Infostart.hu
eur:
353.43
usd:
305.52
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Pixabay

Kína stabilan megvetette a lábát Dél-Amerikában

Az Egyesült Államok háttérbe szorulásával Kína az elmúlt 20 évben jelentős gazdasági befolyásra tett szert Dél-Amerikában, és ez a következő években tovább erősödhet – állapította meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének legújabb elemzése.

A tanulmány készítője, Szigeti Kristóf az InfoRádióban elmondta, hogy a kínaiak a 2000-es évek elején kezdtek fontos szereplőkké válni Dél-Amerikában. Az Egyesült Államok ugyanis visszahúzódott a régióból, Kína viszont fölismerte azt, hogy az ottani államok nem csak egyszerű nyersanyagkitermelők és -exportálók. Így aztán Peking különböző szerződéseket kötött velük és fokozatosan kiterjesztette gazdasági, majd politikai befolyását is.

Az NKE hallgatója szerint Kína itt is elindította az "Egy övezet, egy út" kezdeményezést, amelyhez ez év nyaráig már 21 dél-amerikai ország csatlakozott. A kínaiak főleg a bányászatba, illetve az infrastruktúra fejlesztésébe fektettek sokat, amivel jó néhány munkahelyet is teremtettek – mondta a kutató.

Szigeti Kristóf arról is beszélt, hogy a kínaiaknak nagyon fontosak a dél-amerikai mezőgazdaság termékei, valamint az olaj és újabban a lítium bányászata is. A térség iránti érdeklődés másik mozgatója pedig az Egyesült Államokkal szembeni regionális terjeszkedés. Mivel Dél-Amerika közel van az USA-hoz, a kínaiak úgy gondolják, ha beruháznak és megvetik a lábukat a térségben, azzal közelebb tudnak kerülni az Egyesült Államokhoz is – vélekedett a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet tanulmányának készítője.

Úgy vélte, hogy a kínaiaknak sikerült stabilizálniuk a jelenlétüket. Egyrészt mivel több térségbeli államban is baloldali kormány került hatalomra, másrészt azért, mert az "Egy övezet, egy út" program keretében sikerült hosszú távú megállapodásokat kötniük.

"Kína valószínűsíthetően az elkövetkezendő évtizedben is Dél-Amerika legjelentősebb partnere lesz" – hangoztatta Szigeti Kristóf.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×