Infostart.hu
eur:
355.76
usd:
307.95
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Elárulta a miniszter, hogy naponta mennyit költünk az élelmiszerboltokban

A háború és a szankciós válság ellenére is zavartalan a magyar élelmiszer-ellátás, még a vidéki kisboltokban is, a lakosságot pedig védi az egyes élelmiszerekre bevezetett árstop - mondta az agrárminiszter.

Nagy István az emberek kereskedelmi elvárásairól is beszélt egy találkozón. Úgy fogalmazott: az emberek elvárják, hogy a mindennapi szükségleteiket minél kisebb erőfeszítés mellett, minél alacsonyabb árszínvonalon, minél jobb minőségű termékek megvásárlásával elégíthessék ki.

Az agrárminiszter egy érdekes adatot is megemlített. Eszerint

2020-ban naponta és fejenként 3200-3600 forintot hagytunk a boltokban.

Ennek a forgalomnak a lebonyolításában 2021-ben 105 ezer vállalkozás 112 ezer üzlete vett részt.

A miniszter kitért az árstopra is. Szerinte a kormány azért vezette be, hogy megóvja a magyar családokat azoktól a kiszámíthatatlan változásoktól, amik – a nemzetközi konfliktusok, a globális ellátási problémák és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt – többek között az élelmiszerek árában is bekövetkeztek. Az árstopok tekintetében jelenleg azt vizsgáljuk, hogy

milyen termékekre terjeszthető ki ez az intézkedés

– húzta alá a tárcavezető.

Címlapról ajánljuk

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután itthon korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány, Brüsszelben is beadta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. Ez olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a vállalkozások. Az EU értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Karnyújtásnyira az EU-s pénzek: ennyi elegendő lesz a Bizottságnak?

Karnyújtásnyira az EU-s pénzek: ennyi elegendő lesz a Bizottságnak?

Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében arról volt szó, mi szerepel pontosan az eu-források lehívása érdekében benyújtott törvénycsomagban és elegendő aktus lesz-e a Bizottság számára, ha az Országgyűlés megszavazza a reformokat. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio EU-s ügyekkel foglalkozó szakértője. Adásunk második részében arról volt szó, hogy a Magyar-kormánynak záros határidőn belül döntenie kell annak a több tízezer házaspárnak a sorsáról, akiknek nem sikerült a szerződésben vállalt idő alatt gyermeket vállalniuk, és ezáltal esedékessé válhat számukra a kamattámogatás visszafizetése és a törlesztőrészletük emelkedése. A témában Palkó Istvánnal, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzőjével beszélgettünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×