Nem borász vagyok alapvetően, hanem termelő, aki a szőlészetben bízik, és ott próbálja hozni az eredmények nagy részét. A mi tevékenységünk lényege a termőhely-alapú bortermelés, amihez olyan minőségű szőlőre van szükség, hogy a borban - szárazban és édesben egyaránt - érzékelhető legyen az ásványoknak a jelenléte, milyensége. Ez a borászati koncepció viszonylag ritka, de azért a világ számos részén megtalálható. Amióta száraz borokkal is foglalkozom, ez az egyetlen olyan felfogás, ami érdekel.

Mostanában régi térképeket, feljegyzéseket kutat. Mit keres ezekben?

Az érdekel, hogy az elmúlt évszázadokban milyen véleményeket alakítottak ki a termelők és a kereskedők az egyes hegyaljai termőhelyekről. Itt az ideje, hogy alaposabban utánanézzek ennek. Tokaj-Hegyalján 418 dűlőt ismerünk, ezek közül 57 volt kiemelve a régebbi szerzők által. Jelenleg ezek közül csak néhánynak a terméséből készül bor. Ezeknek a területeknek a nagy része még nincs felmérve, nem ismerjük, nem jelenítettük meg ezeket. Fontos dűlők karakterét, jellegét nem mutatják meg ma borok. A dűlők között pedig hatalmas különbségek vannak, ez vulkanizmusnak, elsősorban a gejzíresedésnek köszönhető. A gejzíresedés a felszíni kőzeteket átásványosította a miocén korban, és akár 10-20 méterenként is eltérő alapkőzetet hozott létre, ezek pedig eltérő karakterű bort eredményeznek. Egy dűlőn belül is többféle lehet az altalaj, amiben a szőlő gyökerei élnek, így a borok jellemzői eltérhetnek egymástól akár egyetlen dűlőn belül is.

Hol tart most a borvidék? Mekkora az a terület, ami újra felfedezésre vár?

A kiemelt területek a háború előtt mind főrangú, vagy nagyon tehetős embereknek volt a birtokában, ezt a réteget pedig a háború elsöpörte. Az 1950-es évek, majd a kollektivizálás elvitte a kisebb tulajdonosokat is. Az igazán jó területek többnyire olyan helyen voltak, ahol nem lehetett gépi művelést alkalmazni, így ezek az 1960-as évektől szinte kivétel nélkül kikerültek a művelésből. Tokaj-Hegyalján mintegy 2000 hektár olyan terület van, amelyik a világ felső kategóriás elitjéhez tartozik, de jelenleg nincs ott szőlő, így nincs róluk információ. Abaújszántó, Tállya, Rátka, Mád, Tarcal, Tokaj, Tolcsva, Szegi, Erdőbénye és Bodrogkeresztúr határában nagyon sok elit fekvés van, amelyeknek a tengerszint feletti magassága, a lejtőkitettsége, az altalajnak az ásványossága egyértelműen kitűnő. Az egy másik kérdés, hogy ebből 2000 hektárnyi, vagy talán még nagyobb területből mennyit lehet gazdaságosan újra termővé tenni, hiszen óriási a beruházási igény. Most lehet vásárolni út melletti, géppel művelhető termő szőlőt hektáronként 3-5 millió forintért, ugyanakkor a jelenleg nem termő különleges területek újratelepítése hektáronként 30 millió forint körüli összegről indul.

Ráadásul ilyenkor ott van a friss telepítés, amelyik komolyabb minőséget majd csak 15-20 év múlva kezd adni...

Igen, épen ezért keressük azokat a foltokban még meglévő különleges területeket, ahol még van szőlő. Ilyen területeket, nagyon öreg, de még termő tőkékkel tudtunk vásárolni a mádi Betsek dűlőben, a Szent Tamásban, az Urbánban, a tállyai Hasznosban, a mezőzombori Dorgóban. Ezekben 50 éves, vagy ennél is idősebb tőkék teremnek.

Tegyük fel, hogy az Ön által említett 2000 hektárnyi különleges, de most parlagon lévő terület fele termelésbe vonható. Van esély arra, hogy erre az 1000 hektárra jelentkeznek olyan befektetők, akik valóban működtetni is tudják ezeket?

Igen, azt gondolom, hogy van esély. Ehhez persze az szükséges, hogy az ország vezetése felismerje, hogy mekkora természeti adottságaink vannak és besegít a beruházásokba. Van erre nemzetközi példa, például Németországban is részt vett az állam az ilyen beruházásokban.

Jelenleg mutatkozik ilyenre hajlandóság állami részről, vagy a mostani gazdasági helyzetben ez irreális gondolat?

