Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
A Magyar Honvédség Csehországból érkezett és a sajtóbemutatóra kiállított két darab, többcélú, használt Airbus A319-es csapatszállító katonai repülőgépeinek egyike Kecskeméten az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison 2018. február 2-án. A gépek a honvédség hadrendjében teljesítenek majd szolgálatot. Az első katonai Airbus A319-es január 31-én érkezett meg a kecskeméti repülőtérre.
Nyitókép: Ujvári Sándor

Szakértő: teljességgel indokolt a magyar honvédségi gépek felszerelése az izraeli légvédelmi rendszerrel

Sajtóértesülések szerint új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép. Egy ilyen fejlesztés nem csupán a kormánydelegációk szállítása, hanem például a tervezett csádi misszió miatt is indokolt lenne - mondta az InfoRádióban Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Az izraeli BIRD AeroSystems SPREOS rövidítéssel ellátott önvédelmi rendszere infracsapdát jelent. A repülőgépeknek a légvédelmi rakéták elleni védelmét tudja biztosítani; amikor érzékeli azt, hogy befogta egy rakéta, és azt elindították a repülőgép felé, akkor az különböző érzékelők segítségével meglátja, és a rakétát magát infracsapdával zavarja meg, "tehát más célra fogja rávezetni, és ezáltal nem a repülőgépet találja el a kilőtt légvédelmi rakéta" - magyarázta az InfoRádióban Csiki Varga Tamás, az NKE John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

A "másik célpont" - mint tisztázta - nem egy másik repülőgép vagy egy épület, hanem egy "semleges légtér".

"A repülőgéptől kellő távolságba kell, hogy felrobbanjon, de alapvetően nem az a lényeg, hogy egy másik, mondjuk repülő cél legyen az alternatíva, hanem a tájolását, a célravezetését zavarja meg a légvédelmi rakétának."

A gyártó azt hozta nyilvánosságra, hogy ez "egy széles körben alkalmazott és eredményes eszköz".

"Arról olyan nyílt forrású információt én nem láttam, hogy tesztelték-e háborús környezetben. Amikor az eszköz fejlesztése zajlott, illetve amikor elkezdték felszerelni a különböző légi járművekre, akkor ezekkel szokták kezdeni nem éles rakétákkal. A cég közleménye szerint ez egy teljes biztonságot nyújtó elhárító rendszer" - fejtegette.

Abban abszolút bizonytalan, hogy egy már működő rendszert vált-e le egy új, vagy merőben új rendszer.

"Az is csak egyfajta feltételezés, hogy ez valóban a magyar légierőnek az A319-es Airbus gépére, gépeire került fel, hiszen magyar oldalról nincsen kommunikáció. Azok a fényképek és maga a közlemény, amit az izraeli cég nyilvánosságra hozott, abban pedig a gépen annyi látszik, hogy egy szürke festésű, tehát a magyarral megegyező vagy ahhoz hasonló festésű gépről van szó, viszont a nemzeti jelzés ki van takarva, nem azonosítható be teljesen egyértelműen ez a magyar eszköz. Tehát egyik oldalról ebben is bizonytalanok vagyunk, másik oldalról pedig nem tudjuk azt, hogy ennek a gépnek korábban milyen jellegű önvédelmi eszközei voltak, ha nem voltak, akkor ez most mindenképpen egy minőségi fejlesztés, ha voltak, akkor pedig elképzelhető, hogy jobbra cserélték most" - tisztázta Csiki Varga Tamás.

Az Airbus A319-eket egyébként személyszállító gépek, és széles spektrumban lehet használni. Alkalmas arra, hogy 120-150 főt is szállítsanak.

"Az afganisztáni szerepvállalás kapcsán például alkalmazható volt arra, hogy a magyar katonák váltását szállítsák ki Afganisztánba, vagy ha előrefelé gondolkodunk:

amennyiben a csádi tervezett műveletből lesz valami, elképzelhető, hogy oda a magyar katonákat ezzel a Magyar Honvédséghez tartozó repülőgéppel lehet szállítani,

és ebben a környezetben abszolút indokolt is, hogy ilyen légvédelmi rendszerrel legyen ellátva."

Egyébként - mint hozzátette - használják arra is, hogy a kormány tagjai különböző hivatalos utakra ezekkel a gépekkel közlekedjenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×