Szeptember 1-jén hagyományos oktatási formában indulhat az iskola. Így látja ezt helyénvalónak a Nemzeti Pedagógus Kar? Volt egyeztetés ebben a kérdésben?

Több szempontból kell megvizsgálni ezt a kérdést. Nyilván mindenki arra vágyik, hogy normál rendben kezdődjön a tanév, annál is inkább, mert a márciusi helyzethez képest, amikor azért lendületben volt az iskola, szeptemberben egészen más helyzet kezdődik, különösen az első osztályos kisgyerekeknek, vagy azoknak a diákoknak, akik másik iskolába kerültek négy, hat vagy nyolc évfolyamos oktatásba. Mindenkinek az az elemi érdeke, hogy normál rendben kezdődjön az iskola, arról nem beszélve, hogy a természetes közege a diákoknak az iskola. Természetesen fokozottan be kell tartani mindenféle óvintézkedéseket, amelyek segítenek abban, hogy az iskolában ne legyenek problémák, és fel kell készülni arra, ha valóban fokozódik a helyzet, akkor hogyan lehet átállni egy olyan rendszerre, amely hasonló ahhoz, amilyen tavasszal volt.

A szakemberek is őszre várják a járvány erőteljesebb fellángolását, ráadásul az iskolák fertőzésveszélyes helyszínek lehetnek.

Ezen nincsen mit vitatni. Ezért is gondolom, hogy ezt nem a pedagógusoknak kell eldönteni, hanem elsősorban az egészségügyi szakembereknek. Meg kell bíznunk abban, hogy ők jobban ismerik magát a vírust, hogy mik lehetnek a veszélyek, jobban látják az adatokat, és akár régiókban, akár országosan javaslatot tudnak tenni azért, hogy a gyerekek ne legyenek veszélyben.

Felvetődött az is, hogy valamilyen módon ötvözni lehetne a hagyományos oktatási formát és a távoktatást. Hogyan nézne ki ez a gyakorlatban?

Szerintem az iskoláknak már most biztosan tervezni kell, hogyan lehet átállni abból a rendszerből, hogy mindenki iskolába jár, arra, hogy kevesebb tanuló legyen egyszerre az iskolában, kevesebben legyenek egyes osztálytermekben, a folyosókon. Ezt hiányolom a tanév rendjéből és a protokollból is, ilyenre jelen pillanatban nincsen lehetőség. Minden iskolatípusban ki lehet alakítani olyan ciklust, amely három részből áll. A tananyag megbeszélése, a közös kezdeti kidolgozása iskolai személyes jelenlétet igényel, de aztán az ebből fakadó feladatok megoldása történhet otthoni munkával, és a harmadik része szintén személyes kontaktust kívánna: hogyan sikerült a feladatot elvégezni, a tudás megerősítése, ellenőrzése, esetlegesen számon kérése. Ha ilyen hármas ciklust alakítanánk ki, és évfolyamonként eltérő időben történik a kontakt, akkor ez csökkenthetné az egy időben iskolába járó diákok számát, és nem egyszerre lenne ott minden kollégista a középiskolai kollégiumokban sem.

A Pedagógusok Szakszervezete kiadott egy állásfoglalást erről a hibrid oktatásról, és konkrét javaslataik is vannak, a párhuzamosan online és a tantermi oktatás hogyan valósulhatna meg. Ott az szerepel, hogy egyik héten három, másik héten két nap tantermi oktatás, a többi napon a már kipróbált digitális munkarend, kivétel lehetne ez alól az alsó tagozat első és második évfolyama. Ennek mentén érdemes lenne gondolkodni egy protokoll kialakításában?

Kifejezetten örömmel hallom, hogy a szakszervezet is azt látja, az első-második osztályosoknál nehezen értelmezhető a digitális oktatás. Teljesen egyetértek, hogy ameddig lehet, az alsóbb évfolyamosok folyamatosan járjanak iskolába, hiszen meg kell tanulni olvasni, írni, enélkül meg aztán végképp értelmetlen lenne a digitális oktatás. Arra, hogy az egyes iskolákban a kezdeti és a későbbi évfolyamok hogyan járnak iskolába, nem szeretném ha központi utasítás lenne...

Nem lenne szükség egy országosan egységes szabályozásra?

Azt, hogy milyen megoldást találna egy adott iskola, mit tart a leghatékonyabbnak a biztonsággal együtt, én erősen nem szabályoznám, de biztos, hogy lehetne alternatívákat felvonultatni. Az nyilván látszódik az összes országban, hogy az oktatás nagyon fontosnak tartja mindenki, most azon megy a polémia, hogyan lehet megoldani, hogy elkezdődjön egy tanév, hiszen maga az ENSZ-főtitkár is azt mondta, ha hosszú távon iskolabezárásokra kerül sor a vírus miatt, az akár nemzedéki katasztrófához is vezethet.

