eur:
412.91
usd:
394.41
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Budapest, 2023. december 18.A drónnal készített képen a Magyar Állami Operaház épülete 2023. december 18-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

A büfé miatt áll a bál az Operaházban

Vitát váltott ki egy a főigazgató által elrendelt szünet a Magyar Állami Operaházban, és közben az is kiderült, az intézmény saját működtetésbe vette a büféket, emiatt pedig bírósági eljárás is folyik.

Váratlan hullámokat vert Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója azzal a döntésével, hogy szünetet rendelt el Carl Orff Carmina Burana című előadásaiban. Az ügy azzal vált nyilvánossá, hogy a karmester, Bogányi Tibor egy Facebook-posztban jelentette be, hogy az intézkedés miatt nem dirigálja tovább a darabot.

"Tegnap kaptam a főigazgatói utasítást, miszerint a Carmina Burana előadást kettévágva, félórás szünetet kell tartani, az Operaház büféjének bevétele növelése érdekében. A döntés nélkülözött minden szakmai egyeztetést. A Nemzeti Opera szakmai színvonala megkérdőjelezhetetlen, ennek mindenek felett kell állnia – ezért dolgozunk éjjel nappal, erre tettük az életünket" – írta a karmester, és a végén jelezte: ilyen formában nem tudja tovább vállalni a produkció dirigálását, mert az előadás nem felel meg a rendezői koncepciónak.

Az Operaház főigazgatója műbalhénak nevezte a történteket, és több tiszteletet követelt az intézménynek, a művészeknek, Carl Orffnak, valamint a Carmina Burana zeneműnek. "Mi, akik erre az intézményre valóban az életünket tettük fel és a feladat tényleg feleszi éjjeleinket és nappalainkat – magyarán nem két hétre betérő vendégek vagyunk itt –, képesek vagyunk mérlegelni a közös érdeket.
Több tiszteletet Orffnak – aki a szerző, ugyebár, és a világhírt művének ő vívta ki. Több tiszteletet az előadás lelkének, a Magyar Állami Operaház énekkarának! És több tiszteletet a 140 esztendeje Szküllák és Kharübdiszek között is fennmaradó, előrejutó opera intézményének. Több tiszteletet az éjszakai karmestersértődés nyomán órak alatt beugró dirigensnek!" – írta szintén egy Facebook-posztban Ókovács Szilveszter.

A Magyar Állami Operaház hivatalos közleményt is kiadott az ügyben, amelyben azt írta: „Szomorúan vettük tudomásul a döntést, de egy operaházban, ahol 1800 ember dolgozik együtt a kiírt előadások megvalósulásáért, még azt a helyzetet is meg kell oldani, ha a karmester éjjel mondja le a délelőtti produkciót – ahogy a közönség élelemhez, italhoz jutását vagy az énekkar közreműködésidíj-emelésének forrásproblémáját is. És meg is oldjuk, de ez egy másik, nem individuális, hanem magasabb horizontú, intézményi szemlélet."

A büfé körül kirobban vitában állásfoglalást adott ki a Zsidai Gasztronómiai Csoport is, amely tavaly novemberig üzemeltette az Operaház vendéglátóhelyeit, és közleményében jelezte: nincs köze a kialakult botrányhoz, és jelenleg is perben áll az intézménnyel. A cégcsoporthoz tartozó Opera Gasztronómia Kft. közbeszerzésen nyerte el 2015-ben az Operaház teljes gasztronómiájának működését 2030. augusztus 30-ig érvényes határozott idejű szerződéssel.

A Zsidai Csoport szerint 2023-ban az Operaház "szerződést szegve későn és nem megfelelő minőségben" adta vissza az elhúzódó felújítás után a gasztronómiai tereket, azaz a büféket, bárokat és az Opera Cafét is, majd 2023. októberben egy tartozásra hivatkozva felmondta a szerződést az Opera Gasztronómia Kft.-vel. A valós ok a cégcsoport szerint az volt, hogy az Operaház korábbi döntését megváltoztatva saját hatáskörben, saját maga akarta üzemeltetni a gasztronómiai egységeket, akár olyan áron is, hogy a határozott idejű szerződést jogellenesen felmondja. A jogellenes felmondás miatt peres eljárás van folyamatban az Opera Gasztronómia Kft. és az Operaház között, és a cégcsoport szerint az Operának százmillió forintos nagyságrendű tartozása is fennáll.

Az Index cikke szerint a Magyar Állami Operaház reagált a Zsidai Csoport közleményére, amelyet az intézmény a folyamatban lévő bírósági eljárásra tekintettel nem kívánt érdemben kommentálni, de azt írta, hogy az Opera Gasztronómiai Kft.-vel kötött szerződés álláspontjuk szerint jogszerű felmondására egy jelentős összegű tartozása adott alapot, és a múlt héten a bíróság első fokon a Magyar Állami Operaháznak adott igazat. Azt is közölte, hogy az Operaház a szükséges engedélyek birtokában van, bejelentési kötelezettségeinek eleget tett.

Carl Orff darabját az Operaházban még tíz alkalommal lehet megtekinteni, az utolsó előadás május 11-én délelőtt lesz. Két részben.

Címlapról ajánljuk

Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősem elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Nagy változás vár több százezer háztartási napelemesre! - Összeszedtük a lényeget az új jogszabályokról

Nagy változás vár több százezer háztartási napelemesre! - Összeszedtük a lényeget az új jogszabályokról

Jelentős változások elé néznek a napelem-tulajdonosok Magyarországon, mivel a kormány egy új adatszolgáltatási rendszert vezet be, amely közel 300 ezer HMKE tulajdonost érint. Az új rendszerben az inverterek részletes műszaki specifikációit, valamint a fogyasztás- és termelés adatait is le kell jelenteni egy központi adatközpontnak - derül ki a jogszabályokból. Bár a kormány az ellátásbiztonságot és a hálózati stabilitást említi célként, a rendszer komoly adatvédelmi és anyagi kérdéseket is felvet. De vajon mikor lép életbe az új szabályozás és mit jelent mindez a napelem tulajdonosoknak? Az alábbiakban ezeket is összeszedtük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×