2024. augusztus 30. 08:53 Berúgtak, aztán sorra verni kezdték az ismerőseiket Négy hajléktalan ellen emeltek vádat.
2024. augusztus 30. 08:37 Halálra szurkálta a rosszat író újságírót - élete végéig rács mögött gondolkodhat tettén Legkorábban 20 év múlva szabadulhat az a politikus, akit bűnösnek találtak Jeff German oknyomozó újságíró meggyilkolása miatt.
2024. augusztus 29. 10:55 Sírva könyörögtek apjuknak, hagyja abba anyjuk kegyetlen verését Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki durván bántalmazta élettársát közös gyermekeik szeme láttára - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
2024. augusztus 29. 10:27 Még egy jel mutat arra, hogy legénységi szabotázs lehetett a luxushajó tragédiája Már a mentőcsónakból, és jóval a süllyedés után lőtték ki az első segélykérő rakétát, a személyzet nagy számban úszta meg, VIP-utasok lelték a halálukat.
2024. augusztus 28. 21:25 Kiskorúak raboltak Miskolcon A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy fiatalkorú férfi és három gyermekkorú lány letartóztatását, akik bántalmaztak és kiraboltak egy férfit Miskolcon – közölte a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője.
2024. augusztus 28. 19:23 Halálos tömegbalesetet okozott egy felelőtlen gazda A Debreceni Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kivilágítatlan vontatmánnyal közlekedett a főúton, ezért abba hátulról belerohant egy 8 személyt szállító mikrobusz.
2024. augusztus 28. 16:42 Fegyverrel fenyegette egy férfi az embereket a Parlamentnél Elfogták a Budapesten az V. kerületi Kossuth téren szerda reggel fegyvernek látszó tárggyal fenyegetődző férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2024. augusztus 28. 11:10 Így játsszák ki a külföldi hatóságokat a holland (vagy hollandiai) bűnbandák Az elfogott kiskorú elkövetőket gyakran egy figyelmeztetés után elengedik.
2024. augusztus 28. 09:53 Érzelem nélkül fogadta a halálos ítéletét a hírhedt tetovált gyilkos Meg akarta tudni, milyen érzés embert ölni.
2024. augusztus 27. 16:41 Pécsi borzalom: két nap alatt elfogták a feltételtelezett elkövetőt Két napon belül elfogták azt a 34 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint megölt és kifosztott egy idős embert az otthonában a napokban Pécsen. Az ügy részleteiről a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden sajtótájékoztatón számolt be.
2024. augusztus 27. 15:28 Apja kíséretében jelent meg a rendőrségen egy fiatalkorú fiú, megölhetett egy embert Megöltek egy idős férfit az öcsödi otthonában; a feltételezett elkövető, egy fiatalkorú fiú elszámoltatását megkezdte a rendőrség.
2024. augusztus 27. 14:27 Többféle kábítószert is találtak a mosonmagyaróvári késes ámokfutó nő szervezetében A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség indítványozta a 2024. augusztus 24. napján, délután, Mosonmagyaróváron több embert megkéselő nő letartóztatását.
2024. augusztus 26. 17:59 Megtagadta a vallomástételt a Mosonmagyaróváron késelő lány Négy embert szúrt meg a 19 éves nő.
2024. augusztus 26. 16:31 Javítóban marad az osztálytársát megkéselő bőnyi kislány Javítóintézetben marad az a 12 éves bőnyi lány, aki hátba szúrta a diáktársát.
2024. augusztus 26. 10:10 Brutális támadás Szegeden Félholtra vertek egy fiatal lányt, mert nem állt szóba az elkövetővel.
2024. augusztus 25. 13:27 Videón, ahogy a TEK elfogja a mosonmagyaróvári késelőt Az elkövető egy 19 éves fiatal.
2024. augusztus 25. 13:10 Leszúrta a feleségét egy Pest vármegyei férfi Őrizetbe vettek a Pest vármegyei nyomozók egy 66 éves galgagyörki férfit, aki a gyanú szerint többször megszúrta feleségét; a nő belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség vasárnap a police.hu oldalon.
2024. augusztus 25. 05:00 Halmozta a rossz döntéseket, balesetet is okozott Nem mindennapi esetsorozattal találták szembe magukat a zuglói rendőrök. A történteket így foglalták össze: "jogesettár".
2024. augusztus 24. 07:40 Ugrottak a strandolók kocsijai - így dolgoztak a fiatal tolvajok A fürdőzők könnyelműségét használta ki két fiatalkorú; nemcsak a ruháikat, de még az autóikat is elvitték, az egyik járművel falnak is hajtottak.
2024. augusztus 23. 22:00 "Véget akartam vetni a szenvedésüknek" - mondta a halál angyala Olaszországban Önként jelentkezett a rendőrségen Olaszországban egy betegápoló, aki azt állítja, hogy megölte négy idős ápoltját - adta hírül a Corriere della Sera című olasz napilap internetes felületén.
Kis-Benedek József: meg vannak számlálva az iráni vezetés napjai, az USA és Izrael heteken belül beavatkozhat
17:58 Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne