INFORÁDIÓ
2022. július 1. péntek
Annamária, Tihamér

horváth levente

kína

eurázsia

háború

Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Központi Katonai Bizottság elnöke a KKP megalapítása 100. évfordulójának alkalmából odaítélt kitüntetések átadási ünnepségén a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2021. június 29-én.

Horváth Levente: Kína fő célja, hogy a világgazdaság 20-30 százalékát kitevő nagyhatalom legyen

Kína nem akar a világ globális ura lenni, a nemzeti érdek a fontos, hogy a kínai nép jól éljen – mondta Horváth Levente, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. A korábbi sanghaji főkonzul beszélt a kínai geopolitikai gondolkodásról, az Egy övezet, egy út kezdeményezésről, és kifejtette azt is, mennyiben más a kínaiak világszemlélete az amerikaiakéhoz vagy a nyugati világéhoz képest.

Horváth Levente az Arénában
 

Mit gondol Kína az orosz–ukrán háborúról?

Kína megfigyeli a jelenlegi helyzetet a világban, így az orosz–ukrán háború kapcsán még nem fejtett ki erős véleményt, sőt, konfliktusnak nevezi. Kína nem támogatja Oroszországot az agressziós kezdeményezéseiben, hanem folyamatosan és minden platformon elmondja, hogy a béke és a tárgyalás a legfontosabb együttműködési módszer a nemzetközi színtéren is. A kínai geopolitikai gondolkodásban is benne van az, hogy ne harcoljunk, ne háborúskodjunk, hanem próbáljuk meg tárgyalásos úton ezt lefolytatni.

Mit kell figyelni a kínai kommunikációban, amikor azt akarjuk érezni, hogy valamiben változik a véleményük?

Érdemes figyelni arra, hogy a Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma szóvivőinek minden nap van beszéde, de ők is patikamérlegen kimérik, hogy mit és hogyan fogalmazzanak meg és mennyit mondhatnak el az egyes események kapcsán. Így valóban nehéz lehet, hallgatva a beszédeiket, információkat leszűrni, ezért fontos az, hogy megismerjük a kínai kultúrát, a kínai gondolkodást, a kínai történelmet. Mi egy nyugati információs buborékban élünk és nyugati fejjel, nyugati gondolkodással, nyugati definíciókkal és terminológiákkal tekintünk minden egyes távol-keleti országnak a külpolitikai eseményeire. Gondolhatunk itt az orosz–ukrán konfliktus kapcsán is arra, hogy a legtöbb szakértő azt gondolta, hogy Oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát és mégis megtette, tehát félreismertük és félreelemeztük az orosz lépéseket. Oroszország mégiscsak az európai kontinenshez tartozó ország, közel van hozzánk, mégis félreértelmezzük a tevékenységé és a mondásait. El lehet képzelni, hogy akkor Kína kapcsán, amely egy Ázsia keleti részén fekvő nagybirodalom, egy távol-keleti ország, hogy mennyire nem ismerjük a kultúrát és gondolkodásmódot.

Meddig kell visszamenni a kínai gondolkodásmód megismerése érdekében a kínai történelemben, hogy elkezdjük megérteni?

Nagy szerencsénkre fennmaradtak a kínai ókori stratégiák, filozófusok és bölcsek írásai, és ebből vannak kifejezetten fontos tanulmányok. Valamelyik magyar nyelven is megtalálható, mint például a Szun-cenek A háború művészete című műve vagy pedig Lao-cenek a mondásai, elbeszélései. Ezeket érdemes olvasgatni, ha lehet ajánlani, habár most itt a koronavírus utáni érában vagyunk még, nem könnyű az utazás, de érdemes elutazni Kínába, megnézni és megélni Kínát, és így lehet igazán megérteni Kínát.

Azért érdemes Szun-cet meg Lao-cet olvasni, mert a mai kínai vezetők is forgatják?

Így van. A kínai kultúrában és történelemben benne volt, csak az lehetett hivatalnok, aki ezeket a bölcseleteket, mondásokat ismeri, így képezhették ki magukat mandarinnak, kínai hivatalnoknak. Ezáltal megvolt a lehetősége a szegény származású kínai embereknek is, hogy kitörjenek, hogy ők is elismert, neves hivatalnokokká váljanak. A mai napig megfigyelhető az a kínai kultúrában és az oktatásban is, hogy az általános iskolától kezdve a fiataloknak ezeket az ókori kínai írásokat kell olvasniuk és megtanulniuk, memorizálniuk. Habár manapság már nem ettől lesz hivatalnok a hivatalnok, de a kínai kultúrában mélyen benne van és a hétköznapi beszédben is nagyon sok a közmondás. A kínaiaknál a közmondás négy írásjegyből áll, és ezeket a négy írásjegyes mondásokat nagyon sokszor használják is a hétköznapi beszédben is. Nagyon sok ilyen kínai mondás az ókori művekből eredeztethető és a mai napig használják.

