Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Az új mobil árvízvédelmi fal egyik betétgerendáját teszi helyére egy szakember a Csepeli Szabadkikötőben tartott műszaki próbán 2018. augusztus 28-án.
Nyitókép: Mohai Balázs (MTI)

A főváros nem ismer akadályt: uniós pénzből épít újabb gátat

Csaknem négymilliárd forint uniós forrásból folytatódik az észak-pesti árvízvédelmi rendszer fejlesztése – mondta Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.

Tüttő Kata arra hívta fel elsőként a figyelmet az InfoRádióban, hogy nincs kiépítve megfelelően Budapest árvízi védelme, sőt keveset is beszélünk a hiányosságairól, mert 2013 óta nem látott a főváros nagy árvizet. Az utóbbi években inkább a szárazság okozott gondot, de a főpolgármester-helyettes rámutatott, az időjárás egyre szélsőségesebb lesz, emiatt bármikor jöhet egy újabb árvíz.

"2013 óta Budapest érdemben nem jutott egyről a kettőre árvízi védekezésben, mert központi költségvetési forrás nincsen, a kormány nem gondolkozik Budapest árvízvédelméről, miközben ez állami feladat" – mondta a politikus.

Jelezte, Budapest pályázott az Európai Uniónál, és ebből a forrásból két területen történik most gátépítés.

A budai oldalon az úgynevezett Csillaghegyi öblözetben Pünkösdfürdőnél már megépült a gát, most készül egy az Aranyhegyi pataknál, és zajlik a római part tervezése.

A Duna másik oldalán az észak-pesti részen kezdenek most bele szintén uniós forrásból egy gátszakasz megépítésébe, amely nagyjából 35 ezer ember védelmét biztosítja. A Megyeri csárdától délre eső első rész építése indulhat most el. "A folytatásának a tervezését is elvégezzük az Európai Unió támogatásával, abban bízva, hogy előbb-utóbb lesz közös gondolkodás Budapest árvízvédelméről a magyar kormánnyal is" – mondta Tüttő Kata.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×