Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.67
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna

Az ukrán oligarchák miatt vacog Közép-Európa

A Gazpromnak egyelőre nem kell csökkentenie a termelést, az orosz-ukrán gázvita miatt fellépő exportkiesést ugyanis azzal kompenzálja, hogy nem vesz át földgázt a kisebb közép-ázsiai országoktól - jelentette ki a Concorde vezető elemzője. Móró Tamás az InfoRádiónak elmondta, Ukrajna nemzetközi megítélése a gázvita nyomán többet romlott, mint Oroszországé.

A Gazpromot jelentős anyagi kár nem éri, erkölcsi kára azonban származhat a gázvitából: az eddig megbízható szállítónak tartott cég megítélése már nem lesz a régi - mondta az InfoRádiónak a Concorde vezető elemzője.

Móró Tamás hozzátette: a hitelességi probléma Oroszországnál is jobban érinti Ukrajnát, hiszen Kijev már régóta folytatja azt a gyakorlatot, hogy egyáltalán nem, vagy csak késve, ráaádásul kedvezményes áron fizet a gázért. A szakértő szerint nagyon nehéz lesz megállapodásra jutni a gázvitában, mert Ukrajnában nem a politikai hatalom, hanem a gázért küzdő oligarchák állnak a háttérben.

Hangsúlyozta azonban, hogy Oroszországnak is minden nap számít, egyrészt a hitelesség miatt, másrészt pedig technológiai szempontból sem mindegy, meddig állnak a vezetékek, mert azokban egy hosszabb szünet esetén olyan sérülések keletkezhetnek, amelyeket ki kell javítani.

Gondot jelenthet Oroszország számára a nem exportált, felhalmozódott földgáz tárolása is, de rengeteg gázt vesz külső szállítóktól (kisebb közép-ázsiai országoktól), így megteheti, hogy nem veszi át tőlük és csak a saját kútjait működteti - magyarázta az elemző, aki szerint csak akkor kényszerül Oroszország a gáztermelés leállítására, ha a válság hetekig elhúzódik.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×