Hogy tekint Kína saját magára most a világban? Különböző korszakai voltak, volt hatalmas birodalom, volt támadó birodalom, volt idegen uralom alatt álló birodalom, sok minden volt, elzárt birodalom, kereskedő birodalom.

A kínai nevéből kifolyólag is, ami Csungkuo, tehát középső ország, középső birodalom, Kína mindig is magát tekintette a történelem során a világ közepének. A régi kínai érmék is kerek alakúak, de középen egy négyzetes lyuk van, ez is azt képezi, hogy a világ kerek és ők a négyzet, ők vannak középen. A kínai nyelven Kínára más szavakat is használnak, mint például a Tien-hsziát, tehát hogy ég alatti, magukat tekintették a világmindenség közepének és a mai napig egy kínai központú gondolkodás figyelhető meg. Ötezer éves történelemmel rendelkezik Kína, nagyon sokáig az volt megfigyelhető, hogy míg itt, Európában mi egyfajta társadalmi berendezkedéssel, civilizációval, földrajzi elhelyezkedéssel fejlődtünk, addig Kínában egy teljesen más ország alakult ki, és ők úgy tekintettek a külföldi országokra vagy népekre, mint barbárokra. A XVI., XVII., de még a XIX. században is, mielőtt a nyugati gyarmatosítás elérte Kínát, ők még az angol birodalom lakóit is barbároknak gondolták. Van is feljegyzés arról, hogy a kínai császár visszaküldi az angol királynőnek az ajándékát, mert hogy köszönik szépen, erre nekik nincs szükségük, Kínában minden megvan.

A barbárokra úgy tekintettek, mint leigázandó, megtámadandó barbárokra vagy olyanokra, akik ott vannak, hagyjuk őket békén, az a lényeg, hogy ide ne jöjjenek?

A kínaiak úgy gondolták ezt, hogy ők ott vannak, nem foglalkozunk velük, a határokat megerősítjük a földrajzi határok mentén, keleten a tengeri útvonal, északon a sivatag, nyugaton és délnyugaton pedig a Himalája hegységrendszer fogta körbe az egész országot. A kínai nagy falat is azért építették meg, hogy a nomád népek, köztük a hunok, ne tudjanak betörni Kínába. Ők bezárkóztak, jól elvoltak, mindent megtermeltek és önellátók voltak. De az 1400-as évek elején a kínaiaknak nagyon nagy hadiflottája is volt, tehát Kolumbusz Kristófot megelőzően már a kínaiak hatalmas hadiflottával járták Délkelet-Ázsiát, egészen Afrikáig is eljutottak. Cseng Ho kínai admirálisnak hét expedíciója is lezajlott ebben az időben, és az volt az érdekes, hogy amíg Kolumbusz három hajóval ment felfedezni Amerikát, addig Cseng Ho kínai admirális egy háromszáz hajóból álló flottával járta a délnyugati régiókat, Délkelet-Ázsiát meg Afrikát. De nem gyarmatosítottak.

Miért nem?

Ők azt tartották, ahogy a kínai geopolitikai gondolkodásban mindig is ez volt a központi gondolat, hogy ők a világ közepe, nekik nincs szükségük a külföldi területekre, birodalmakra, ők nem akarják leigázni őket. Sőt, mikor ezeket a külföldi népeket, országokat, királyságokat meglátogatták, még a kínai császár küldött hatalmas kincseket és adományokat a külföldi népeknek. A kínaiak csak azt akarták elérni, hogy elismerjék Kínát és a császárt, mint az Istennek a fiát egy felsőbbrendű népnek és azt, hogy ők vannak mindenek felett. De nem olyan viszonylatban, mint itt Európában volt a feudalizmus vagy a hűbéri rendszer, tehát nem várta el a kínai császár azt, hogy minden évben adományokat, ajándékokat adjanak neki, ha háború van, akkor esetleg katonákat is küldjenek, hanem csak azt, hogy a király alattvalónak fogadja el magát vele szemben.

Miben áll a kínai geopolitikai gondolkodás, amit itt, Európában nagyjából úgy foglalhatunk össze, hogy hogyan lehet földrajzi politikai adottságokat figyelembe véve nagyobb uralomra szert tenni, mint amekkorával éppen aktuálisan bírunk. Akkor a kínaiak szerint ez teljesen más?

