A második világháború után Magyarországon megrendezett első kirakatper-sorozat, a Magyar Közösség-ügy vádlottjai közül egy személy első ránézésre kilóg a sorból. Weisshaus Aladár a magyar baloldal egyik meghatározó alakja volt, valójában azonban több eszmei kötelék fűzte a magyar érdekek védelmére létrehozott titkos társaság, a Magyar Testvéri Közösség tagjaihoz, mint Moszkvából irányított kommunista „elvtársaihoz”.

Weisshaus Aladár 1887. december 21-én született Budapesten. 1910-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, a Tanácsköztársaság idején tagja volt a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak. A kommün bukása után másfél év börtönre ítélték. Szabadon bocsátása után az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) egyik vezetője lett. 1925–1926-ban rövid időre újfent lecsukták, majd szabadulását követően – mivel mindent megtett azért, hogy az emigrációból hazatért Rákosi Mátyás ne tehessen szert nagyobb befolyásra – kizárták a KMP-ből.

Ezután az általa alapított ún. munkástanulókörökből népmozgalmat szervezett, amely népszerűségét többek között nemzeti alapokon nyugvó szocializmusértelmezésnek köszönhette. Weisshaus osztályharc helyett a parasztság és a középrétegek bevonásával megvalósuló, széles társadalmi együttműködést hirdetett.

1937-ben ismét letartóztatták, majd négy és fél éves börtönbüntetésre ítélték. 1942. február 19-i szabadulását követően szinte azonnal folytatta a tanulókörök megszervezését, amelyek az ellenállás inkubátorai lettek. A német megszállást követően zsidó származása miatt csak komoly korlátok között folytathatta szervezőtevékenységét, ám lehetőségeihez képest maga is részt vállalt az ellenállásban. Hívei a nyilas hatalomátvételt követően a belvárosból Kőbányára menekítették, hogy a helyi ellenállócsoport közvetlenül irányításából is kivehesse a részét.

A moszkovitákkal hazatérésüket követően szinte azonnal szembekerült. Vallotta, olyan szocializmust kell megvalósítani, amely számol a helyi sajátosságokkal, és szűk mozgástere ellenére is folytatta népmozgalma szervezését. Eközben igyekezett szorosabbra fűzni a kapcsolatot a polgári politikusokkal, akik közül szintén sokan keresték vele az együttműködés lehetőségeit.

Rákosi és köre csak az alkalmat és indokot kereste a weisshausistákkal való leszámolásra. A kedvező lehetőséget a Magyar Közösség-ügy teremtette meg; Weisshaus mozgalmának több olyan tagját is őrizetbe vették, aki egyben a Magyar Testvéri Közösség tagja is volt. Weisshaust 1947. január 5-én tartóztatták le. A weisshausisták közül több személyt internáltak, míg magát Weisshaust jogerősen három év hat hónapra ítélték. Miután 1950. augusztus 17-én letöltötte büntetését, előzetes letartóztatásba helyezték, majd október 7-én Kistarcsára internálták. Az internálótáborok 1953-as felszámolását követően ismét bíróság elé állították, és hat év börtönre elítélték. 1956. február 4-én szabadult.

1963. november 21-én bekövetkezett halála után lánytestvérei többször kérvényezték ügyének felülvizsgálatát, mindhiába. Rehabilitálásának lehetőségét csak a rendszerváltás teremtette meg.

Írta: Krajcsír Lukács

További részletek az életpályát bemutató kötetről itt olvashatók.

A sorozat eddig megjelent részeit itt találja meg.

Levéltári források

• Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
• M-KS 288. f. 31/V/1. ő. e. MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály, Koordinációs Bizottság 1971. június 21-i ülése, 2018. október 10.

Irodalom

• Gadanecz Béla: A Rákosi-kultusz első kommunista áldozata. Weisshaus Aladár. História, 1989/1–2. 44–46.
• Gadanecz Béla–Gadanecz Éva: A Weisshauisták tevékenysége és üldöztetése 1945 után. Múltunk, 1993/2–3. 3–72.
• Gadanecz Béla–Gadanecz Éva: A Weisshaus Aladár vezette szocialista népmozgalom története (1927–1945). Múltunk, 1995/3. 68–115.
• Szekér Nóra: A Magyar Közösség története. Doktori értekezés. Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola, 2009., 2018. december 11.
• Szekér Nóra: Titkos társaság. A Magyar Testvéri Közösség története. Budapest, Jaffa, 2017.