Közeledve a tanévkezdéshez, az iskolák pontos protokollt kaptak a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos teendőkről. Gondolom, hogy önök is a győri Révai Gimnáziumban ezt megkapták. Volt már idő átnézni, átbeszélni a kollégákkal?

Ez egy nagyon fontos dokumentum. Mi az iskola honlapjára kitettük, hiszen érinti a diákokat, szülőket is. A vezetőség is összeült, és megbeszélte, hogy mik a teendők, és a személyzettel is kell beszélni, amelyik az iskolában a takarítást, a fertőtlenítést el tudja végezni. Várjuk, hogy megkapjuk azokat az eszközöket, amelyek szükségesek a protokoll kötelező betartásához, és érzékeljük azt is, hogy nem mindent látunk egészen biztosan megvalósíthatónak.

Ebben a protokollban az szerepel, hogy nagyon alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítés, takarítás kell az oktatási intézményekben, készülve a tanévkezdésre, és a tisztító, fertőtlenítő szereket a fenntartó biztosítja mindehhez, de gyakran lehetett hallani arról, hogy, mondjuk, egyáltalán nincs szappan az iskolai mosdókban, időről időre elfogy a WC-papír, és egy-két takarító jut egy többszintes iskolaépület takarítására. Lehetnek gondok?

Gondok szerintem mindig lehetnek, és alapvetően az a fenntartó feladata, hogy megoldja ezeket a gondokat.

A Klebelsberg Központ, illetőleg a tankerület?

Igen, egyértelműen. A tavaszi időszakban, különösen az érettségi táján kellett nagyobb mennyiségű fertőtlenítőeszközt, maszkot, gumikesztyűt az iskolákba kiszállítani, ez akkor rendben megtörtént. Most egy sokkal hosszabb és rendszeres folyamatról van szó. Nem tudom, hogy milyen eszközök lesznek az iskolák kezében, én remélem, hogy a mennyiséggel és a minőséggel sem lesz probléma. Nagyon sok teendő vár az intézményekre is, hogy leadják az igényeiket.

Kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanulók és pedagógusok, iskolai dolgozók lehetnek az oktatási intézményekben. A dikákok esetében ez szülői felelősség, hogy betegen ne engedjék iskolába a gyermeket. Miben áll majd az iskolák felelőssége, hőmérőzni kell netán reggelente az iskolába érkező gyerekeket?

Ennyire részletesen ezzel a protokoll nem foglalkozik. Ez közös felelőssége a szülőknek, gyerekeknek, pedagógusoknak, meg kell bíznunk egymásban. Valóban ne jöjjenek betegen gyerekek iskolába, és természetesen nem kell egyetlen pedagógusnak sem olyan önfeláldozónak lennie, ha beteg, akkor azt akarván, hogy ne kelljen őt helyettesíteni, bejöjjön az iskolába. Ezeket most sokkal komolyabban és szigorúbban kell venni.

A protokoll szerint gondoskodni szükséges a tanulók lazább elhelyezéséről, nagyobb termek vagy egyéb helyiségek bevonásával. Ez is egy feladat lehet az iskoláknak?

Ez egy olyan feladat, amelyet az iskolák egy része egészen biztosan nem tud megoldani. Ahol az osztálylétszámok a maximumhoz közelítenek vagy akár túl is lépik, nem nagyon tudják ezt megoldani, hiszen ezek az iskolák általában a terem szempontjából is maximálisan kihasználtak, nagyjából minden termet használnak minden tanítási órában, és az osztálylétszámok bizony elérhetik a 34-36-38 főt is. Itt a másfél méteres távolságot biztos nem lehet megtartani. Maga a protokoll azt próbálja sugallni, hogy ahol lehetőség van rá, gondoskodni kell lazább elhelyezésről. Ha nem lehet tartani a másfél méteres védőtávolságot, akkor úgy fogalmaz az intézkedési terv, hogy javasolt a maszk használata. Több esetben is úgy fogalmaz, hogy amennyiben megoldható, amennyiben lehetőség van rá. Nálunk például a Révai Gimnáziumban sem tudjuk megoldani azt, hogy minden egyes osztályteremben betartsuk a másfél méteres távolságot. Nem tudjuk megoldani azt sem, hogy a gyerekek egy teremben töltsék a napjaikat, hiszen a fakultációs foglalkozásokon, az idegen nyelvi csoportok kialakításában a csoportbontások során óhatatlanul elég nagy vándorlás van az iskola épületében, tehát még a folyosón is kialakulhatnak nagyobb torlódások.