Így van, a kínai és a nyugati geopolitikai gondolkodás teljesen más. Eleve, a geopolitika szó az elmúlt években nagyon felkapottá lett és egyre többen használják. Ez tulajdonképpen a politika és a földrajzi tanulmányoknak egy összevont, interdiszciplináris ágává vált. A kínaiak azt elismerik, hogy maga a geopolitikai tudományág a nyugati tudományból ered, de a kínaiak azt már nem ismerik el, hogy az egész geopolitika nyugatról eredne, hiszen több kínai geopolitikus is bemutatta a kutatásai során azt, hogy a kínai geopolitikai gondolkodás már Krisztus előtt a 2000-es években megíródott, ókori művekben felfedezhető. A kínaiaknak a geopolitikai céljai mindig is országcentrikusak voltak. A birodalom területén is több kisebb ország hadakozott mindig azért, hogy egységesíteni tudja egész Kínát, és akkor erről szólt tulajdonképpen a kínai geopolitikai gondolkodás, az 1600-as évekig ők csak ország szinten gondolkoztak. A későbbiekben léptek ki regionális szintre, de az 1990-es években még mindig csak regionális szinten gondolkodtak ebben a tekintetben. Ez kifejezetten a határokra vonatkozott, az országnak a mai napig vannak határvitái Indiával, Japánnal, Oroszországgal. Az egyik nagy kínai geopolitikai szakértő és tudós, Je-ceng azt mondta 1990-ben, hogy húsz év múlva, ha már Kína megerősödött katonailag, politikailag, gazdaságilag, akkor már gondolkodhatnak globális szintű geopolitikai gondolkodásmódban. A nyugati geopolitikai gondolkodáshoz visszatérve, az főképpen a gyarmatosítás időszakban látszódott meg, a nyugati országok gyarmatosítottak, területeket akartak biztosítani és szereztek, erről szólt a világ ötszáz évig.

Kína átváltott erre a geopolitikai gondolkodásra, amikor megismerte azt, hogy a világ ötszáz évig arról szólt, hogy mindenki nagyobb területet akar magának szerezni?

Ez egy nagyon fontos kérdés. A kínaiak nem váltottak át teljesen erre a gondolkodásmódra, hanem megismerték és tanulmányozták a nyugati gondolkodásmódot, egyfajta kínai és nyugati geopolitikai gondolati fúziót hoztak létre, megismerték a nemzetközi világrendnek a szabályait és alkalmazkodtak a nyugati gondolkodáshoz. Mivel hatalmas a globalizáció, ezért Kína most már megkerülhetetlenné vált az új világrendben és a globalizált gazdaságban. Egyszersmind Kína kénytelen megismerni ezeket a játékszabályokat és aszerint működni, hogy el tudja érni a céljait. Mi Kína fő célja? Hogy Kína reneszánsz korát megélje. Miről szól a kínai reneszánsz? Az 1840-es évek előtt Kína a világgazdaság 20-30 százalékát adta, ugyanígy India is egyébként, de aztán jöttek a gyarmatosító nyugati országok, és onnan kezdve mind India, mind Kína gazdaságilag beomlott és visszaesett nagyon alacsony szintre a világgazdasági részesedése. Kínának az a fő célja, hogy az 1840-es évek, az ópiumháború előtti világgazdasági reneszánszát visszahozza, hogy újra Kína legyen a világgazdaság 20-30 százalékát kitevő gazdasági nagyhatalom. Egyébként jó úton halad, jelenleg is 17 százalék körül vannak már, csak Amerika van előtte. Kína a világgazdaság második legnagyobb hatalma.

Milyen pozícióból kívánnak első lenni? Termelői pozícióból, szolgáltatói pozícióból, kereskedő pozícióból? A kínaiakra mindhármat el lehet mondani.

Kína tulajdonképpen nem is nemzetközi célokat tűzött ki maga elé, hanem van két centenáriumi törekvése. Két százéves törekvése. Az egyiket 1921-től számolják, 1921-ben alapították meg a Kínai Kommunista Pártot, a második százéves tervet pedig 1949-től, a Kínai Népköztársaság megszületésétől. Hszi Csin-ping kínai államfő tavaly, 2021-ben be is jelentette, hogy ez első százéves terv céljait sikeresen elérték, a szegénység nagy részét sikerült felszámolniuk, tulajdonképpen az volt a céljuk, hogy a kínai emberek jobban éljenek és a kínai gazdaság működjön. Nem az a céljuk a reneszánsszal és a világgazdaságban betöltött szerepükkel, hogy minden más országban hatalmas befolyást szerezzenek, hanem hogy az 1,4 milliárdos kínai nép jólétben legyen. A következő százéves terv ennek a továbbfokozása, ott már nemcsak a szegénységet fölszámolása a cél, amit elértek 2021-re, hanem hogy mindenki jólétben legyen.

A népesség meg a nagy terület miatt százévesek a tervek? Mert mi az ötéves tervekhez szoktunk hozzá, amikor nálunk a kommunizmust építették.

