből adódóan hatalmas nyereségre tudnak szert tenni. Közvetlenül vagy közvetett módon Aszadhoz közeli üzletemberek is vannak a vásárlók között.

"Még nem beszélhetünk totális háborúról, az egymás ellen harcoló felek is üzletelnek egymással" - mondta egy szíriai közgazdász. Hozzátette, hogy az IÁ az általa elfoglalt területeken védelmi pénzért biztosítja azon olajvezetékek épségét, amelyek a kurd régióban fekvő olajmezők felől szállítják a nyersolajat a kormány által ellenőrzött homszi finomítókba.

Egy damaszkuszi üzletember szerint a dzsihadisták által kitermelt olaj vásárlói az utóbbi hónapokban meglehetősen aktívak voltak. "Ez jövedelmező üzletág a háborús nyerészkedők számára, akik a megfelelő áron bármikor találnak vevőt árujukra" - közölte.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×