Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
313.57
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 26-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Virág Barnabás: újabb csúcs után jövő év elején térhet vissza a toleranciasávba az infláció

Az alapkamat emelésén kívül két másik fontos döntést is hozott az MNB. Ezekről, valamint az infláció korábbi csökkenését, és idénre várható újabb megugrását érintő témákról Virág Barnabás adott tájékoztatást.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az árstabilitás, a másodkörös inflációs hatások megerősítése, az inflációs kilátások horgonyzása érdekében emelte 30 bázisponttal 1,5 százalékra az alapkamatot, illetve emelte a kamatfolyosót szintén 30 bázisponttal, így az 0,55 százalék és 2,45 százalék közötti lett.

Ennek hátterét, a Magyar Nemzeti Bank további döntéseit, továbbá a jegybank inflációs várakozásait Virág Barnabás alelnök ismertette kedden kora délután.

Elhangzott: az egyhetes betét kamatát a heti tendereken határozza meg az MNB, a Monetáris Tanács véleménye szerint annak emelése indokolt az alapkamat szintjére.

Óvatosan leépítik az állampapír-vásárlási programot

Megkezdik a jegybank állampapír-vásárlási programjának óvatos és fokozatos kivezetését. Az első lépés az, hogy a heti vásárolt 60 milliárd forintos mennyiség 50 milliárdra mérséklődik a következő időszakban.

Fontos, hogy a Monetáris Tanács nem jelölt ki a teljes állományra vonatkozó felülvizsgálati felső korlátot, hanem "csak" a heti vásárlás összegét csökkentette - hangsúlyozta Virág Barnabás.

Az MNB állampapír-vásárlási programja a bevezetése óta sikeresen támogatta az állampapírpiaci stabilitást, ennek megőrzése továbbra is kiemelt szempont marad, így a program kivezetése elnyújtott lesz - mondta az alelnök. Hozzátette még, hogy

e vásárlások szerkezetét a jegybank a továbbiakban is rugalmasan alakítja, vagyis ha a pénzpiaci stabilitás indokolttá teszi, akkor átmenetileg növelhetik a vásárolt mennyiséget.

A negyedévek végén dönt majd a Monetáris Tanács az eszközvásárlási program kivezetésének további lépéseiről, az aktuális, hazai és régiós folyamatok függvényében.

Emelés a növekedési kötvényprogramban

A hosszútávú fenntarthatóságot támogató programok tartósan az eszköztár részét képezik, ezért kedden

a Növekedési Kötvényprogram összegét megemelték 400 milliárd forinttal,

1550 milliárdos lett így a keretösszeg.

Idén még egy inflációs csúcs, jövőre csökkenés jöhet

Értékelve a reálgazdaság helyzetét, az MNB úgy látja, a magyar gazdaság sikeresen újraindult, a GDP a II. negyedévben 17,9 százalékkal növekedett, a gazdasági kibocsátás szintje így már a válság előtti.

A beérkezett, II. negyedéves adatok is azt mutatják, hogy a magyar gazdaságban erős helyreállási potenciál van, ezért várhatóan az európai élmezőnyben lesz a magyar talpraállás - értékelt Virág Barnabás. Az iparban például egészen gyors a helyreállás, a szolgáltatóipar pedig a leglassabbak között van, de utóbbi területen is a gazdasági aktivitás érdemi javulása következik be a III. negyedévben a várakozásaik szerint.

A beérkező inflációs adatokat értékelve Virág Barnabás emlékeztetett: a maginfláció csökkenése mögött döntően bázishatások vannak,

ezért ezt a csökkenést nem szabad túlértékelni, a következő hónapok adatai fognak egyértelmű képet festeni a középtávú inflációs kilátások tekintetében.

Az iparcikkek árai esetében látható az a tendencia, hogy a globális, nemzetközi árupiacokon megfigyelhető nyersanyagnövekedés a fogyasztói árakban is megjelent, nemcsak itthon, hanem világszerte is, ugyanakkor a szolgáltatószektor árazásában a júliusi hónap már hem hozott a korábbiaktól eltérő árazást (megállt az áremelkedés), ezért az újranyitás utáni inflációs hullám a szolgátatószektorban már véget ért.

"Az első inflációs csúcson túl vagyunk, de

idén október-novemberben újabb, akár 5 százalék fölötti inflációs csúcs jöhet a tavalyi bázisokat figyelembe véve. Jövő év első negyedévében kerülhet vissza a toleranciasávba az infláció"

- vázolta a jegybank várakozásait az alelnök.

Közölte, a következő hónapok adatai fognak majd arról képet festeni, milyen tendenciák várhatók középtávon az inflációt illetően.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×