INFORÁDIÓ 
2019. május 21. kedd
Konstantin

török gábor

aréna

európai parlamenti választások

ellenzék

Török Gábor: amit az előválasztásból eddig láttunk, az inkább kabaré

Török Gábor: amit az előválasztásból eddig láttunk, az inkább kabaré

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor

Az európai parlamenti választásnak összeurópai szinten jelentős tétje van - mondta Török Gábor. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Tarlós István főpolgármester esélyeiről, arról, hogy most nincs vezetője az ellenzéknek, és hogy mit okozhatnak a német és a francia politika változásai. A teljes beszélgetés szerkesztett változata.

2019-ben két választás is lesz, egy európai parlamenti, meg egy önkormányzati választás. Lehet-e köztük valamilyen módon fontossági sorrendet állítani?

A tétet és az esélyeket tekintve is lehet. A legfontosabb elemzői mondat ezzel a két választással kapcsolatban az, hogy nagyon más logikával működnek és nagyon más képet is fognak mutatni a magyar politikáról. De hogyha a fontosságot kérdezi, akkor azt gondolom, hogy míg az európai parlamenti választásnak igazán belpolitikai tétje nincs, míg az európai jelentősége kiemelkedően nagy, ezzel szemben az önkormányzati választásnak van belpolitikailag is értelmezhető tétje, és sokkal kevesebbet tudunk ma még róla előre, mint amit például már az európai parlamenti választásról tudunk. Az európai parlamenti választás egy egyszerű listás választás, amely szemben a parlamenti vagy az önkormányzati választással, semmilyen módon nem kényszeríti integrációra, együttműködésre a politikai erőket, ezért az egy pártsorrendet fog mutatni. Ráadásul minden politikai erő abban lesz érdekelt, hogy a saját politikai érdekei alapján induljon rajta. Ezért a magyar politika nagy kérdéseivel kapcsolatban igazán nem fog visszajelzést adni, és azért azt feltételezem, hogy

a következő néhány hónapban olyan fordulat nem fog bekövetkezni a magyar belpolitikában, ennek nagyon kevés, csekély esélyét látom, hogy a végén ne azt lássuk, hogy a leadott szavazatok közel fele a Fideszre esett,

a többi pedig, a másik fele pedig valahogy szétosztódik majd az ellenzéki politikai erők között. Ez belpolitikailag komoly átrendeződést nem fog hozni, de az ellenzéki pártok számára mégis lesz jelentősége, mert az önkormányzati választás előtt mutat majd egy egymáshoz viszonyított sorrendet, ami még befolyásolhatja az önkormányzati választásokra való felkészülést. Ez egyébként az ellenzék számára nehéz helyzet, mert ha nem lenne az EP-választás, már most foglalkozhatnának azzal a választással, amely számukra valóban téttel, jelentőséggel bír és már elkezdhetnék az ahhoz szükséges együttműködéseket, ám az EP-választás pontosan arra ösztönzi őket, hogy ezeket ne kezdjék el addig, és várják meg annak az eredményét. Annak tudatában folytatódhassanak vagy indulhassanak el ezek az együttműködések. Viszont akkor már csak néhány hónap áll rendelkezésükre. Szóval nem egy egyszerű helyzet az ellenzék számára, miközben a kormányoldal szempontjából sokkal egyértelműbb és sokkal kiszámíthatóbb ez a pálya, vagy legalábbis annak látszik most.

Az MSZP–Párbeszédről is úgy gondolja, hogy végül külön fognak nekimenni az európai parlamenti választásnak?

Nem, azt nem gondolom, hiszen ha a pártok meg is kapják százalékosan vagy arányosan a leadott szavazataiknak megfelelően a mandátumokat, a küszöb itt is működik, tehát nyilvánvalóan egy olyan párt esetében, amely nem lehet abban biztos, hogy látható támogatottsággal rendelkezik, tehát hogy az 5%-ot megközelíti, annak az esetében megvan ez az integrációs kényszer. Ebből a szempontból nem is a Párbeszéd az egyetlen ilyen politikai szereplő ma már. Hogyha a közvélemény-kutatásoknak hihetünk, akkor sem az LMP, amely egyre rosszabb eredményeket produkál, sem a némileg az eredményein javító Momentum nem mehet biztosra abban, hogy mandátumot szerezhet ezen a választáson, a többiekről, a még kisebbekről pedig nem is beszélve. Nyilván, amiről az előbb beszéltem, az a Jobbikot érinti, a Demokratikus Koalíciót, az MSZP-t a Párbeszéddel közösen. Onnan már azért az LMP-től lefelé valóban megjelenik az a kérdés, hogy nem lenne-e érdemesebb inkább valakivel együttműködésben indulni, hogy esélye legyen a mandátumszerzésre.