Nem gondolnám, hogy irreális, de az tény, hogy nem erősítettek meg ilyen gondolatot, amit többen felvetettünk. Ennek az a lényege, hogy ha ezeket a természeti értékeket nem próbáljuk meg hasznosítani a magyar borkép formálására, akkor egy hatalmas előnyről mondunk le. A saját pincészetünk szintjén mi maximálisan erre építünk. Nálunk az a célkitűzés, hogy a világ első számú márkái közé tartozzunk, úgy, hogy mi nem vagyunk befektetők és nincs pénzünk, így a legfőbb erősségünkre, a termőhelyre kell felépítenünk azt a piramist, aminek a teteje fel fog érni a leghíresebbekig.

Ön korábban már megfogalmazta a pénz nélküli marketing elméletét. Működik ez? Vagy beszéljünk inkább marketing nélküli eladási sikerekről?

Sokféle marketing létezik. A klasszikus marketing-elméletek eszközeit mi nem tudjuk alkalmazni, mert ehhez sok pénzre van szükség. Ezért a személyiséget kell felhasználni, és az előbb említett természeti adottságokat, amelyekből megdöbbentő dolgok állnak rendelkezésre, a világ bármely más részéhez képest. Így tudjuk elérni a véleményformálóknak azt a rétegét, egyre inkább a legfelső rétegét, akik tudnak hatni a környezetükre. Még akkor is, ha ők is a piacból élnek, tehát olyan témákkal foglalkoznak, amiért pénzt kapnak, A szakmaiság viszont a legtöbb esetben működik, sok olyan kereskedő, olyan véleményformáló van, aki nem tud elmenni ezek mellett az új dolgok mellett. Létrehoztuk például az új palackot, amivel újrafogalmaztuk magunkat, hogy mit jelent az, hogy tokaji száraz bor, egy 400 éves palackot formáltunk meg újra. Ebbe én egy olyan dűlőnek a borát töltöttem, amelyik dűlővel már 20 éve dolgoztam, de nem szenteltem kellő figyelmet neki. Kiderült azonban, hogy a Betsek dűlő valami elképesztő minőséget tud. Eddig az volt az előítéletem, hogy a zeolitos, puha kőzet nem tud kiemelkedő száraz bort adni, inkább édeset. Az innen származó száraz borokról azt feltételeztem, hogy a karakterük túlzottan lágy, esetleg unalmas lenne. Ebből az is következik, hogy a tanulási folyamatot fel kell gyorsítanunk.Hogyan lehet gyorsítani? Évente egyszer lehet szüretelni, akár siet valaki, akár kényelmes, nem?

Nincs például arra újabb 20 év, hogy rádöbbenjünk, egy dűlő addig nem ismert adottságaira, amelyek alapján oda lehet tenni a legnagyobbak mellé a világban. Ennél sokkal gyorsabban kell lépkedni előre, minden téren, így a furmint fajta megismerésében is. Számomra ez a marketing. A fejlődési folyamat erőteljes felgyorsítása. Versenytársainkkal szemben egyetlen vonatkozásban jobbak az adottságaink, ők ugyanis a természeti erőforrásaik jelentős hányadát már kihasználták, mi azonban még csak éppen kezdjük észrevenni a lehetőségeinket. Gyorsítani lehet a kockázatosnak tűnő újítások felvállalásában is, ilyen az új palack és az új palackzárási módszer. A gyorsítás alapelve egyébként egyszerű, egy napból 18 órát lehet dolgozni, ha elég korán kel fel az ember. Számomra egyébként az is gyorsítás, hogy Mádon akkor tudunk előrébb jutni szakmailag, ha segítjük egymást, és egyre inkább nem magunkra helyezzük a hangsúlyt, hanem a termőhelyekre. Ugyanis a termőhely állandó. Az emberek változhatnak, az eljárások is fejlődnek, alakulnak. A legerősebb tényező a termőhely. Mádon a közösségi munkában az is lényeges, hogy a társaink érzékelik, ez egy olyan tevékenység, amiben meghatározó az önzetlenség, a másokért végzett munka egyértelműen megtérül. Ami nem térül meg ebben a magas minőségben, az az individualizmus és a negatív megközelítés. Az embereket ez a fajta érzékelés, hogy ez működik, egyre inkább hívőbbé, érzékenyebbé, nyitottabbá teszi.

Az egyes pincészeteknek viszont az az érdeke, hogy a saját sikerét egyengesse a piacra jutásban. Ez miként egyeztethető össze az önzetlenséggel?

Csak az önzetlenséggel összekapcsolva valósítható meg az egyéni siker. Úgy fejlesztjük a saját márkáinkat, hogy bizonyos dolgokban együtt gondolkozunk, és nem teszünk olyan lépést, ami a másiknak hátrányt okoz. Nem csak az egyesületen belül, hanem a világban sem. Alapvetően eltávolodunk azoktól a megoldásoktól, amelyek a mások kárára próbálnak meg előnyt kiaknázni. Nem lehet. Ez a szint, amit próbálunk megcélozni, ez nem viseli el a negatív értelmezéseket és cselekedeteket.

A teljes Arénát meghallgathatja, ha ide kattint.