A kommunizmusban volt az öt év, de a kínaiaknak mindig is megvolt, az ókori stratégáknak a műveiben is megtalálható a hosszú távú gondolkodás. Az igenis fontos. Mindig benne volt a kínai bel- és külpolitikában, hogy hosszú távon kell gondolkodni, még a Kínai Népköztársaság megalakulása előtt is. Mostanában a Kínai Népköztársaságban az államfők tíz évre vannak úgymond berendezkedve, kétszer öt évre vannak megválasztva. Most lesz ebben változás, az ősz folyamán várható a Kínai Kommunista Párt kongresszusa, amikor is Hszi Csin-ping államfőt valószínűleg harmadszorra fogják megválasztani, így neki 15 éves ideje lesz arra, hogy a kínai reformokat végrehajtsa. Az eddigi államfők tíz évig voltak a pozíciójukban. Ettől függetlenül megvannak a 20, 30, 50 és 100 éves tervek is. Azzal, hogy jön egy új államfő, nem figyelhető meg akkora változás, mint, mondjuk, Európa egyes országaiban, ahol, mondjuk, egy jobboldali vagy baloldali párt négyévente váltja egymást és többnyire teljesen más politikát folytatnak. Kínában ezek az államfők hasonló politikát folytatnak és megvan a fő nagy cél, a fő irány, abban pedig egységesek.

Az igaz még, hogy a kínaiak mindent megfigyelnek, amit lehet, azt le is másolnak, ipari termékeket, mintákat, majd mindent megcsinálnak jobban? Vagy ez már a múlt?

Ez korábban így volt. Egyébként a kínai kultúrában a tanulás szó, az a sue, ami egyébként másolnit is jelent.

Tehát ők nem úgy érzik, hogy ellopták, csak lemásolták?

Ők lemásolják, megtanulják ezeket. De ez az amerikai–japán relációban is megfigyelhető volt a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években. Akkor a japánok járták a világot, és mindenhol mindent a legnagyobb részleteiben lefotóztak. Az elmúlt években azt láthattuk, hogy kínai delegációk sokasodtak meg a világban és mentek külföldre, tulajdonképpen ez a kínai kormánynak is az egyik célja volt. Kína modernkori gazdasági felemelkedése úgy indult, hogy 1978-ban Teng Hsziao-ping meghirdette a reform és nyitás politikát. Ezt követően a kínai gazdaságban hatalmas reformokat hoztak létre és elkezdődött a külföldiekkel a kereskedelem, külföldi befektetések érkeztek Kínába. A következő lépésként Teng Hsziao-ping és a Kínai Kommunista Párt kihirdette a Going Global, azaz, hogy menjünk külföldre politikát, hogy ismerjünk meg minél jobban a külföldi, a nyugati civilizációt, a nyugati kultúrát és a nyugati gondolkodást. Nagyon sok kínai cég ekkor kezdett el befektetni külföldön is és cégeket létrehozni. De az 1990-es évektől a 2010-es évekig több mint hatmillió kínai diák tanult külföldön, és ez a szám folyamatosan növekszik. A kínai diákok körében nagyon nagy lehetőségnek tekintik, ha angolszász országokba utazhatnak és ott egyetemet végezhetnek, és ezeknek a diákoknak a nagy része haza is megy Kínába, hogy ott hasznosíthassa a Nyugaton megszerzett tudását. A kínai egyetemek is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az amerikai és angol elit egyetemeken oktató kínaiakat ‒ akiket egyébként most az amerikaiak kémkedés gyanújával többnyire kiutasítanak ‒ jó fizetéssel visszahívják. A tengerentúlról visszajötteket megfizetik és hasznosítják a kínai oktatási rendszerben. Ezért is megfigyelhető, hogy az elmúlt években a kínai egyetemek jelentősen előreléptek a nemzetközi egyetemi rangsorokban, a legjobb 100-ban már 7-8 kínai egyetem is megtalálható, de például a pekingi Csinghua Egyetem már a legjobb húszban ott van, a sanghaji Fudan Egyetem pedig a legjobb harmincban.

Alaptalanul tekint a nyugati gondolkodás szerint a Nyugat a kínaiakra, a kínai kutatókra, egyetemi emberekre úgy, hogy esetleg kémek lehetnek? Lehet, hogy a kínaiak nem is ugyanazt értik a kém szó alatt? Hazaviszik azokat az információkat, leadják a kormánynak meg a pártnak. Mi ezt nevezzük kémkedésnek. Ők?

