Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
319.08
bux:
151579.65
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Az arabok nem kötnek ki Amerikában

Úgy tűnik mégsem kerül arab kézbe a hat legnagyobb amerikai kikötő üzemeltetési joga. Az Egyesült Államokban komoly vihart kavart annak a lehetősége, hogy egy Arab Emirátusok beli vállalkozás megszerzi a jogot.

Maga a George Bush elnök ugyan támogatta volna a tulajdonoscserét, ám saját pártja, a konzervatív republikánusok leszavazták. A kikötők nagy részét egyébként most sem amerikai cég üzemelteti, hanem egy brit. De izraeliek, kél-koreaiak, vagy szingapúriak is jelen vannak az üzletágban.

Kovács Tamás Bostonban élő politológus az InfoRádióban elmondta: az arab cég látszólag magától vonult vissza, de a háttérben komoly tárgyalások folytak a lépésről.

Annak ellenére, hogy Bush elnök kezdetben támogatta a vételt, elnöksége alatt elsőként, a republikánusok teljes ellenállásába ütközött. A közelgő időközi választások előtt pedig, pártja alacsony népszerűsége mellett nem kockáztatta meg a konfliktust.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×