Pedig felvetődött az is, hogy a szaktantermi oktatást és az osztálytermi oktatást valahogy úgy kellene elkülöníteni, hogy ez a vándorlás megszűnjön, hogy az osztályok ne nagyon keveredjenek.

Nagyon irigylésre méltók azok az iskolák, amelyeknek sokkal több tanterme van, mint ahány csoport egy adott órában dolgozik, de az iskolák egy részében ez egyelőre illúzió. Sok iskolából kaptam jelzést, hogy ezt nem tudják megoldani, hiszen minden órában minden termük foglalt, nem lehet megoldani azt, hogy ne legyen vándorlás. A keveredés sajnos óhatatlanul benne van a rendszerben. Ilyen módon azt, hogy az osztályok vagy egyes közösségek egy-egy teremben töltsék az egész napjukat, lehetetlen kivitelezni. A protokoll erről is rendelkezik, amikor a teremből jönnek vagy mennek, akkor ott fertőtlenítést kellene elvégezni.

Mi lehet a sorsuk a nagyobb létszámú iskolai rendezvényeknek majd ősztől? Itt is korlátozásokra kell felkészülni?

Egészen biztosan, hiszen ősszel szoktak lenni a gólyabálok, a legtöbb iskolában a szalagavató is akkor van. Az iskolai cserekapcsolatok is ősszel vannak, a Határtalanul program is őszre csúszott volna át. Ezek mind olyan utazással járnak, amiről a protokoll azt írja, hogy el kell kerülni. Azok a rendezvények, ahol nagyobb iskolákban bőven ötszáz fő felett jelennek meg, jelen pillanatban nem tarthatók meg. Ez természetesen veszteség mindenkinak, az intézménynek, a diákoknak, a szülőknek, hiszen egy szalagavató az iskolától való elbúcsúzás első állomása, a diákok szívesen készülnek fel különböző produkcióval, megmutatják magukat együtt utoljára a szüleiknek. Sajnos az előző évben a ballagások, az utolsó tanítási órák, a szerenádok elmaradtak, tehát egy évfolyam az utolsó búcsúzó időszakot már nem tudta úgy eltölteni, ahogy szerette volna. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy sajnos egy újabb évfolyamnak is lesznek ilyen nehézségei.

A digitális oktatás március közepétől június közepéig tartó időszakának mi a mérlege? Mi az, ami ebből tapasztalatként tovább vihető szeptembertől?

Biztos vagyok benne, hogy minden intézmény megvitatta, hogy mik voltak a tapasztalatok, és milyen módon lehet esetleg ezeket fejleszteni. Én azt látom, hogy évfolyamonként más és más eredményesség tapasztalható. Persze nyilván az eredményességet majd most fogjuk látni szeptemberben, amikor a gyerekekkel találkozunk, és ők is elmondják, hogyan látták, megnézzük, hogy milyen a tudásuk. Az első időszak, a szeptember kicsit más lesz, mint a korábbi években. Egy dolog egészen biztos, az alsóéveseknél a digitális oktatás sokkal nehezebb. Maga az eszközhasználat, a feladat megértése, a visszaküldés, a feladat kidolgozása is sokkal nehezebben történik, és a szülői segítség biztosan elkel, éppen ezért valószínűleg a gyerekek közötti különbségeket ez még jobban felerősítette. Nem nagyon tudott segítséget adni a digitális oktatási rendszer a lemorzsolódással küzdő tanulóknak sem, és a kommunikációt, az együttműködési készséget sem tudta igazából erősíteni, de például a kreativitást szinte egészen biztosan. A középiskolás korosztálynál sokkal jobban értelmezhető volt a digitális oktatás, de a három hónapnyi iskolán kívül töltött időt így is nagyon hosszúnak érzem. A digitális munkarend rövidebb időszakokra szerintem jól értelmezhető, ilyen hosszú, három hónapos időszakra kevésbé. Az iskoláknak érdemes kialakítani egy közös platformot, hogy a diákok és a pedagógusok ugyanazt használhassák minden tanítási órán.

Ezek a platformok nem lehetnek, úgymond, tantárgyfüggőek?