Ez egy érdekes gondolatmenet. Kettős mérce alakult ki a nemzetközi politikában. Ugyanis amíg az Egyesült Államok Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, de Európában is rengeteg egyetemet hozott létre, addig miért nem megengedett az, hogy egy másik ország, egy távol-keleti ország ugyanilyen oktatási intézményt hozzon létre akár Európában? Felvetődhetne a kérdés a kínaiak oldaláról, de ők nem ilyen agresszívek a külpolitikában. Akkor a kínaiak is mondhatnák, hogy ezek az amerikai egyetemek kémközpontok?

De nem mondják?

Nem mondják.

Nem is sejtetik?

Csak sejtetik, de nem mondják ki.

A diplomácia finomságaiban az sokat jelent.

Sokat jelent, de nem úgy mondják ki, mint ahogy Magyarországon megjelent, hogy a Fudan Egyetem létrehoz itt egy kampuszt, és utána minden nap hírek születtek arról, hogy egy kémközpont alakul itt ki tulajdonképpen a Fudan Egyetem létrejöttével. A kínaiak nem azt a célt akarják szolgálni, hogy itt kémközpontok alakuljanak ki, hanem igenis megfigyelték és tanulmányozták, hogy a legjobb amerikai és angol egyetemek hogyan érték el azt, hogy a különböző nemzetközi ranglistákon a top tízbe kerüljenek: nemzetköziesítéssel. Mit takar a nemzetköziesítés? Azt, hogy külföldön kampuszokat hoznak létre, külföldi hallgatókat vesznek föl, külföldi professzorokat alkalmaznak, ez is nagyon sokat számít. Úgy látják a kínai állami vezetők, hogy elérkezett az az időpont, hogy ők is megkezdhetik a nemzetköziesítést. Nagyon sok ugyanilyen témában megfigyelhető a kettős mérce. A kínai befektetésekre is nagyon sokszor mondják, hogy azzal tulajdonképpen új gyarmatosítást hajtanak végre. De a XV. században sem volt gyarmatosítási hajlamuk a kínaiaknak. Sőt, az egész történelem során is, ha végignézzük, a Han-dinasztiák sohasem gyarmatosítottak, s ez a gondolkodás a mai napig benne van a kínaiakban. Ők nem gyarmatosítani akarnak a világon, nem elfoglalni vagy befolyásolni különböző országokat, hanem a kereskedelmen és a befektetéseken keresztül egy win-win, egy kölcsönösen előnyös szituációt elérni.

Kínai befektetésekről jöttek olyan hírek, hogy azoknál nagyon profin írják meg a szerződést. Ha valami nem stimmel, nem tud valaki teljesíteni, akkor hopp, egyszer csak egy kikötő már a kínaiak tulajdonába kerül. Mennyire érti meg a kínaiakkal való kereskedés elveit, törvényeit a világ?

Amire utalt ez a kérdés, az is egy kicsit a kettős mércén alapszik. A kínaiak kommunikálják is, hogy ez számukra érthetetlen, hiszen az adósságcsapda, amiről beszélünk, az tulajdonképpen egy nyugati gazdasági eszköz volt, az IMF és egyéb más nemzetközi pénzügyi szervezetek Dél-Amerikában, vagy itt, Közép-Európában is nagyon sok ilyen tevékenységet folytattak le, csak akkor még nem nevezték adósságcsapdának ezeket az együttműködéseket. Most, hogy kínaiaktól kapják a hitelt, akkor ez rögtön adósságcsapdává vált, ami azért is érdekes, mert hoznak nagyon sok példát Sri Lankától kezdve akár a közép-európai országokból is. Valójában tény, hogy a kínaiak hitelt adnak, de nem attól megy csődbe az ország. hanem ha megnézzük ezeknek az országoknak az adósságállományát, akkor jól megfigyelhető, hogy 80-90 százalékban a Nyugat felé vannak eladósodva és az új kínai hitel, ami bejön, már csak az utolsó csepp a pohárban. Egy-két, legfeljebb öt százaléka az ország teljes államadósságának. Valójában a kínaiak átvették a nemzetközi szerződésplatformot, ők folyamatosan azt hangoztatják – nagyon sokszor kimondja a kínai államfő is, meg a kínai külügyminiszter is –, hogy az ENSZ és nem néhány nyugati ország játékszabályai szerint kéne működnie a nemzetközi rendnek.

Mit szeretne Kína az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel?

