eur:
394.44
usd:
370.23
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Index

Magyarországi gyártásba kezdett a telefontokok piacára berobbant Mobilfox

Másfél milliárd forintos beruházással Kaposvárra helyezte át gyártásának egy részét a mobiltelefontokokat készítő és kizárólag online értékesítő Mobilfox. Az 1400 négyzetméteres üzemben óránként ezer egyedi, ütésálló tokot tudnak fröccsönteni és nyomtatni. A cég jelenleg 11 országban van jelen helyi weblappal és ügyfélszolgálattal, s naponta átlagosan 10-15 ezer csomagot ad postára, 80-85 százalékban külföldi vevőknek – mondta el a céget 2016-ban, 15 esztendősen alapító Diller Kevin.

Mivel foglalkozik a Mobilfox?

Most 25 ezer telefontokot tudunk naponta kiküldeni, ez tartalmaz saját gyártásút, illetve vásároltat is, amit mi nyomtatunk meg. Ami nagyon különleges az új kaposvári üzemben, hogy itt már Magyarországon gyártott tokokról is beszélünk a Pro-Shock tokunk esetében, ami most nagyjából az eladásainak a felét teszi ki. Ez a granulátumtól a kész, megnyomtatott, becsomagolt termékig, elejétől a végéig ott készül Kaposváron.

Merthogy eddig nem Kaposváron készültek a tokok?

A tokok eddig Kínában készültek, a nyomtatás Pesten volt. Most költöztünk le, hogy az egész gyárat, a fröccsöntést, a csomagolás, a nyomtatást, az összeszerelést egy helyre vigyük.

Egyszerűbb így? Olcsóbb?

Nem olcsóbb, nem ez volt az alapvető motivációnk. Első körben azt szerettük volna, hogy sokkal jobb minőséget tudjunk létrehozni, másodszor ezt mi nagyon jó sales erénynek gondoltuk, a harmadik ok pedig az ellátásstabilitás, mert ami most történik Kínában, elég ijesztő kitettséget jelent, amit gyakorlatilag ezzel meg tudtunk oldani.

Voltak ezek szerint fennakadások is?

Voltak, de szerintem mindenkinél. Egy konténer 3-4000 dollár volt, most ez már 20 ezer dollár felett is lehet.

Abban mennyi volt az érték, amit becsomagoltak, hogy megérte?

Mondjuk csomagolóanyag esetében 40 ezer dollárra fizettünk 20 ezer dollár szállítást. Elég jelentős.

Gazdaságosabb Magyarországon, illetve az Európai Unióban gyártani?

Nem gazdaságosabb, nem véletlen, hogy nem csinálja senki. Egy kezemen meg lehetne számolni azokat a telefontokgyártókat, akik így csinálják, nyilván pont emiatt, mert nem olcsóbb. Csak akkor éri meg, ha valaki nagyon elköteleződött a minőség iránt, és tényleg a legjobbat szeretné elhozni. Ez nem egy gazdaságossági kérdés, bár nyilván lehet, hogy változni fog ezekkel a szállítási árakkal és bizonytalansággal, lehet, hogy át fog majd egyszer fordulni, de jelenleg még nem nem tartunk itt.

Honnan származik a granulátum, amiből készülnek ezek a tokok?

Mi alapvetőleg polikarbonátot és TPU-t használunk, ezek Németországból és Spanyolországból jönnek. Így nem kell átreptetnünk a fél világon, mert a tokjainkat eddig sem hajóval hoztuk, hanem reptettük, ez a gyors növekedésünknek volt köszönhető, mivel soha nem volt elég készletünk, így soha nem volt időnk megvárni azt, hogy konténerrel ideérjen. A karbonkibocsátásunknak a 46 százalékát tudja csökkenteni, hogy helyben gyártjuk a tokokat.

Mikor futott fel ennyire az érdeklődés a tokok iránt, hogy ez a pár hónap ne férjen bele? Mióta készítik és mióta ilyen nagy mennyiségben?

A fordulópontunk 2019 szeptembere volt, amikor kiadtuk a Full-Shock tokunkat, az volt a teljesen elejétől végéig saját tervezésű tokunk, amit még mindig árulunk. Ez volt az a pont, amikor gyakorlatilag felrobbantunk.

Mi hozta el annak idején az áttörést, mi az, ami a Kínából rendelt egyszerűbb tokoktól a bonyolultabb, saját gyártású, saját fejlesztésű tokokhoz vezetett?

Amikor a Full-Shock tokot kiadtuk, nagyon sok újítást vezetünk be, itt adtuk meg az örökélet-garanciát, ez már három és fél méterig ütésálló volt, itt csináltunk először dropteszteket. Aki követ minket, az láthatja például YouTube-on vagy Instagramon, hogy elég keményen dobáljuk ezeket a tokokat telefonokkal, hogy megmutassuk, mit bírnak. Ez volt az, ami az áttörést meghozta.

Hogy jutott eszükbe, hogy akkor tervezzünk saját tokot, tervezzünk ütésállót, ha nem megy az egyszerűbb?

Talán az ügyfélvisszajelzések és a megérzések kombinációja, hiszen egy saját fejlesztésű terméket leszerszámozni nagyon drága mulatság volt. Akkor nekünk ez egy all-in volt, ha ez nem ment volna, akkor praktikusan csődbe mentünk volna. Mindent beleraktunk, és szerencsére ez kifizetődött.

Honnan tudták meg az emberek, hogy ezt a tokot érdemes meg ezt a tokot egyáltalán meg lehet vásárolni?