Mi az európai politikai tétje egy európai parlamenti választásnak, innen Magyarországról, Budapestről nézve?

Érdemes azt elkülöníteni, hogy nyilván a magyar belpolitikára gyakorolt hatása az EP-választásnak csekély lesz, hiszen egy bizonyos sávhatáron belül belátható előre, hogy mi lesz az eredménye, és ez nem fog átrendeződést hozni a magyar politikában. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az 1979 óta tartott közvetlen európai parlamenti választások sorában talán ez az egyik legjelentősebb választásnak ígérkezik részben amiatt, mert az európai pártrendszer vagy a kialakulóban lévő európai pártrendszer recseg-ropog, és kiszámíthatatlan az, hogy milyen irányban, kik profitálhatnak ezekből a változásokból, másrészt pedig azért, mert az európai koalíció vagy az európai döntéshozatalhoz szükséges többség megteremtése ma szerintem sokkal kiszámíthatatlanabb, mint korábban. Az európai parlamenti választás után egészen különleges koalíciók is elképzelhetőnek látszanak. Szerintem nagyon kevesen vannak ma Európában, akik meg tudják mondani, hogy vajon kik fognak igazán profitálni ebből, hiszen lehet, hogy egy politikai erő úgy erősödik, a befolyása, a döntéshozatalra gyakorolt hatása úgy erősödhet, hogy egyébként a támogatottsága csökken. Ez fordítva is elképzelhető: növekvő támogatottság mellett a befolyása csökkenhet.

Ma az európai politikát alapvetően a néppárti és baloldali szociáldemokrata erőknek a közös kormányzása jellemzi, egy sajátos nagykoalíció. Ez sokféle irányban mozdulhat el, könnyen elképzelhető az, hogy a Néppárt erősödik, és ezáltal a befolyása jelentősebb lesz a döntéshozatalban. Elképzelhető az is, hogy valamifajta baloldali-liberális előretörés lesz, és elképzelhető az is, hogy a radikális jobboldal olyan mértékben erősödik meg, hogy nehezen lesz elképzelhető egy nélküle létrehozott, valamifajta európai konszenzus vagy európai többség. Amikor arról beszélünk, hogy ki irányítja Európát, akkor itt sok mindenről beszélünk. Beszélünk nyilván a nemzetállamok élén való kormányzásról, és ez is nagyon fontos, de az, hogy a parlamentben milyen többség jön létre végül más szervei az európai adminisztrációnak milyen irányítás alatt állnak, az is ma még két vagy legalább három irányban nyitott kérdést vet fel.

Ezért gondolom azt, hogy

az EP-választásnak összeurópai szinten nagyon jelentős tétje van.

Magyarországról nézve ez a tét nem látszik ilyen jelentősnek, és nem is lesz ilyen jelentős a magyar belpolitikát illetően, de miután a magyar belpolitika is egy európai környezetben zajlik, ennek igenis lesz tétje.

Több összellenzéki tüntetés zajlott Budapesten és vidéki városokban is. Ez az EP-választási felkészülésük szempontjából nekik jól jön?