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés váratlanul érte a világot, és hirtelen nem is tudták egyes nyugati országok, így Franciaország, Németország, vagy az Egyesült Királyság sem, hogy hogyan kezeljék ezt. Csatlakozhatnak-e ehhez az együttműködési platformhoz vagy maradjanak távol? Az Egyesült Államok természetesen távol maradt és egyetlenegy szövetségese van, amely még nem csatlakozott ehhez az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez, az pedig Japán. Egyébként a nyugat-európai országok mind aláírtak már ilyen-olyan együttműködési szerződést meg szándéknyilatkozatot. Az Egy övezet, egy út egy brandnek mondható, nemzetközi multilaterális együttműködés, talán ez volt az egyik utolsó szög az atlanti korszak és az előző világrend koporsójában. Jól látható, hogy egy új világrend kialakulásában vagyunk, és Kína gazdasági felemelkedésével az Egy övezet, egy út kezdeményezéssel egy új nemzetközi együttműködés alakult ki. Kína most már nemcsak egy bábu akar lenni ezen a bizonyos geopolitikai sakktáblán, hanem ő is a játékszabályok alakitói között akar lenni, de nem egyedüliként. Mindig kihangsúlyozzák, hogy nem hegemón uralmat akarnak, mint az Egyesült Államok, hanem ők multilaterális együttműködést akarnak, több országgal együttműködve, Európa, Oroszország, Amerika, India, mindenki részt venne ezeknek a játékszabályoknak a lefektetésében, hogy mindenki békésen, harmonikusan és kölcsönös előnyökkel tudja folytatni a gazdasági tevékenységeit.

Hogy lehet az, hogy a kezdeményezés váratlanul érte a Nyugatot? Nem csaptak neki a bejelentéskor nagy csinnadrattát? Nem készítették elő?

Az Egy övezet, egy út kezdeményezést többnyire Hszi Csin-ping államfő nevéhez kötik, hiszen ő jelentette be 2013-ban Indonéziában és Kazahsztánban ennek a kezdetét, de 2015-től van hivatalosan a Kínai Népköztársaság külpolitikai programjában. Váratlanul érte a világot, hiszen 2008-2009-ben gazdasági világválság volt, most már nagyon sok nyugati kutató is azt mondja, hogy a gazdasági válságból azért tudott a világ hamar kilábalni, mert a kínai gazdaság kihúzta az egész világot ebből, mivel a kínai gazdaságra nem hatott olyan mélységében, mint, mondjuk, Európára az Amerikából induló világgazdasági válság. Korábban Kína csak regionális szintű multilaterális kapcsolatokat épített. 1978-ban volt a reform és nyitás politikája, utána kezdtek el multilaterális kapcsolatokat kiépíteni különböző régiókkal, ilyen például a sanghaji együttműködési szervezet Oroszországgal és a közép-ázsiai országokkal. Aztán Dél-Amerikában létrehozott az ottani országokkal egy együttműködési szervezetet, majd Afrikával is egyet és a Magyarországot is tartalmazó 16 kelet-közép-európai országgal is, 2012-ben. A kínai kultúrában és a kínai ókori stratégák írásában is megfigyelhető és később Teng Hsziao-ping is megfogalmazott egy hasonló gondolatot 24 írásjegyben arról, hogy kezdetben szerényen, halkan és szorgalmasan dolgozzanak, a nap takarja el őket kifejezéssel, hogy ne látszódjanak, hogy ők akarnak valamit, és szépen lassan fejlesszék föl a gazdaságot, ne törekedjenek semmiféle hegemón uralomra. Úgy gondolják a kínaiak, hogy 2008-ban jött el a pillanat, amikor a világgazdasági válság az egész világra kihatott, Kínára nem, s Kínának volt köszönhető, hogy az egész világ olyan gyorsan kilábalt. Kínának már ideje volt színre lépni. Tulajdonképpen addig a nyugati országok egy kicsit meg is feledkeztek Kínáról, sőt, partnerek voltak abban, hogy a kínai gazdasági felemelkedés megvalósuljon, hiszen a legtöbb nyugat-európai és amerikai nagyvállalat Kínába telepítette a gyárait, Kína lett a világ gyára. Kihasználták azt, hogy ott olcsó munkaerő, jó befektetési környezet, stabil kormány, stabil politika van. Azonban 2010-től – ez az Amerikai Egyesült Államoknak és az Európai Parlamentnek a dokumentumaiban is megfigyelhető – már nem partnerként tekintenek Kínára, hanem versenytársként. Sőt, ma már ellenségként is tekint Amerika rá. Negyven év alatt akkora méretű felemelkedést tudtak produkálni, hogy kínai gazdasági csodáról beszélhetünk, negyven év alatt behozták azt a hátrányukat, ami más országoknak a természetes fejlődésük során száz vagy akár több száz évig is tartott.

Mi a garancia arra, hogy Kína nem akar a világ ura, a világ csendőre lenni, amikor ezt például az Egyesült Államok rendszeresen megkapja? Egy európai, nyugati gondolkodás nem nagyon érti, hogy ha valaki valamit megtehetne, akkor miért nem teszi meg.

