Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Fürdőzők a Balatonban Siófoknál 2020. július 10-én.
Nyitókép: MTI//Mohai Balázs

Negyven éve nem történt ilyen a Balatonnál

Több tóparti fejlesztésről számoltak be egy rendezvényen.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója azt mondta egy fonyódi rendezvényen: liemelkedő évet zárt a tavaly nyári turizmus. 2019-hez képest ugyan 17 százalékkal kevesebben foglaltak szállást, de az emberek 14 százalékkal több pénzt költöttek el. Az idei nyár a tavalyinál is erősebb lesz, a foglaltság már magasabb a vártnál – tette hozzá a Sonline beszámolója szerint.

Witzmann Mihály, Siófok és térségének országgyűlési képviselője elmondta: csaknem negyven évvel ezelőtt fordult meg annyi turista a Balatonnál, mint tavaly, azzal a különbséggel, hogy 2020-ban jóval több magyar választotta úti célul a somogyi településeket és ez vélhetően idén is így lesz.

Móring József Attila, Marcali és térségének országgyűlési képviselője arról számolt be: több olyan fejlesztés is zajlik a Balaton környékén, amelytől még vonzóbb lesz majd a magyar tenger. Ilyen

  • a balatonfenyvesi kisvasút csisztapusztai fürdővonalának felújítása, valamint
  • a fonyódligeti gyermektábor korszerűsítése, ahol várhatóan augusztus elsejétől fogadják az első csoportokat.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere az eseményen elmondta: az elmúlt hat évben jelentősen korszerűsödtek a fonyódi strandok. Hat helyszínen több mint egymilliárd forintot költöttek el fejlesztésekre, ebből új vizesblokkokat és élmény játszótereket is építettek. Jelenleg azon dolgoznak, hogy az elő- és az utószezonban is minél többeket csábítsanak a városba, ezért is kezdenek el hamarosan kerékpárutat építeni Fonyód környékén. Két szálloda is lesz majd a településen, az egyik négycsillagost már építik, a másikat pedig még tervezik.

A Balaton környékén jelenleg negyven kilométer hosszan, összesen 110 strand található, ebből a szabad strandok területe 25, míg a fizetősöké 15 kilométer hosszú.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×