Az ellenzék szempontjából a 2019 májusi európai parlamenti választásnak csak csekély jelentősége van, és mindaz, ami most történik, az nyilván nem 2019-re, hanem a következő parlamenti választásra nézve bír jelentőséggel. A tavaszi parlamenti választásnál azt gondoltam, hogy egy ideig nem nagyon lesz érdemes a magyar belpolitikát követni, mert igazán strukturális jellegű változások nem történhetnek, a tüntetések kapcsán látszó politikai mozgásoknak mégis mintha van némi jelentősége. A nyolc-nyolc és fél éven keresztül megingathatatlannak látszó politikai konstrukció, amit centrális erőtérnek nevezett el Orbán Viktor és aminek a lényege az volt, hogy az ellenzék együttműködésre képtelen és erősebbek a közöttük meglévő belső ellentétek, mint a kormányoldallal szembeni fenntartásaik, az finoman szólva recseg-ropog. Erre láttunk korábban is jeleket, de azért a 2018-as parlamenti választás végső soron mégis ennek az ellenkezőjét mutatta meg. Szavazói szinten működött valamifajta ellenzéki átjárás, de a politikai elitek szintjén kevésbé. Mostanra pedig váratlan módon azt látjuk, hogy az ellenzéki politikai erőkön belüli ellentétek, amelyek nyilván ma is megvannak, azok legalábbis a politikai nyilvánosság számára elmosódnak vagy úgy tűnnek, mintha elmosódnának.

Ugyanazok a szereplők az ellenzéki oldalon. A Jobbik időközben hasad, az LMP-nél ugyanilyen hasadási folyamatok játszódnak le. Ugyanolyan helyi értékű szereplők fognak össze, mint a választás előtt foghattak volna?

Azért a szereplőknek a kontinuitása, azért az elég jelentős, tehát nyilván…

Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt volt, már nem az. Hadházy nem is tagja a pártnak talán, független képviselők.

Nyilván, de az egyik tüntetésen minden parlamenti politikai erőből, az LMP-ből is láttunk képviselőnőt, akik ugyanazt a fehér sapkát viselve mutatták az egységüket. Emlékezetem szerint ilyen nem történt Magyarországon korábban. Nem azt állítom, hogy az ellenzék egységesül, de azt állítom, hogy legalábbis a kormánnyal szembeni politikai megnyilatkozásaikban láthatólag ma már kevésbé izgatja őket az, hogy a különállásra is hangsúlyt helyezzenek. Egy DK-s a Jobbikkal nem működött volna együtt, ugyanez fordítva nyilvánvalóan még hatványozottabban igaz volt. Az LMP is folyamatosan igyekezett ezt a különállását fenntartani, és mondom még egyszer, szerintem a következő hónapok ezt újra fel fogják erősíteni, de mégiscsak, mintha ezek a falak azért ledőltek volna, és azért ennek van jelentősége. A 2019-es őszi és a 2022-es parlamenti választás szempontjából, ha ez valóban bekövetkezik, az egy új helyzetet eredményezhet.

Nem fog elkezdődni az a folyamat, hogy valaki akar majd az ellenzéknek is a vezetője lenni?

Nyilván, persze. Mert például, ha arról beszélünk, hogy mi ennek a mostani helyzetnek a sajátossága, az pont az, hogy nincs vezetője.

A Jobbik gyengülése óta ma már azt sem lehet megmondani, hogy ki az ellenzék legerősebb politikai ereje,

és a pártok belső küzdelmei elsősorban ekörül forognak majd. De sem személyi, sem szervezeti vezetője ma nincs ennek az ellenzéknek, és szerintem ez hosszú ideig így fog maradni, és nyilván ez a kormányoldalnak rettenetesen kedvező, ugyanakkor az a helyzet, ami azért az elmúlt nyolc évet végig jellemezte és ami a legkedvezőbb volt a kormányoldalnak, az mintha elkezdett volna megváltozni.

Miből fogjuk tudni, hogy ki profitált többet ebből a konfliktusos helyzetből, a Fidesz vagy a másik oldalon álló, szétaprózódott ellenzéki csoportok? Kutatásokból?