Alapvetően mi nagyon nagyot nőttünk influenszermarketingből. Sztárokat, celebeket szponzorálunk azért, hogy bemutassák a termékünket jellemzően Instagramon, YouTube-on, akár most már TikTokon is.

Vagyis azok a szelfik, amikor teljesen véletlenül látszik a tok, ez lenne a marketing?

Nálunk ezek inkább tradicionálisan droptesztek, amikor megmutatjuk azt, hogy mégis mennyit bírnak a tokok.

Mennyi idő alatt jut el egy ilyen influenszerkampány vagy egy ilyen droptesztkampány a felhasználókhoz?

A tradicionális marketingcsatornákhoz képest ez nagyon gyors és nagyon jól mérhető csatorna, itt az ember megtudja azt, hogy ez megérte-e a posztolás után három órán belül. Az összes social média platform nagyon gyors visszajelzéssel rendelkezik.

Mennyit gyártanak most?

Ez éves szinten milliós darabszám.

Mi a magyar hozzáadott érték, mi az, amiben más ez a portéka, mint amit lehet kapni a különböző elektronikai üzletekben?

Azokhoz képest sokkal jobb minőségű, egyediesíthető, amit azért nem nagyon lehet sehol kapni, illetve nagyon ütésálló. Az ember tud rá egyedi képet rakni, nagyon sok kombinációban, a weboldalunkon több millió kombináció van, ezért is van print-on-demand modellünk, ami azt jelenti, hogy nem készletezünk készterméket, hanem amint rendelnek, akkor azonnal nyomtatjuk és küldjük ki.

Naponta hány csomagot indítanak el?

10-15 ezer tok is ki tud menni.

Hova szállítják, mert már nem csak Magyarországon dolgoznak?

80-85 százalék az export, és ezek környező országok jellemzően.

Árban versenyre lehet kelni a kínai, egyszerűbb, de tömegével beszerezhető, hetente cserélhető, eldobható tokokkal?

Nem, és szerintem nem is lenne érdemes, és nem is ez a filozófiánk. Mi inkább minőségben, szolgáltatásban versenyzünk, mint árban.

Mi az, amivel vonzóvá lehet tenni egy kicsit drágább, de európai terméket?

Nagyon sok előnyünk van, a legalapvetőbb a szállítási idő, a minőség, az, ha nálunk bármi problémája van az embernek a tokkal, akkor bármikor hozzánk fordulhat. A Pro-Shock tokunkra például örökélet-garanciát adunk, ami azt jelenti, ha bármikor lesz bármi problémája a toknak, akkor mi kicseréljük. Ezenfelül az egyedisíthetőség sincsen meg egy AliExpresszen vagy eBay-en rendelt toknál.

Hány országba szállítanak, illetve mik a távlati terveik?

Jelenleg 11 országban vagyunk jelen, de egész Európába szállítunk. A jelen vagyunk azt jelenti, hogy van lokális weboldalunk, lokális ügyfélszolgálatunk, lokális szállítási megoldásunk, illetve marketingben is fókuszálunk azokra az országokra. Jövőbeli terveink nyilván további országoknak a megnyitása, illetve szeretnénk sok új terméket kiadni és innoválni a telefonos kiegészítők piacán.

A weboldalukon azt olvastam, hogy egy garázscégből lett most már egy kaposvári üzemmel rendelkező, napi több mint tízezer tokot gyártó cég. Mi kellett ehhez, illetve mi az, ami nem volt a piacon? Mert ha valaki mobiltelefon-tok gyártásba kezd, valószínűleg azt mondták volna neki, hogy nem a legjobb ötlet.

Mint minden üzlethez és mindenhez az életben nagyon sok szerencse kell, én ezt nem szeretném alábecsülni. Ezenkívül pedig nagyon sok kísérletezés, az elején egy ilyen árversenyzős dologgal indultunk, olyan tokokat adtunk ki, amiket mi is megvettünk Kínából, mint bármelyik másik üzlet, és mint kiderült, nem kellett a piacnak még egy ilyen szereplő. A legelején nem is tartottam sikeresnek a céget, és nagyon sok ideig tartott, mire eljutottunk a recepthez, hogy az emberek inkább minőségi tokot szeretnének, ütésálló tokot szeretnének, egyedi tokot szeretnének.

Mi a magyar sajátosság ennek a toknak? Mi az, amiben különleges a többi, akár ütésálló tokhoz képest?

A Pro-Shock tokunknak, ami Magyarországon készül, nagyon nagy különlegessége, hogy teljesen egyediesíthető, nemcsak a nyomatban, hanem már magában a tok összetételében is, hiszen a gombok is kiválaszthatók, a sarkok is kiválaszthatók, hogy milyen színű legyen, és ugyanígy a keretszín, és mind a három komponensből nyolc-nyolc szín van, nagyon sok kombinációt össze lehet belőlük rakni.

Mi a távlati célja? Mit szeretne jövőre vagy két-horm év múlva elérni?

Az volt a vízió, hogy nekünk a 2021-es év a stabilizálásról szól. Volt 2019-ben ez a felrobbanási periódus, ez végigment 2020-on is, és akkor leültünk, hogy most építsünk tényleg stabil alapokat, és az idei év az inkább erről szólt. A jövő évtől kezdve szeretnénk igazán megtolni a dolgokat és tényleg nyugati piacok felé nyitni.

Most hány alkalmazottal dolgoznak és hányat szeretne két-három év múlva?

Most több mint száz kollégánk van már, és ezenfelül elég sok szezonális munkás. Ennek a sokszorosát szeretnénk elérni pár éven belül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×