eur:
388.78
usd:
361.95
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

"Az olcsó olaj korszakának örökre vége"

Az olcsó olaj korszakának mindörökre vége. Kína mindent elfogyaszt és mindenben az élre tör - vélekedik Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza. A Közép-európai Egyetemen tartott előadásában hozzátette: rendkívül súlyos problémát jelent a fosszilis energiahordozók állami támogatása, miközben az idő múlásával egyre romlanak egy új klímavédelmi egyezmény megszületésének lehetőségei. A világ lakosságának 20 százaléka nem fér hozzá az áramszolgáltatáshoz, és ez az arány hosszú távon is így maradhat.

Fatih Birol, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető közgazdásza a CEU-n tartott előadásában kifejtette, hogy vége az olcsó olaj korszakának, azzal egyszer és mindenkorra le kell számolni. Kilengésekre persze továbbra is számítani lehet, de hosszú távon az irány egyértelmű, és felfelé mutat. A jövőbeni olajkereslet-növekedés a nem OECD-országokból érkezik majd, a kínálati bővülésben meghatározó szerep jut Iraknak - írja a Portfolio.hu.

A kőolajjal kapcsolatban Fatih Birol kiemelte, hogy míg korábban az erőművi, valamint a háztartási/fűtési szegmensben volt meghatározó a szerepe, addig mára a keresletet t a közlekedési szegmens dominálja. Ez abból a szempontból jelent problémát, hogy míg az előbbi két esetben viszonylag gyorsan lehetőség volt alternatív tüzelőanyaggal történő kiváltásra (földgáz, szén), addig az utóbbinál rövid távon jóval korlátozottabbak a lehetőségek.

A szakember előadásában rámutatott, hogy még soha ennyi bizonytalansággal nem néztek szembe az energiapiac szereplői. Az energiaipar számára kulcsfontosságú, hogy a világgazdaság a krízist követően milyen ütemben épül fel. Ugyancsak kérdéses, hogy a klímavédelmi tárgyalások milyen eredménnyel végződnek majd.

Fatih Birol hangsúlyozta, hogy szükség van egy jogilag kötelező érvényű kibocsátás-csökkentési szerződés kidolgozására, és rámutatott arra, hogy minél később születik meg ez a döntés, annál magasabb lesz a klímavédelmi célok elérésnek költsége. Ez a kapcsolat komoly veszélyeket hordoz magában, ugyanis az idő múlásával a növekvő (szükséges) ráfordítások miatt egyre kisebb lesz az esélye egy új egyezmény megszületésének.

Mire készül Kína?

A szakértő emlékeztetett rá, hogy mind a mai napig a szén adja a világ áramtermelésének gerincét, ráadásul Kína az elkövetkező időszakban annyi új széntüzelésű kapacitást készül üzembe állítani, amely jelenleg Európában, Japánban és az Egyesült Államokban együttesen megtalálható. A kínai fogyasztásnövekedéssel összefüggésben Fatih Birol hangsúlyozta, hogy Kínában az egy főre jutó áramfogyasztás csupán az európai átlag egyharmada, és még 2030-at követően sem lesz magasabb ez az arányszám kétharmadnál.

Súlyos problémának minősítette a fosszilis energiahordozók állami dotációját, amely véleménye szerint rendkívül rossz irányba ösztönöz. A közgazdász emlékeztetett rá, hogy ma Iránban körülbelül nyolc centért lehet megvásárolni egy liter üzemanyagok, miközben az állami költségvetés közel harmadát viszi el ennek az alacsony árnak a szinten tartása. Az üzemanyagokra fordított támogatás miatt nincs tere a kormánynak más területeken a finanszírozásra, és az alacsony árakat nem a szegények, hanem többnyire a közepes és magasabb jövedelemmel rendelkezők élvezik.

A földgázfogyasztással kapcsolatban az ügynökség 2035-ig 44 százalékos növekedéssel számol, amelyben meghatározó szerepe lesz Kínának és a Közel-Keletnek. A kínálati oldalon egyre növekszik majd a nem konvencionális termelés aránya. Fatih Birol arra számít, hogy a gázpiacon tapasztalt túlkínálat hamarosan tetőzni fog, azonban a kínálati nyomás még hosszabb távon meghatározó marad.

Az ügynökség komoly termelésnövekedéssel számol a kaszpi térségben, ott is főként Türkmenisztánban. Fatih Birol emlékeztetett rá, hogy miközben Európa közel 20 éve vitatkozik azon, hogy melyik út lenne a legmegfelelőbb a közép-ázsiai gáz Európába juttatására, addig Kína az elmúlt 3,5 évben nemcsak hogy szerződést kötött Türkmenisztánnal, de meg is építette a beszerzéshez szükséges vezetéket.

Komoly veszélyforrás az olcsó gáz

Az olcsó gázt egyébként komoly veszélyforrásként értékelte Birol a megújuló energiaforrások tekintetében, hiszen amúgy erősen rontja azok amúgy sem jó versenyképességi helyzetét. Ugyancsak kockázatnak értékeli az ügynökség, hogy azon országok többsége, amelyek kiemelt támogatás politikát fogalmaztak meg korábban a megújulók piaci érésének felgyorsítására, most komoly költségvetési gondokkal küzdenek. Kérdéses, hogy ezekben az országokban továbbra is jelen intenzitással maradhatnak-e fenn a támogatási rendszerek. Fatih Birol emlékeztetett rá, hogy idén várhatóan 70 százalékkal kevesebb zöld beruházás valósul meg az Egyesült Államokban, mint 2009-ben.

A tiszta és a megújuló technológiák első számú szereplőjévé Kína válhat, amely meghirdetett politikája által kulcsszerepet tölthet be a megújulóipar fejlesztésében, és a zöld technológiák költségeinek csökkentésében. 2035-ig a legtöbb megújuló kapacitást várhatóan Kína fogja realizálni.

Az ügynökség úgy számol, hogy 2035-re Kína áll majd élre az új típusú autók gyártásának piacán is. A legtöbb elektromos és hálózatról tölthető hibrid gépjárművet a távol-keleti ország fogja gyártani, amely a közgazdász szerint komoly veszélyt jelent az autógyártás jelenlegi nagyhatalmaira.

Fatih Birol előadásának végén kiemelte, hogy becsléseik szerint mind a mai napig a Föld lakosságának 20 százaléka, 1,4 milliárd ember nem fér hozzá az elektromos áramhoz. Azonban ennél is nagyobb problémát jelent, hogy ez állapot a jelenlegi politikai elhatározások ismeretében nem is fog érdemben változni: 2030-ban még mindig 1,2 milliárd ember nélkülözheti az áramot.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×