Infostart.hu
eur:
363.37
usd:
315.2
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Gazdaság

Orbán Viktor idén is növekedésre számít
2013. március 12. 11:39
Orbán Viktor idén is növekedésre számít
A miniszterelnök szerint 2014-ben érzékelhető gazdasági növekedés lesz, de nagyon csalódott lenne, ha nem sikerülne már idén meghaladni a költségvetésben prognosztizált növekedést. Anélkül, hogy a kormány be akarna avatkozni a jegybank dolgába, kulcskérdés, hogy a kamatszint Magyarországon alacsonyabb legyen, és a vállalkozók elé kell tárni egy olyan programot, amely jóval a jelenlegi 8-10 százalékos kamatszint alatt tesz elérhetővé általános vállalkozói hiteleket - mondta a kormányfő kedden Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című rendezvényén.
KSH: 7 éve nem volt ilyen alacsony az infláció
2013. március 12. 09:02
KSH: 7 éve nem volt ilyen alacsony az infláció
A fogyasztói árak februárban 0,1 százalékkal csökkentek januárhoz képest, és 2,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Ennélalacsonyabb éves infláció közel hét évvel ezelőtt volt, a kedvező adat elsősorban az elektromosenergia, vezetékes gáz és távfűtés körében megvalósított 10%-os árcsökkentésnek köszönhető - írja elemzésében a KSH.
Csökkentenék az inaktívak számát
2013. március 11. 18:12
Csökkentenék az inaktívak számát
Magyarországon a munkaerő-piacon kívül lévő inaktívak, mintegy 2,5 milliós számát kell csökkenteni; ezzel és a munkanélküliek bevonásával a munkaerő-piacra teljesíthető az egymillió új munkahely létrehozására vonatkozó kormányzati célkitűzés 2020-ig - mondta Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága európai ügyek albizottságának hétfői ülésén.
×