2010. augusztus 17. 12:25 Nyolc autót rongáltak meg egy verekedés során Nyolc, nagy értékű autót rongáltak meg egy verekedés során hétfőn késő este Soroksáron - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2010. augusztus 17. 10:42 Nyomravezetői díj jelentős értékre elkövetett lopás miatt Miskolcon Összesen 600 ezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki egy Miskolcon történt bűnügyben, az esetet a helyi rendőrkapitányság vizsgálja; jelentős értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást - mondta a rendőrség.
2010. augusztus 16. 19:17 Figyelmeztető lövés akadályozta meg egy pénzintézet kirablását a Balatonnál Megpróbáltak kirabolni egy pénzintézetet Gyenesdiáson hétfő délelőtt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A Zalai Hírlap online kiadása szerint a biztonsági őr figyelmeztető lövést adott le.
2010. augusztus 16. 12:44 Rászálltak az ellenőrök a Várnegyedre Közös ellenőrzést tartanak a hatóságok a szabálysértések felszámolása érdekében, a fővárosi idegenforgalmi akció hétfőn a budai Vár területén kezdődött meg - mondta Miklós István, az akciót vezető Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatóhelyettese Budapesten.
2010. augusztus 15. 13:49 Két marokkói férfit gyanúsítanak a kiskunhalasi őrzött szálláson történt gyújtogatással Két marokkói férfit gyanúsít a rendőrség a kiskunhalasi őrzött szálláson szombatra virradóra történt gyújtogatással, mindkettejüket őrizetbe vették - közölte a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
2010. augusztus 15. 12:40 Milliós értékben loptak acélszerkezetet a kecskemét Mercedes-építkezésről Milliós értékben loptak acélszerkezetet a Mercedes gyár építkezéséről Kecskeméten.
2010. augusztus 15. 08:20 Cserbenhagyásos gázolás történt késő este Csepelen Cserbenhagyásos gázolás történt késő este Csepelen.
2010. augusztus 14. 13:19 Késelés a Blaha Lujza téren Szóváltást, majd dulakodást követően a nyakán vágta meg késével egy társaság egyik tagja társát hajnalban a Blaha Lujza téren - mondta el Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese.
2010. augusztus 13. 19:21 Három nap alatt elfogták a csongrádi gyilkossággal gyanúsított férfiakat Három nap alatt elfogta a rendőrség azokat a férfiakat, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy kedden otthonában meggyilkoltak egy 88 esztendős csongrádi asszonyt - közölte Márton István, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója Csongrádon pénteken.
2010. augusztus 13. 17:09 Romagyilkosságok: kapcsolatban állt az egyik gyanúsított a katonai titkosszolgálattal Valóban kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal (KBH) a romák elleni támadások egyik gyanúsítottja, de a gyilkosságok ideje alatt, mivel leszerelt a honvédségtől, már nem informálta a titkosszolgálatot - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken.
2010. augusztus 13. 14:31 Kik fosztogatják a sátrakat a Sziget fesztiválon? Egy szlovák és egy román sátorfosztogató csoportot is sikerült felszámolnia a Sziget fesztivál biztonsági szolgálatának. Lasz György, a rendezvény biztonsági főnöke pénteken arról is beszámolt, hogy kenyérbe rejtik az alkoholt, szendvicsbe a drogot.
2010. augusztus 12. 21:42 Elfogták a rettegett sorozatgyilkost? Elfogták az Egyesült Államokban csütörtökön azt a férfit, akiről gyanítják, hogy sorozatgyilkosként megölt öt embert - közölték a hatóságok.
2010. augusztus 12. 20:39 Csak kisebb bűncselekmények vannak a Szigeten Bár akad dolga a rendőrségnek a 18. Sziget fesztiválon, de inkább csak kisebb súlyú bűncselekményekkel kapcsolatban kell intézkedniük - mondta Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány csütörtökön, amikor meglátogatta a rendezvényt.
2010. augusztus 12. 17:08 Több mint négyezer gumióvszert lopott egy gyulai férfi Több mint négyezer gumióvszert lopott el egy gyulai férfi a helyi Független Egyesülettől - jelentette csütörtökön a Békés Megyei Online (BEOL).
2010. augusztus 12. 10:09 Autós üldözés Budapesten - ittas sofőrrel, sérült járművekkel Két rendőrautó is megrongálódott, miközben üldöztek egy autóst a rendőrök csütörtök délelőtt Budapesten A hajsza a Hajógyári-szigettől indult, és több kerületet érintett - mondta el az InfoRádiónak Tafferner Éva a BRFK szóvivője. Saját elmondása szerint ivott, ezért nem állt meg a rendőrök jelzésére az a 35 éves autós.
2010. augusztus 11. 16:05 Félezer gyászoló az Alsóörsön lelőtt fiú temetésén Több mint félezren vettek részt szerdán a Zala megyei Alibánfán annak a 21 éves főiskolás fiúnak a temetésén, akit egy hete egy rendőr főtörzsőrmesterrel együtt halálos lövés ért Alsóörsön.
2010. augusztus 11. 15:50 Jogosan lőtte le a fenyegetőt a nagykátai rendőrnő Befejeződött az eljárás a késelő férfit ártalmatlanná tevő rendőrnő ügyében. A vizsgálat megállapította, hogy a rendőrnő jogszerűen és szakszerűen használta fegyverét - közölte a rendőrség a honlapján.
2010. augusztus 11. 15:42 Feladta magát a verekedő biztonsági őr Feladta magát a rendőrségen V. Tibor Zoltán, akit azért köröztek, mert vasárnapra virradóan a gyanú szerint összetűzésbe keveredett a szentlőrinckátai falunapon egy 36 éves helyi férfival, aki a bántalmazásba belehalt.
2010. augusztus 11. 15:13 Kábítószergyanús tablettákat találtak a Szigeten Több mint ötszáz kábítószergyanús tablettát találtak a rendőrök egy külföldi állampolgárnál a Sziget fesztiválon - olvasható a rendőrség honlapján szerdán megjelent közleményben.
2010. augusztus 11. 12:58 Elküldte gyilkosa hangját a rendőrségnek egy német nő Megölése előtt röviddel elküldte a rendőrségnek gyilkosa hangját egy düsseldorfi nő.