Teljesen jogos a felvetés. Én inkább arra gondolok, hogy a feladat kiküldésében és beküldésében lenne érdemes egységes platformot használni. Az egyébként biztos, hogy például az online résznek az egyes tantárgyaknál más arányban kell szerepelnie. A tantárgyakat tekintve a magyar történelemnél nagyon jól tudott működni, sok olyan feladatot kaphattak a gyerekek, amelyekben valóban azok a készségek fejlődhetnek, amelyeket ezek a tantárgyak tudnak kínálni. Idegen nyelvben sokkal több online órára volt szükség, olyanfajta megbeszélésre, ahol a kommunikáció is előtérbe kerülhet, és szerintem nehezebben működött mindez például a matematikánál, a kémiánál, a fizikánál is. A testnevelésről sok szó esett, itt is szerintem nagyon sok jó megoldás született, és nyilván néhány ügyetlenebb. Ami nehézséget jelentett mindenkinek, megtalálni az egészséges mértéket, azt a mennyiséget, amely le is köti a gyerekeket, de nem esik túlzásba.

Az ellenőrzés, értékelés ugyanúgy megvalósítható, végigvihető volt a digitális munkarendben?

Ez is egy olyan kérdés, amelyre nehéz egyértelmű választ adni. Biztos vagyok benne, hogy számos nagyon jó megoldás születik. Vannak olyan oldalak és alkalmazási lehetőségek, amelyekkel a gyerekek számot tudtak adni a tudásukról, akár teszt, akár esszé, akár összefüggő feladat vagy prezentációkészítés formájában. Persze nyilván nem tudjuk ellenőrizni, hogy voltak-e, akik összedolgoztak, akik máshonnan kaptak segítséget, de el kell jutni oda, főleg a későbbi évfolyamokon, hogy a gyerekek azt érezzék, elsősorban maguk miatt kell megoldani önállóan a feladatot. Szerintem nagyon sokan nagyon tisztességesen végezték ezt is. Látszódott is az eredményeken, születtek gyengébb osztályzatok. Összességében azért a pedagógusok nagyon méltányosak voltak. Ha az átlageredményeket nézzük, akkor például nálunk az iskolai átlag jobb lett, mint az előző évben, és nem valószínű, hogy azért, mert a gyerekek többet tudtak, hanem azért, mert értékeltük azt, hogy igyekeztek megoldani a feladatokat.

Szakemberek, oktatáskutatók felhívják a figyelmet arra, hogy sok tanuló a hátrányos helyzetű régiókban, vagy a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek még inkább lemaradhattak. Felzárkóztathatók ezek a tanulók, akik kieshettek a digitális oktatásból?

A digitális oktatás egyik legnagyobb nehézsége a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok helyzete volt. Most szeptemberben nagyon sok munkájuk lesz azoknak a pedagógusoknak, ahol ilyen diákok vannak, hiszen az egész társadalom érdeke, hogy minél kevesebb diák jusson annyira a perifériára, amikor már azt mondhatjuk, hogy ő tényleg lemorzsolódott, a rendszerből kiesett.

Szeptemberben tehát hagyományos módon indul el a következő tanév, a tekintetben viszont nem lesz hagyományos, hogy jön a módosított nemzeti alaptanterv, mégpedig felmenő rendszerben, tehát most az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamokban. Fel lehetett minden tekintetben erre készülni éppen az iskolán kívüli távoktatás közepette?

Nehéz ezt is egységesen megválaszolni. Nehéz feladat volt együtt megoldani, de nyilván nem lehetetlen, és számtalanszor bizonyították az iskolák és a pedagógusok, hogy nagyon sok mindent el tudnak végezni. A nemzeti alaptantervvel kapcsolatban korábban nagyon sok vita volt, akár az óraszámokat tekintve, akár az egyes tantárgyaknak a helyzetét, állapotát, modernebb-e, jobb-e, ezt nehéz megítélni.

A módosítást kísérő viták azért jórészt egy-két tantárgyat érintettek, leginkább a magyart és a történelmet, a többi tantárgy azért nem volt annyira reflektorfényben.

Valóban egy-két tantárgyra korlátozódott a vita, és a legnagyobb negatívuma, hogy az érintettek picit elbeszéltek egymás mellett. Nem alakult ki az az egészséges párbeszéd, amely helyre tehette volna a dolgokat. Az első év tapasztalatait jó lenne kulturáltan és inkább egymást segítő módon megbeszélni majd.

Az óraszámokról is zajlott polémia, ha most megnézzük a saját gimnáziumi tapasztalatait, valóban szükséges nagyobb mértékű óraszám- vagy tananyagcsökkentés?