Így van, ezért is tartottam fontosnak azt, hogy A kínai geopolitikai gondolkodás című könyvemben megírjam mindezt, hogy jobban megérthetővé váljon, hogy ne a nyugati buborékban élve gondolkodjunk más országokról, hanem megismerjük ténylegesen azt, hogy a kínaiak hogyan gondolkodnak erről. Az ötezer éves történelmük során teljesen máshogy eszközölték a külpolitikai tevékenységeiket, nem gyarmatosítottak, nem voltak olyan igényeik, hogy különböző országokat bekebelezzenek a Han-dinasztiák idején. S ez jelenleg is így van. A katonai fejlesztéseik során is megfigyelhető, hogy főképp a védelmi rendszerre költik a pénzt, nem pedig a támadó fegyverekre. A kommunikációban meg még inkább észlelhető ez, azt hangsúlyozzák, hogy béke legyen, harmónia és a kölcsönös előnyöket tartják szem előtt. Az Egy övezet, egy út kapcsán is láthattuk, hogy nem kényszerítik rá az akaratukat egyik országra sem. Malajziában a 2018 előtti kormány megállapodott a Kínai Népköztársasággal az Egy övezet, egy út kapcsán több projektről is, de az új kormány, az új miniszterelnök ezt felülbírálta, és volt olyan része, amit inkább lemondott. Ezen a Kínai Népköztársaság nem sértődött meg, nem is mondta azt, hogy de igen, ezt meg kell csinálnotok, ha már egyszer megállapodtunk ebben. A kínai államnak, mint a világ gyárának, az a célja, hogy a kínai termékeket el tudja adni. A nyugati gondolkodásban ez úgy zajlott, hogy gyarmatosítottak. A kínaiak ezt úgy szeretnék elérni, békés úton, a Szun-ce féle ókori stratégia is megmondta, hogy nem háborúval kell valakit legyőzni, és a legjobb harcos nem az, aki háborúban legyőzi az ellenfelet, hanem aki békés úton ráveszi a másik népet, hogy neki az jó, hogy együttműködjön, és azért akarja így, hogy fölemelje más országok gazdaságát, mert így lesz felvevőpiaca a Kína által előállított termékeknek.

Kína nem globális ura akar lenni a földnek, hanem csak el akarja adni azt, amit egyébként képes megtermelni kölcsönös előnyök alapján?

Kína nem akar globális ura lenni a világnak, Kínának a nemzeti érdek a fontos, hogy a kínai nép jól éljen. A következő lépés az, hogy a világ jól éljen és békésen éljen, de mindenekelőtt a saját népe fontos, Csungkuo, a középső birodalom határain. Ez most jól látható a koronavírus kapcsán is. Jelenleg nagyon nehéz bejutni Kínába, de kijutni sem könnyű, ha nem is bezárkóztak, de védi az országát és a saját népét a Kínai Népköztársaság, ez az elsődleges. Emellett természetesen fontos, hogy a világon béke legyen, ezt is hangoztatják az orosz–ukrán konfliktus kapcsán, és minden egyéb más, a világrend átalakulása következtében létrejött proxy háború kapcsán is. Ilyen proxy háború az orosz–ukrán háború is, tulajdonképpen nevezhetjük orosz–amerikai ellentétnek és amerikai–kínai ellentétnek is, hiszen Amerikának az a célja, hogy Oroszországot meggyengítse, és aztán majd egy az egyben Kínával tudjon összetűzni. Henry Kissingernek volt egy stratégiája, ami úgy szólt, hogy az Egyesült Államoknak mindig jobban jóban kell lennie Oroszországgal és Kínával. Ezt a háromszöget ők uralni akarták, hiszen tudták, hogy milyen világrend van kialakulóban. Most azt láthatjuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok ebben a stratégiában egy teljesen más nézőpontot vall. Elengedte a kissingeri stratégiát, és egyszerre két fronton, Oroszország és Kína ellen is úgymond háborút indított. Az orosz–ukrán konfliktus tulajdonképpen egy orosz–amerikai háborúnak a leágazása, egy proxy háború, mint amilyenek voltak a hidegháború idején is. Az elmúlt napokban Japánban járt Biden amerikai elnök, és egy riporteri kérdésre kijelentette, hogy ők készek akár fegyveres erővel is megvédeni Tajvant, ha Kína ott bármit létre szeretne hozni, befolyást akarna szerezni.

Kína figyeli az ukrajnai helyzetet és levon ebből következtetéseket Tajvannal kapcsolatban?

