INFORÁDIÓ 
2021. január 22. péntek
Artúr, Vince

dunaferr

munkabér

vezetőség

gazdaság

acélipar

Az első csapolás a dunaújvárosi ISD Dunaferr átépített nagyolvasztójában 2016. július 25-én.

Rejtélyes harc a Dunaferr irányításáért

Infostart

A 2019-es év vége óta ismét aggasztó hírek érkeznek a Dunaferr háza tájáról. Volt szó elbocsátásokról és béremelésekről, majd jött a koronavírus-járvány, újabb csavart hozva a történetbe. Most viszont, új jelenségként, két ellentétes tájékoztatás jött az acélipari cég vezetéséről.

A Portfolio összefoglalója szerint a társaság menedzsmentje által kiadott keddi tájékoztató azt állítja, hogy az egyik ukrán tulajdonosi érdekcsoport "az érvényben levő járványügyi törvényeket és korlátozásokat illegális módon kihasználva megpróbálja szétzilálni a cég irányítását", de a Dunaferr működése a háttérben zajló, tulajdonosi érdekcsoportok közötti viták ellenére is biztosított. Megemlítették, hogy "a cég vezetése felé már több magyarországi és külföldi üzleti partner is jelezte, hogy több olyan megkeresést és tájékoztatást kaptak, amelyek bennük is bizonytalanságot keltettek a vállalatcsoport irányításával kapcsolatban". Leszögezték, a híresztelések és törekvések nem jogszerűek, sőt nehezítik a Dunaferr helyzetét, továbbá azt kérték, hogy "mindenki a már eddig is meglévő kapcsolatait tartsa fenn a továbbiakban is a vállalattal".

Ezekre a vádakra levélben reagált a megszólított - és, mint írta, jelenleg az egyetlen legitim felhatalmazással rendelkező - igazgatósági tag. Tetyana Taruta a Portfoliohoz került dokumentum szerint kijelentette, a fenti vád nem igaz, az ISD Dunaferr Zrt-t jelenleg néhány ember irányítja képviseleti jog nélkül és átláthatatlan körülmények között, és ő épp kísérletet tesz a törvényes állapot helyreállítására, ám ebben nincsenek a segítségére a vasmű vezető beosztottjai. Bár az együttműködésüket kérte, ők megtagadták, és megakadályozták azt is, hogy a vállalat területére belépjen.

A cégnél egyébként a korábbi közlések szerint sem a szeptemberi, sem az októberi béreket nem tudják egyben kifizetni. A szakszervezet korábban már hangoztatta, hogy szerintük "a gyár haldoklik, de nem életképtelensége miatt, hiszen vannak megrendelések, jók az eladási árak, hanem a felelős tulajdonosok hiánya miatt, akiknek a segítségét kérte".

A Dunaferr válsága évek óta tart, amely összefügg az acélipar éppen aktuális helyzetével és a társaság iparon belüli relatív gyenge pozíciójával.

  • Egy évvel ezelőtt a Dunaferr csoportos létszámleépítést tervezett (2020 december végéig), de
  • februárban ettől a tervtől elálltak és bérfejlesztést jelentettek be májustól kezdődően.
  • Aztán beütött a koronavírus-járvány.
  • Áprilisban már úgy volt, hogy csúsznak a bérkifizetések.
  • Majd jött az augusztus, amikor a cégvezető bejelentette, hogy egyoldalúan felmondják a kollektív szerződést.
  • Októberben pedig arról adott ki közleményt Evgeny Tankhilevich cégvezető, hogy az idei év nagy terhet ró a dunaújvárosi vasműre, és az elmúlt időszak alacsony termelési szintje okán mára rendkívül nehéz, kritikus pénzügyi helyzetbe került a cég. Ezért a társaság az október 10-ig esedékes szeptemberi munkabért és minden egyéb juttatást csak ütemezetten tudja kifizetni a munkavállalóknak. Ugyanez történt az októberi bérrel is.

A Dunaferr vezetése már tavaly ősszel létszámleépítést helyezett kilátásba az acélipar válsága miatt. A kormány ekkor ismét azt közölte, hogy az állam tulajdonrészt szerezne a társaságban. Ez eddig elmaradt.

A társaságcsoport a térség meghatározó foglalkoztatója, mivel 4500 alkalmazottja van.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kapcsolódó hang

Dunaferr - Csiki Gergely, a Portfolio elemzője
 
Dunaferr - Molnár László, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke
 
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018