Óraszámok tekintetében kétféle álláspont ütközik egymással, és mindegyikben van igazság. Maguk az óraszámok nem nagyon csökkentek az előző évhez képest, de a mostani nemzeti alaptantervben van egy kimondott maximum óraszám, ez egy picit korlátozza a végtelen órák számát. Egy diák számára a napi hét tanítási óra, még ha van is közben testnevelés, rajz vagy ének, hosszú idő. A fejlődő szervezetnek más fizikai, élettani hatásokra is szüksége van. Másfelől az is kétségtelen, hogy általában azok a szakemberek, akik tanítják a tantárgyakat, nem szívesen mondanak le a saját tantárgyaik óraszámáról. Kialakul egy olyan helyzet, hogy összességében mindenki azt mondja, hogy óraszámcsökkentés kell, de ha a saját tantárgyát nézi, akkor inkább amellett van, hogy jó lenne még valamiféle többlet. Azt, hogy tananyagcsökkentés van-e, sokféleképpen lehet nézni. A pedagógusok felelőssége is komoly, hogy eldöntsék, a saját osztályukban mi az, amit mindenképpen meg kell tanítani, és mi az, amibe esetleg nem kell olyan mélyen belemenni.

A módosított nemzeti alaptantervhez kapcsolódóan átdolgozott új tankönyvek is jönnek. Ott lesznek az iskolákban a tanévkezdésre?

Ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy a tankönyvek ott lesznek az iskolákban. Augusztus 10-én kihozták a mi iskolánkba is, már évfolyamokra le vannak válogatva. Jövő héten jönnek az osztályok tankönyvfelelősei, az egyes osztályokra válogatják ki a tankönyveket, és szeptember 1-jén oda is adjuk nekik.

Milyen a választható tankönyvkínálat? Közismereti tárgyanként jellemzően két választható tankönyv van. Ez nem kevés?

Ha a két választható tankönyv minősége jó, benne van mindaz, aminek benne kell lenni, az adott témák feldolgozása arányos, jól tervezhető és tényleg segítséget tud nyújtani a kérdések megfogalmazásában, akkor nem kevés. Ha minőségi problémák vannak, akkor lehet százféle választási lehetőség, akkor sem jó a helyzet.

Ettől a tanévtől ingyenesek lesznek a köznevelés teljes rendszerében a tankönyvek, de nyilván ezek jó része tartós tankönyvet jelent.

Ez is egy olyan polémia, amelyben sokféleképpen lehet gondolkodni. Egyrészt, hogy ingyenesek a tankönyvek, ennek összességében lehet örülni. Kétségtelen, hogy az ingyenesnek az értéke, a megbecsültsége kérdéses. Az ingyenességet úgy is kell érteni, hogy ezeket a tankönyveket vissza kell adni. Ebben benne van az, hogy ezeknek tartósaknak kell lenniük, csak bizonyos értelemben sokszor oly gyorsan változnak a tananyagtartalmak, hogy a tartós tankönyv fogalma időben nehezen mondható meg, hogy pontosan mit jelent.

A tanévkezdés minden évben egyfajta számháborút hoz a pedagóguslétszámról. A Nemzeti Pedagógus Kar hogyan látja, lehetnek a mostani tanévkezdéskor is gondok?

A Nemzeti Pedagógus Kar számára az egyik kulcskérdés mindig az volt, hogy lesz-e megfelelő mennyiségű és minőségi pedagógus, és sajnos azt kell mondanunk, hogy a helyzet egyre rosszabb lesz. A pedagógus korfa azt vetíti előre, hogy három-négy év múlva tömegessé válik a pedagógusok nyugdíjba vonulása. Ezt én nagyon nagy problémának látom. Egyértelműen látszik, hogy a helyzet nem akar javulni. Egy időszakban, különösen az első bérrendezés után, amikor még az életpálya kidolgozásakor a minimálbérhez kötött pedagógusilletmények voltak, úgy lehetett érezni, hogy növekszik a pálya iránti vonzalom, de jól látható, hogy ez visszaesett. Annak az évi öt-hatezer nyugdíjba vonuló pedagógusnak a pótlását jelen pillanatban én nem nagyon látom biztosítva a felsőoktatásból érkező hallgatókkal, hiszen már létszámban sincsenek ennyien, arról nem beszélve, hogy sajnos sok a pályaelhagyó vagy aki még pályára sem áll. Ez mind nagyon valós probléma. Én nem látom azt sem, hogy tömegesen azok az idősebb, 35-45 éves pedagógusokok, akik akkoriban nem tudtak vagy akartak pedagógusként elhelyezkedni, visszatérnének a pályára. Az, hogy a 10 százalékos pótlékszerű emeléssel egy kezdő pedagógus bére eléri a garantált bérminimumot, nem teszi a pályát vonzóvá. Ezt látni kell, mindenhol elmondjuk mi is, nemcsak a szakszervezetek. Látja az államtitkárság is, de ebben komoly lépésekre lenne szükség.