Természetesen ennek van értelme, hogy hónapról hónapra nézzük, hogy hogyan alakul az egyes táboroknak a támogatottsága és megpróbáljunk ezzel kapcsolatban következtetéseket levonni, hogy ki jött ki jobban ezekből az eseményekből. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a 2018-as választással hosszú időre eldőltek fontos politikai kérdések Magyarországon, ezért én mérsékelten tartom értelmesnek azt, hogy méricskéljük, hogy melyik politikai erő éppen hogy áll. Igazán téttel bíró esemény először 2022-ben történhet a parlamenti választásokon, és az sem biztos, hogy akkor már eljut odáig, eljutnak odáig a politikai folyamatok, hogy ez megtörténhet, de én azt gondolom, hogy mindaz, ami ma történik, annak a jelentősége 2022-ből visszanézve érdekes. Ha például az, ami most történik, az elvezet oda, hogy az ellenzék képes lesz egységesen, legalábbis taktikailag vagy stratégiailag egységesen indulni a következő választásokon, és ehhez a mostani eseménysorozat hozzájárul, akkor nyilván ennek az ellenzék lesz a nyertese, még akkor is, ha most egyébként azt látjuk, hogy a következő hónapokban valamelyik pártjuk gyengült 2%-ot és a kormányoldal erősödött. Ha meg nem, akkor nyilvánvalóan hiába látjuk azt a következő havi preferenciában, hogy a valamelyik politikai erő fölment 2%-ot, tulajdonképpen az egész csak konzerválta a jelenlegi helyzetet, ami pedig a kormányoldalnak kedvező. Szerintem ezt a szemüveget vagy ezt a dimenziót érdemes használni akkor, amikor most a politikai eseményeket nézzük és szakítani érdemes azzal az elemzői felfogással, amelyik minden este próbál meg eredményt hirdetni, hogy ki nyerte a mai napot. Nem napokat kell, egy ilyen strukturális helyzetben, amikor alapvetően az ellenzék hátránya strukturális jellegű, tehát a politikai térben van, ott igazán nem ilyen taktikai győzelmek lényegesek. Ezért is hiba, hogyha az ellenzék például arra használja mindezt, ami most történik, hogy be tudjon kerülni a hírekbe. Ez érdektelen, nem ez a lényeg szerintem. Az ellenzéknek a strukturális hátrányának a leküzdésén kellene dolgozni, amiben sok minden benne van, erőforrás-különbség is, de benne van az ellenzék belső megosztottsága is, és mondjuk, vezetőnélkülisége. Ha az ellenzék három év alatt le tudja győzni ezeket a hátrányokat, tehát vezetőt talál, szervezetileg vagy legalábbis politikailag, taktikailag egységesül 2022-re, akkor nyert, ha nem, akkor teljesen mindegy amúgy egyébként, hogy hányszor és hányan nézik meg ezeket az élő közvetítéseket.

Ha tíz év alatt mindez nem sikerült, a szervezeti problémákat nem oldották meg, nem alakítottak ki maguknak saját vezetőket, nem döntötték el, hogy ki vigye tovább a boltot, akkor most miért döntenék el?

Én is hajlamos vagyok erre a gondolkodásra, nyilván, ha egy erdőben megyünk befelé rossz irányba nyolc évig, akkor fene tudja, hogy mi az, amitől mégis megfordulnának. De most mégis, mintha úgy tűnne, hogy megfordultak egy rövid pillanatra vagy legalábbis megálltak.

Hogy látja, tudatosan a következő választási kampányuk része ez vagy inkább sodródnak az eseményekkel, mert adódott egy lehetőség?

Egyrészt van egy tanulási folyamat a politikában, bár ezt sokszor elmondtuk már, aztán mégsem nagyon lehetett mindig ezt látni. Nem tartom azt sem kizártnak, hogy az ellenzék vagy az ellenzék bizonyos politikai szereplői eljutnak bizonyos következtetések levonására, de nem a megtervezettséget, a tudatosságot lehet annyira látni, hanem inkább ezt a sodródást vagy legalábbis alkalmazkodást a politikai helyzethez. Az, ami történt, abban én nem az ellenzéki vezetők előrelátását látom. inkább az improvizációt, és egyébként is, mintha inkább a tömeg vitte volna őket oda és nem ők vitték oda a tömeget vagy nem ők irányították a tömeget. De mégis most kivételesen, mintha ezek az alkalmazkodások vagy ezek a válaszok inkább a számukra szerencsésebb irányba mutattak volna.

De azokhoz a kérdésekhez, ha eljutnak, hogy mit fognak együtt csinálni a jobbikosok, meg a DK-sok, erre van értelmes válasz, azontúl, hogy alkalmanként fölállnak egy színpadra? Amikor majd együtt kell politizálni, az milyen lesz?

Ezermillió buktatója van ennek a folyamatnak, de itt azért alapvetően a stratégiai dilemma, az a választási rendszerhez kötött. A jelöltállítás kérdése, problémája az, amit az ellenzéknek meg kell oldania. Ha hajlandóak az ellenzéki pártok, márpedig most úgy látszik, közös politikai rendezvényeken részt venni, akkor innentől azért nincs az olyan nagyon messze, hogy hajlandóak legyenek arra, hogy koordináltan, egymással egyeztetve indítsanak jelölteket például a választáson.

