Sanyarú év volt a tavalyi az ország számára, hiszen a válság következtében az országban megtermelt GDP 6,7 százalékkal kisebb volt, mint a megelőző évben. Azt azonban csak ilyenkor ősszel, a KSH nemzeti számlák statisztikájából tudjuk meg, hogy ebből a megtermelt értékből mi az, ami a magyarokat gazdagítja, illetve mennyi megy a külföldiek zsebébe. Ehhez a hazai össztermék (GDP) helyett érdemes a nemzeti összjövedelem (GNI) mutatójára koncentrálni.

A GDP-t korrigálni kell a külföldről származó elköthető jövedelmekkel (a hazautalt munkabérekkel, a vállalattulajdonosok osztalékával, illetve az EU-támogatásokkal), hiszen ennyivel több elkölthető pénz kerül a belföldi gazdasági szereplőkhöz. Ellenkező irányú korrekciót igényel például az itt dolgozó külföldiek hazautalt fizetése, a külföldi (rész)tulajdonú vállalatok nyeresége, illetve a külföldnek fizetett kamatok. Ezek a korrekciók a GDP mutatótól elvezetnek a GNI-hoz, és így választ kaphatunk arra a kérdésre is, hogy vajon többet, vagy kevesebbet költhetünk annál, mint amit idehaza megtermelünk, illetve milyen tényezők játszanak ebben szerepet.

A fenti kérdésre a válasz: tavaly (az előzetes adatok alapján) a GNI 5,3 százalékkal volt kisebb, mint a GDP, vagyis a külföldiek idehaza realizált bér- és tőkejövedelmei ennyivel nagyobbak voltak annál, mint amit a magyarok realizáltak külföldön.

Ennek oka a számok nyelvére fordítva a következő. Magyarországon tavaly 26 054 milliárd forintos értéket állítottak elő. Ez gyarapodott még azzal a 197 milliárd forinttal, amennyivel a magyar munkavállalók több munkajövedelmet realizáltak külföldről, mint a külföldiek Magyarországról, illetve az EU-transzferek számunkra kedvező 260 milliárd forintos egyenlegével.

Ez természetesen eltörpül amellett, hogy a Magyarországon termelő vállalatok, illetve más befektetők, hitelezők mekkora jövedelmet realizáltak: a 4628 milliárd forintos tőkejövedelem jelentősen meghaladja a magyar tőketulajdonosok 2867 milliárd forintos jövedelmét. A fentieket összegezve adódik a 24 751 milliárd forintos GNI.

A régi toposz

Egy ország általános életszínvonalát gyakran szokták az országban előállított össztermék, a GDP alapján jellemezni. Ennek a jól ismert kritikákon (környezeti károk, jövedelemegyenlőtlenség stb. figyelmen kívül hagyása) túl egyéb, kézenfekvő korlátai is vannak. Egyszerűen fogalmazva: a GDP-mutató nem mond semmit arról, hogy a megtermelt érték kihez kerül, külföldi vagy belföldi gazdasági szereplőkhöz.

Ha például egy országba rendszeresen érkezik jövedelem külföldről (például azért, mert az ott dolgozó vendégmunkások tömege hazautalja a munkabérét), akkor valójában az országban élők tartósan többet költhetnek annál, mint amit a GDP jelez. Ugyanígy lehetséges például az is, hogy a külföldi tőketulajdonos realizálja a hazai vállalati profit egy részét, így azt nem a belföldieket gazdagítja.

Utóbbi példa régi toposza a magyar laikus közbeszédnek, az összeesküvés-elméletek hívői egészen színesen tudják magyarázni, hogyan is tűnik el a pénz az országból, és miért is vagyunk mi "ilyen" szegények. Pedig a magyar fejlődési modellnek és az eladósodásnak egyenes következményei az elsőre meglepőnek tűnő számok.

Hogy az 5,3 százalékos rés sok-e vagy kevés, nézőpont kérdése. Nemzetközi összevetésben nagynak számít, csak az egészen sajátos működési modellű Luxemburg és Írország előz meg minket. Ugyanakkor a jelentős működőtőke-beáramlásra alapozó országok értékei nem sokkal maradnak el a hazaitól, vagyis nincs szó extrém kiugrásról.

A különbséget is leginkább az magyarázza, hogy a jóval nagyobb külső eladósodottságunk miatt jelentős kamatjövedelem üti külföldi finanszírozóink markát. A magyar gazdaság termelését (de főleg költekezését) a külföld finanszírozta - méghozzá hitelekkel. Ennek eredményeként viszont az állam és a lakosság kamatkiadásai jelentősen megugrottak: az előrehozott fogyasztás árát meg kell fizetni.

Egy másik megközelítésben viszont azt állapíthatjuk meg, hogy a tavalyi GNI-GDP-rés 2003 óta a legkisebb. Ennek oka, hogy a tulajdonosi jövedelmek egyenlege kedvezően alakult, a magyarok által realizált ilyen típusú jövedelmek gyorsabban emelkedtek, mint a külföldieké. Érdekesség egyébként, hogy ezekben a számokban nyoma sincs a válságnak. Mindkét relációban folyamatos a bővülés.

A fentieken túl azt is érdemes figyelembe venni, hogy a külföldiek kezébe kerülő tőkejövedelem (kamat, profit, árfolyamnyereség) egy részét visszaforgatják, vagyis újra Magyarországon költődik el. E szempontból a 2009-es év nagyon rossz időszaka volt a gazdaságnak. A külföldiek ugyanis a teljes realizált jövedelmük mindössze 18 százalékát forgatták vissza, ami 1996 óta a legrosszabb arány. Ebben persze nincs semmi csoda: a visszaeső beruházási aktivitás mellett a vállalatok tulajdonosai a válságtól megtépázott országban érthetően kevesebb forrást hagytak, illetve a kamatozó befektetéseket is leépítették.

Erre a hatásra erősített még rá, hogy a hazai vállalatok a külföldi befektetéseik utáni profitjuk nagyobb hányadát forgatták vissza a szokásosnál. Ezzel korrigálva a GNI-t azt láthatjuk, hogy tavaly a GDP-hez képest kilenc százalékkal kevesebb forrás állt csak az ország rendelkezésére, azaz a nemzeti számlákból is világosan látszik a válság miatti erős alkalmazkodási kényszer hatása.

A tavalyi extrém különbség azonban szinte bizonyosan jelentősen csökken már az idén is. A további növekedés ellen hat, hogy az ország külső adósságállománya kissé csökken, a külföldiek visszaforgatott profitaránya várhatóan nem lesz ilyen alacsony, illetve az EU-transzferek is várhatóan tovább emelkednek. Várhatóan azzal is kalkulálhatunk, hogy a mostani elemzési körünkön kívül eső friss működőtőke-befektetések is élénkülnek majd, ami szintén forrás jelent a belső felhasználáshoz.