Ez egy nyugati elképzelés, a Nyugat hozta föl számtalan alkalommal az orosz–ukrán háború kapcsán. Kína már a kezdetektől kijelentette, hogy semmi hasonlóság nincsen, hiszen Tajvant belpolitikai ügyként kezeli. Tajvant mindig is Kína egyik tartományaként kezelte, teljesen más az egész koncepció. Arra kéri a külföldi országokat, hogy ne szóljanak bele az ő belpolitikájába, mint ahogy Kína is kezdetektől azt hangoztatja és azt az elvet vallja, hogy nem szól bele más országnak a belpolitikai helyzetébe, nem szól bele abba, hogy milyen kormány van ott. A kínai külügyminiszter már több platformon is elmondta, hogy a demokrácia például, ami Amerikában született meg vagy Nyugaton, az nem olyan, mint a Coca-Cola, amit az egész világon gyártanak és ugyanaz az íze. A nyugati demokráciát nem lehet egy az egyben rámásolni egy távol-keleti, egy ázsiai országra, ami teljesen más kultúrával, civilizációval, vallással, gondolkodással rendelkezik. Kínában évezredeken keresztül az volt a természetes, hogy császár volt, voltak a hivatalnokok, az emberek nem foglalkoztak a politikával, manapság sem olyan szinten foglalkoznak, mint például itthon vagy egész Európában, élték az életüket, nekik az volt a jó, ha jól élnek. Voltak fellázadások a kínai történelem során, az azért alakult, mert éppen hanyatlóban volt az ország és komoly gondok voltak a hétköznap emberek életével.

Az úgynevezett európai értelemben vett emberi jogokat Kína teljesen másképp értelmezi? Ha azt szeretnék, hogy az ENSZ szabályai szerint menjenek a dolgok, abban azért nyugati országok is vannak, európai országok is vannak, és nekünk teljesen más fogalmaink vannak az emberi jogokról.

Kína azt mondja, hogy az ENSZ szabályai szerint menjen, de azt is mondja, hogy a világrendben és a nemzetközi politikában vannak kisebb tömörülések ‒ gondolhatunk akár a G7-re ‒, amelyek felülírják az ENSZ játékszabályait és döntenek dolgokban, ami számukra előnyös, de a világ számára nem biztos, hogy előnyös.

És a személyek jogai? A kínai emberi jogok? Tibet? Ezek Kínában nem így vetődnek föl? Belügy? Ők sem szólnak bele, más se szóljon bele?

Egyrészt belügy, másrészt a kínai kultúrában a társadalom, a közösség a fontos, nem pedig az egyén. Kínában a család is nagyon fontos, a kínai családok három generációja is együtt él a mai napig. Ők nagyon sokat feláldoznak a családért. A szülők tisztelete, az idősek tisztelete, konfuciusi gondolatok, mind a mai napig nagyon fontosak és számítanak. A Covidban is ez jól látható volt, és ezt nem a Kínai Kommunista Párt mondja, hanem jól láthattuk, hogy amikor 2020 elején kitört a járvány Kínában, a kínaiak saját maguktól házi karanténba vonultak. Ha az utcára léptek, akkor maszkot, kesztyűt vagy akár még fehér overállt is magukra öltöttek, mert nagyon fontos volt számukra az, hogy a család ne kapja el, a közösség ne kapja el, a lakópark ne kapja el. Európában meg mit láthatunk? Nekem nem jó a maszk, nem kapok tőle levegőt, gyerünk, menjünk tüntetni. Ez is nagy különbség, és ezért nehéz megérteni azt, hogy a kínaiak nem feltétlenül azt akarják elérni, amit nyugati fejjel látunk és nyugati gondolkodással akarunk. De hozzáteszem, hogy most az Amerikai Egyesült Államoknak és a Nyugatnak érdeke is, hogy erre rájátsszon. Nem biztos, hogy véletlenül van a nyugati médiában félreértelmezve a kínai külpolitika, hiszen Eurázsia korszaka van kialakulóban az elmúlt ötszáz év atlanti korszakát követően, egy új világrend van kialakulóban. Amerika a hidegháborút követően hegemón hatalomra tett szert, de most ezt elveszni látja. Ezt Salát Gergely sinológus, aki a könyvemhez is ajánlót írt, egy nagyon jó metaforával jellemzi. Úgy kell elképzelni, mint egy homokozót, amelyben volt egy nagy gyerek, Amerika, aki kénye-kedve szerint vette el a többi kisgyerektől a lapátot meg a vödröt. Azonban a többi kisgyerek is felnőtt, például Kína megnőtt, nagy gyerek lett, lehet, hogy még nagyobb is, mint Amerika, és aki eddig minden lapátot begyűjthetett, annak most nagyon nem tetszik, hogy van egy nála nagyobb gyerek, és igényt tart a lapátra és a vödörre.

Nyitókép: MTI/EPA/Hszinhua/Hszie Huan-csi
A címlapról ajánljuk

Elhunyt Schlecht Csaba

A Simicska Lajoshoz kötődő korábbi gazdasági cégbirodalom fontos emberét, országos sajtóorgánumok...
×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018