Mit fognak mondani a választóiknak otthon, hogy ez a taktika, nyeljétek le?

Most mit mondanak, amikor a DK-s, meg a jobbikos ott áll egymás mellett? Melyik a nehezebb? Melyiket nehezebb elmagyarázni, azt hogy közösen tüntetünk vagy azt, hogy kötöttünk egy megállapodást, amely alapján, mondjuk, a 23 megyei jogú városból mi hat helyen fogunk polgármestert állítani, a többi helyen pedig más ellenzéki pártok polgármesterjelöltjeit támogatjuk?

Nem kell komolyan venni, amit korábban mondtak egymásra, hogy ti kommunisták vagytok, ti meg nácik?

Én azt mondom, hogy a fal nem akkor fog ledőlni, hát most dőlt le. Sokkal nehezebb szerintem valaki mellé odaállni a színpadra és felemelni a kezét, mint azt mondani, hogy kötöttünk egy megállapodást. Ennyiben megteremtődtek a feltételei annak, hogy az ellenzék az egyfordulós választások – ilyen az önkormányzati és a parlamenti – számára most jelenleg hátrányos struktúráját, azt mégis valahogy megoldja.

Mikor jön el a kormányképesség kérdése ellenzéki oldalon?

Azt gondolom, hogy ez ennek a folyamatnak egy nagyon késői állomása lehet, és nyilván a jelenlegi kormányoldalnak folyamatosan az a jól felfogott érdeke, hogy erre irányítsa rá a figyelmet. Hiszen az ellenzék ebben a helyzetében is, amiről most beszélünk, olyan eltérő politikai tartalmakkal, elképzelésekkel, gondolatokkal rendelkezik, amelyek alapján a közös kormányzása vagy az együttműködése irtózatos nehézségekkel járna, sőt, nagyon könnyen lehet, hogy teljes kudarcba torkollna. Ugyanakkor az ellenzéki szavazók között egyre jelentősebb azoknak a tábora, akiket egyszerűen ma már az nem érdekel, hogy milyen koalíció vagy milyen megoldás jönne ki, mondjuk, egy DK-tól a Jobbikig tartó politikai palettából, hanem alapvetően csak az érdekel, hogy a Fidesz kormányzása ne folytatódjon, és ezért tulajdonképpen bármire hajlandóak és bármit képesek támogatni, bármilyen konstrukciót. Hogyha ez felerősödik, az lehet az a helyzet, ami közel vihet ahhoz, akár egy kormányváltáshoz, akár a jelenlegi koalíció vagy jelenlegi kormány jelentős választási esélyének gyengüléséhez. Ettől még mindig messze vagyunk. Van egy olyan választói közeg, akit nem érdekel az, hogy az induló jelölt, az milyen ellenzéki párt jelöltje, és hogy ebből mi fog kisülni, hogyha ő nyeri a választást, csak az érdekli, hogy ne a Fidesz nyerje a mandátumot. Ez bizonyos értelemben a centrális erőtér megingásához és végül talán egyszer majd a megszűnéséhez vezető útnak egy fontos állomása, de nyilván ez egy lassú folyamat, és ezt látjuk is, hogy lassú folyamat, érési folyamat.

Melyek lesznek mostani ismereteink szerint, ismeretei szerint a legfontosabb változások az európai politikai színtéren?

