Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Fürdőzők a Balatonban Balatonfürednél a meteorológia nyár első napján, 2018. június 1-jén.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Záporoznak a nyári foglalások – nem vitás, mely régió a legnépszerűbb

Egyelőre rekordokat döntöget a nyári szállásfoglalási láz, olyannyira, hogy várhatóan többen utaznak az idén, mint 2019-ben. A Balaton verhetetlen, minden harmadik foglalás oda szól. A nagy áremelések idén elmaradtak, szállást foglalni a legtöbb helyen még a tavalyi áron lehet. Kérdés, meddig.

Az eddigi foglalások alapján időarányosan egyelőre rekordokat döntöget a belföldi szálláspiaci forgalom, többen utaznak, mint 2019-ben, még a magasabb árak ellenére is – közölte a VG érdeklődésére a Szallas.hu sajtószóvivője.

Bár a nyárra érkező foglalások száma egyelőre biztató, nehéz megjósolni, hogy a további infláció, az áremelkedések hogyan hatnak az idei nyárra.

A Szallas.hu adatbázia szerint várhatóan a pünkösd és a nyár, sőt a kora ősz is kiemelkedő lesz. „A tavalyi lezárt foglalások bruttó összértékének az 50 százaléka már beérkezett, annak ellenére, hogy a foglalások számának körülbelül harmadánál járunk” – fogalmazott Kelemen Lili sajtószóvivő.

Továbbra is a Balaton lesz a top régió a nyaralók körében,

a Szallas.hu-n eddig leadott minden harmadik nyári foglalás ide szól. Bár az áremelkedés a 2019-eshez képest 30 százalékos, a tavalyihoz képest mindössze 0,23 százalékos a változás, jellemzően a hotel kategória drágult – olvasható.

A balatoni szállások átlagára az idén 11 ezer forint, ezen belül a panziók, vendégházak, apartmanok ára egyelőre nem változott. A szállodai átlagár személyenként egy éjszakára jelenleg 19 ezer forint, az apartmanoké áremelkedés nélkül ennek kevesebb mint a fele, vagyis a tavalyihoz hasonlóan 9,2 ezer.

Jelenleg egyébként az apartman a legkeresettebb szállástípus, de várhatóan majd kiegyenlítődik a hotelek és az apartmanok aránya.

Bár foglalások számában a Balaton az abszolút győztes,

százalékosan a Tisza-tó iránt nőtt legnagyobb arányban a kereslet,

bár ez összességében nem borította fel a piacot, miután a tisza-tavi foglalások az összes foglalás 1 százalékát teszik ki. A szállások átlagára a Tisza-tónál sem nőtt a tavalyihoz képest számottevően, 8,4 ezer forint lett, ezen belül a hoteleké 12,4 százalékkal 17 ezer forintra csökkent, az apartmanok, vendégházak és panziók kategóriájában pedig 5,7 százalékkal nőtt, idén 7,9 ezer forint.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×