eur:
401.75
usd:
372.13
bux:
92720.24
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Balsai Móni játszik Jane Austen és Joannah Tincey Büszkeség és balítélet című színdarab fotóspróbáján a budapesti Centrál Színházban 2018. szeptember 26-án. A darabot Ujj Mészáros Károly rendezésében szeptember 28-án mutatják be.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Csak az ősszel jöhet hagyományos színházi évad, de addig sem maradunk előadások nélkül

A Városházán találkoztak a budapesti színházak igazgatói és a főváros vezetése, az újranyitás volt a téma. Az InfóRádióban Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes mellett négy meghatározó budapesti színház képviselője is megszólalt az ügyben.

A színházak jórészt májusban, júniusban tartanának közönség előtt néhány előadást, majd nyáron a szabadtéri színpadokra viszik a produkciókat, a hagyományos színházi évad pedig csak ősszel kezdődhet meg a fővárosban – összegezte az InfoRádióban a városházi találkozó tanúságait Gy. Németh Erzsébet.

A főpolgármester-helyettes arra is kiért, hogy a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpad mellett a Városháza egyik udvarán is bemutathatják produkcióikat a fővárosi színházak, tehát a tavalyi évben indult Városházi Esetek-programsorozat – a kertmozi mellett színházi és előadói estékkel – folytatódik. Ennek részleteit a nagyközönség is megismertetési hamarosan – tette hozzá.

Gy. Németh Erzsébet arról is beszélt, hogy a főváros felülvizsgálja a színházakban a maszkviselési szabályokat. Megjegyezte, a színházi dolgozók-művészek körében az átoltottság eltérő képet mutat, ezért azt kérték, hogy aki csak lehet, oltassa be magát, amellett, hogy a továbbiakban is fontosnak tartanák, hogy teszteljék a kollégákat.

A megbeszélésen nagy kérdés volt, miután a kormányrendelet erről nem rendelkezik, hogy a színházak mekkora nézőszám előtt tartanak majd előadásokat. A főváros kérése az volt, hogy az igazgatók a helyi sajátosságok alapján mérlegeljenek. Szóba került továbbá, hogy a nézők védettségi igazolását miként ellenőrizhetik a színházak, amelynek jogi hátterét a városvezetés vizsgálja.

A főpolgármester-helyettes hozzátette a színházakban finanszírozási akadálya nincs az újranyitásnak.

Az InfoRádiónak

  • Fullajtár Andrea, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas színésznője,
  • Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója,
  • Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és
  • Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója

is nyilatkozott a színházi újranyitásról. A beszélgetéseket alább hallgathatja meg.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.

Többeket megkéselt egy ámokfutó Amszterdamban

Legkevesebb öt embert megsebesített egy késelő Amszterdam belvárosában, a feltételezett támadót a rendőrség a helyszínen elfogta – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.28. péntek, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×