Szerintem itt két dimenzió van, ugye az egyik valóban ez a nemzetállami szint, amit úgy látom, manapság mintha egy kicsit alulértékelnének, de nyilvánvalóan, akik ismerik az Európai Unió működését, azok tudják, hogy azért az alapvetően lényeges kérdések mégiscsak ezen a szinten dőlnek el. Az egyik, amire igazán figyelni kell, az, hogy az egyes és különösen a fajsúlyos nemzetállamokon belül mi történik. Itt valóban a francia és a német politika változásai vagy lehetséges változása kulcskérdést jelentenek. Ugyanakkor őszintén szólva, még ha tárgyilagosan is próbáljuk elemezni azt, hogy mi történik Franciaországban és Németországban, akkor is nehéz helyzetben vagyunk, mert szerintem a német belpolitika változásaiból meg a francia belpolitika eseményeiből is egészen ellentétes következtetéseket le lehet vonni. Mondjuk, például Magyarországon vagy a Magyarországon használatos elemzések egy jelentős része a német belpolitika kapcsán azt emeli ki, hogy a hagyományos politikai erők elveszítették a támogatottságukat és a radikális jobboldal erősödik, ami egyébként bizonyos értelemben igaz vagy vannak olyan eredmények, amelyek alapján lehet ilyen mondani. Hogyha az AfD nem is tört át, de nyilvánvalóan a korábbi évekhez képest jelentősebb a támogatottsága, tartományi választások is ezt mutatják, és azt is lehet látni, hogy a szociáldemokraták egyáltalán nem állnak jól és a konzervatívoknál is van, ahol azért inkább stagnálás, de van, ahol visszaesés tapasztalható. De akkor itt jön a képbe, hogy de mi van például a Zöldekkel, amely politikai erő Németországban a második legerősebb politikai erővé vált, hogy ezt hogy tesszük be ugyanebbe a képletbe?

Annyira hektikus az európai belpolitika, még a nemzetállami szinteken belül is, hogy nehéz lenne ma például azt megmondani, hogy, mondjuk, egy következő német parlamenti választás, az vajon inkább a radikális jobboldal vagy éppen egy liberális, zöld, valamifajta centrumpolitikai erőnek a megerősödését hozhatja, vagy hogy például a hagyományos nagypolitikai erők, azok mennyire gyengülhetnek tovább. És Franciaországban is, ha kinyitjuk az újságokat, akkor az egyikben azt olvassuk folyamatosan, hogy Macron már végelgyengült és a támogatottsága bezuhant, majd azért ha megnézzük ezeket a felméréseket, akkor azt látjuk, hogy kétségtelenül gyengült Macronnak a támogatottsága, de az a gyengülés olyan, ami alapján még ma is azt mondanánk, hogyha most, mondjuk, a radikális jobboldal jelöltjével, Marine Le Pennel szemben menne egy második fordulós elnökválasztáson, akkor nagy valószínűséggel megnyerné. De persze még sok idő van a következő francia elnökválasztásig, ahogy a német parlamenti választásig is, de nem egyértelmű ez a helyzet.

Van egy forrongó szituáció, amiből én most egyformán látok jeleket arra, hogy akár radikális jobboldal irányba, akár egyébként egy liberális-zöld irányba erősödhet ez az európai tér. A hagyományos politikai erők, akár mérsékelt jobboldal, akár mérsékelt baloldal, gondban vannak nagyon sok helyen, de persze nem mindenhol ugyanez a recept, de mégis azt lehet látni, hogy miközben a hagyományos politikai rendszer vagy pártrendszer változás előtt áll, nem látjuk, hogy milyen irányba történhet meg ez a változás. Ezért lesz nagyon fontos az európai parlamenti választás, mert az ad majd egy összképet, ami alapján majd nyilvánvalóan egy önmagát erősítő képként fogjuk azt látni, hogy vajon ez az irány, ez inkább a liberális-zöld politikai erőknek az erősödése vagy a radikális jobboldalnak, vagy mégiscsak a mérsékelt pártok meg tudják tartani a pozíciójukat.

Önkormányzati választások is lesznek, amiről az elején leszögezte, hogy ez egy más jellegű és más téttel bíró választás a belpolitikában. Megmaradhat-e az ellenzéki összefogás addigra?

