Ropogós sertéshús, velős marhasült vagy puha, zamatos töltött csirke: általában ezek a dolgok jutnak eszünkbe, ha a klasszikus brit konyháról van szó. Mostanában azonban egy új étel is egyre gyakrabban tűnik fel az ínyencek tányérján: a mókushús.

Habár a mókus már régóta jelen van a brit konyhában, a gasztronómiai történetírás sohasem tekintette különleges kedvencnek.

A második világháború idején a nélkülözések miatt az Élelmezésügyi Minisztérium úgy reklámozta a mókushúst, mint kitűnő alapanyagot levesekhez és húsos pitékhez. A szigetországbeliek azonban nem lelkesedtek igazán az ötletért.

Napjainkban azonban a hentesüzletektől kezdve a falusi vendéglőkön át a legelegánsabb éttermekig mindenhol óriási népszerűségnek örvend a kis rágcsáló: a vadászok alig győzik teljesíteni a rengeteg megrendelést.

Sok ember már a mókusevés gondolatába is beleborzong, de vannak, akik számára egy különleges gasztronómiai csemegét jelent, amivel még a környezetért is tehetnek valami hasznosat.

Az Angliában, Skóciában és Walesben élő mókusok milliói ugyanis hatalmas károkat okozhatnak a mezőgazdaságban, ezért szükséges vadászni őket. Ráadásul a nemzeti szimbólumnak számító őshonos vörös mókusokat egyre inkább kiszorítják a viktoriánus korban Amerikából betelepített szürke mókusok. A szürkék nem csak nagyobb testűek és erősebbek vörös társaiknál, de olyan himlőt is terjesztenek, mely az őshonos rágcsálókra halálos veszélyt jelent.

A szigetországban már kampányt is indítottak "Egyél szürkét, mentsd a vöröst" jelszóval. A hús népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a televíziós szakácsok és a közkedvelt szakácskönyvek újabb és újabb mókusreceptekkel állnak elő, és a legjobb vendéglők étlapján is ott szerepel az ínyencség.

Sokak számára a mókushús igazán ízletes csemege: Nikola Fletcher gasztronómiai szakíró szerint a húsnak mogyoróra emlékeztető íze van. Tapasztalata szerint a mókushús zsírtartalma általában alacsony, de ez változhat, elsősorban az állat korától és élőhelyétől függően.