Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igét hirdet ünnepi istentiszteleten karácsony első napján Budapesten, a Hold utcai református templomban 2021. december 25-én. Balog Zoltán elmondta, hogy karácsony titkát nem megfejteni, hanem alázattal megközelíteni és csodálni kell.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Balog Zoltán: ez nagy lehetőség, egyben nagy felelősség

2022 a hitoktatás éve a Magyarországi Református Egyházban. Magyarországon 150 ezer gyerek tanul református oktatási intézményben, ami nagy lehetőség, és egyben nagy felelősség – mondta az InfoRádiónak Balog Zoltán püspök. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hozzátette: a református hitoktatásban dolgozóknak munkacsoportokat szerveznek, az óvodapedagógusoknak pedig ösztöndíjprogramot indítanak.

„Hisszük azt, hogy a tanításon keresztül is lehet átadni Isten-, Krisztus- és keresztényhitet” – fogalmazott az InfoRádiónak Balog Zoltán püspök, óriási lehetőségnek nevezve, hogy 2013 óta folyamatos bevezetéssel ott lehetnek az iskolákban a kötelezően választható hittan- vagy erkölcstanoktatással, mert az egyház emberei így találkozhatnak a XXI. századi jövővel, az újabb generációkkal. Az egyházi kapcsolatokkal nem rendelkező fiatalság pedig ezek során találkozhat azzal az „örömteli, szép üzenettel, hogy akiben hit ébred, és ezt megtartja, ápolja, azt ez a hit meg fogja tartani az élet nehéz helyzeteiben is” – fogalmazott a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Balog Zoltán egyetértett azzal, hogy nemcsak hatalmas lehetőségről van szó, hanem hatalmas felelősségről is, hiszen a fiatalok sok esetben az említett tanórákon találkoznak első ízben a hittel, vagy akár a református egyházzal, így ekkor alakul ki bennük az első benyomás. Bár korábban is volt már hitoktatás, illetve hittanoktatás, igaz, fakultatívan, például az egyházközösségekben, vasárnapi iskolákban, és így tovább, de miután 2013 óta van ez a lehetőség – egyben felelősség –, a püspök szerint érdemes áttekinteni, hogy mit is tanulnak a gyermekek, hogyan adja át azt az egyház, valamint kik is vesznek ebben részt. „A mit, a hogyan és a ki, mind a három hangsúlyos” – fogalmazott Balog Zoltán.

Miután a református egyház is rendelkezik tantervvel, tananyaggal, tankönyvekkel és óravázlatokkal, digitális formában is, ami a vírushelyzetben különösen aktuális, a „mit” alatt elsősorban ezek megújítását, frissítését, vonzóbbá tételét kell érteni, miután a legfontosabb nem az, hogy meg kell tanulni valamit kívülről, hanem hogy vonzónak érezzék a gyerekek azt a hitet, amit kínálnak nekik – magyarázta a püspök.

A „hogyan” a módszertanra vonatkozik, tehát hogy valóban gyermekközpontúan és bibliaközpontúan tanítsanak. És természetesen az sem mellékes, hogy a tanítók folyamatos továbbképzése biztosított legyen, illetve a lelkesítésük, hogy érezzék, egy olyan dolog van rájuk bízva, egy olyan üzenet, ami hihetetlen” felelősséget, méltóságot és örömet tud jelenteni – tette hozzá Balog Zoltán, megjegyezve: nemcsak annak, aki továbbadja, hanem annak is, aki ezt befogadja az iskolában.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke osztja azt a véleményét,

kiemelten fontos kérdés, hogy tud-e vonzó, korszerű lenni egy fiatal számára a hitélet.

Mint mondta, óvoda, általános- és középiskola vonatkozásában a református egyház 150 ezer gyereket és fiatalt ér el minden héten a hitoktatással, és ha ez egy valóságos életsegítség lesz a számukra, akkor vonzó. Ha úgy érzik, hogy nekik erre azért van szükségük, mert az életükben vannak olyan kérdések, olyan nehézségek, megpróbáltatások, amikhez erőt nyerhetnek a hitből, valamint adott esetben válaszokat is azokra az alapvető kérdésekre, amiket mindenki föltesz magában: honnan is jövünk, honnan van az élet, hova megyünk, vagy mi az életünk értelme, „tehát a legfontosabb kérdésekre, amikre a mi hitünk szerint transzcendencia, istenkapcsolat nélkül nem lehet választ adni” – fogalmazott a püspök, aki szerint, ha az egyház ezeket a válaszokat úgy kínálja fel, hogy ebből érdeklődés, megértés lesz, vagyis vonzereje, akkor tudnak a következő generációnak is életerőt és jobb életképességet adni. Következésképp az életre nevelés a hittanoktatás lényeg.

Hittanoktatás éve

A Magyarországi Református Egyház idén, a „hitoktatás éve” keretében elsősorban a hitoktatóknak az összegyűjtésére, lelkesítésére, munkacsoportokba való szervezésére koncentrál, a jövendő óvodapedagógusok számára, akiknek a hittant egész más módon kell tanítaniuk az óvodákban, pedig külön ösztöndíjprogramot hirdetnek. Sort kerítenek majd regionális találkozókra, valamint a szó legjobb értelmében hittan- és zsoltáréneklő versenyekre, ahol a tudásukról és lelkesedésükről adhatnak majd számot a gyerekek – sorolta Balog Zoltán. Miután pedig az egyháznak van valamifajta növekedési lehetősége a hitoktatásban, a gyerekeken keresztül szeretnék bevonzani a közösségi életükbe azokat a szülőket, akikben van az irányukba egy megelőlegezett bizalom, bízva abban, hogy ez kölcsönös örömökkel tud járni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Migrációkutató Intézet: folyamatos a migrációs nyomásgyakorlás, de már vannak előremutató eszközök ellene

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy egyre gyakrabban használják az EU-val szemben barátságtalan államok politikai nyomásgyakorló eszközként a bevándorlást, Európa viszont csak lassan és megfontoltan reagál, mert sokkal inkább meg van kötve a keze, mint az autoriter államoknak. Vannak azonban szerinte a kerítéseknél hatékonyabb módszerek is, mint például a „kapuőr államok létrehozása”.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×