Inkább azt gondolom, hogy talán visszaállhat-e, mert most nagy valószínűséggel az európai parlamenti választás külön utakra fogja vinni az ellenzéket. A kérdés az, hogy mindazok után, ami eddig történt az ellenzékkel: 2014-ben, 2018-ban és történik nap mint nap, azok után az ellenzék felismeri-e azt, hogy számára nyilvánvalóan egy egyfordulós választáson csak akkor van esély, hogyha köt valamilyen átfogó megállapodást. Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos, különösen az eddigi tapasztalatok alapján, hogy ez megszülethet. Az önkormányzatin valamennyire más a helyzet, mint a parlamentin, nem kell a töredékszavazatokkal foglalkozni. Ha én egy 5-10%-os párt vagyok, akkor nem lemondok lehetőségekről akkor, amikor együttműködést kötök másokkal, mert nem az a helyzet, hogy akkor mind a 23 megyei jogú városra esélyes lennék, hanem nullára vagyok esélyes. Ellenben, ha kötök egy megállapodást a többi ellenzéki párttal, és ebben, mondjuk, 2 helyen én indíthatok úgy polgármester-jelöltet, hogy abban a többiek támogatnak, akkor az egyik esetben a nulla a kérdés, a másik esetben a kettő. Sokkal jobban motiválja az ellenzéket az önkormányzati választás az együttműködésre, sokkal racionálisabb. Míg a parlamenti választáson nagyon sok minden ellene dolgozik. Könnyű átlátni, hogy nyilvánvalóan ez megéri az ellenzéknek, ezért el tudom képzelni azt, hogy az önkormányzati választásra lesz ilyen megállapodás. Nyilván nem teljes körű, hülyeség is az ellenzéknek minden egyes polgármesteri pozícióról megállapodni, de mondjuk, a 23 megyei jogú város, a fővárosi kerületek, Budapest ugye a legnehezebb helyzet, mert ott nem többet lehet elosztani, hanem egyet, budapesti főpolgármester-jelölti helyből egy van, de megyei jogú városokból nem. Ugye ma az a helyzet, hogy az ellenzék minimális számú megyei jogú városi hellyel rendelkezik, ugyanakkor ha egy ilyen megállapodást kötne, és továbbra is azt látnánk, hogy nagyjából egy ilyen fele-feles támogatottságban van a Fidesz és az ellenzék, akkor azért az ellenzék a 23-ból egy 8-10 megyei jogú város polgármesteri pozíciójára esélyes lehetne, ami azért egy nagyon más helyzetet okozna vagy eredményezne a magyar belpolitikában.

Mi dönthet vajon Budapesten: az esélyesség képe és a folytonosság, aminek van ereje vagy a protest szavazatok hangulata?

A leginkább, ami dönt, az az, hogy mi történik addig. Ebben a csapdahelyzetben, amiben ott az ellenzék van, abból tud-e bármilyen értelmes kimenetet előállítani úgy, hogy a végén egy esélyes ellenzéki jelöltje legyen Tarlós Istvánnal szemben, aki ráadásul egy nagyon jó jelölt a Fidesz szempontjából abban az értelemben, hogy ott, azon a Budapesten, ahol nyilván országos átlagát tekintve a Fidesz a leggyengébb, ő hozzá tud tenni a Fidesz támogatottságához, különösen ahogy a Jobbik szavazótáborában Tarlós Istvánnak komoly tartalékai vannak, ezt láttuk korábban is. Tehát az ő esetében nem a Fidesz budapesti átlagát kell néznünk, hanem ő esélyes arra, különösen, ha gyenge az ellenzéki jelölt, hogy még ennél több, magasabb támogatottságot hozzon.

Őt megverni, ez egy kifejezetten nehéz feladat szerintem az ellenzék szempontjából.

Amit eddig láttunk ebben a folyamatban, az nagyon nem azt erősíti, hogy az ellenzéknek esélye lehetne. Radikálisan kellene az ellenzéknek megváltoztatnia itt a mozgásterét. Igazán május után lehetnek érdemi események vagy fejlemények ebben a kérdésben, csak hát az már nagyon késő kampányolni és meggyőzni a fővárosiakat, hogy az a jó jelölt, akit állítottunk.

Előválasztási technikának lehet ebben szerepe, ez egy jó módszer? Még sosem próbálták.

Kockás papíron az előválasztás jól működik, és vannak országok, ahol jól működik.

Amit Magyarországon eddig láttunk, az inkább kabaré.

Nyilván nem próbálták még meg, hanem legfeljebb egy kommunikációs eszközként használta mindenki, én teljesen kételkedem abban, hogy most, amikor még nem érdekelt senki abban, nyilván leszámítva azt, aki esetleg nyerne, hogy legyen előválasztás, akkor ebbe bele lehet vinni mindenkit, azokat is, akik ellenérdekeltek abban, hogy most legyenek. Az előválasztás, az valami olyasvalami, amiről mindig beszélünk, de nagy valószínűséggel soha nem lesz.

A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018