Infostart.hu
eur:
381.69
usd:
330.06
bux:
126076.87
2026. április 7. kedd Herman
Nyitókép: Hiúz, magyar festéssel. (Miniszterelnöki Kormányiroda)

Támadnak a Hiúzok és a Leopárdok – így áll a magyar haderőmodernizáció

A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program kétharmadánál tarthatunk – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.

Csiki Varga Tamás szerint a Magyar Honvédség fejlesztése évtizedekig elhúzódó folyamat is lehet, amíg minden új technológia megérkezik és megtanulja használni a személyzet. A beszerzési folyamatnak, amely 2018-ban kezdődött, az ismerté vált költségek és az egész Zrínyi 2026-os haderőmodernizációs program becsült költsége alapján a kétharmadánál járhatunk – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.

Nagyon komoly beszerzéseket már bejelentettek. Közülük is a legnagyobb, a Zrínyi 2026 alapkövét jelentő, a szárazföldi erők szempontjából meghatározó a Lynx, vagyis a Hiúz gyalogsági harcjárművek beszerzési és gyártási programja, 700 milliárd forintos keretösszegben, valamint a szintén százmilliárdos nagyságrendű Leopárd harckocsibeszerzés – emlékeztetett Csiki Varga Tamás, megjegyezve, a fő hajtóerő annak a nehéz dandárnak a felszerelése, amelyet a NATO-nak 2028-ra ajánlott föl Magyarország.

A légvédelemban a már nagyon régi és kiöregedett eszközök cseréje és pótlása várható. Egyelőre az önjáró légvédelemről azonban nincsen bejelentés. A szárazföldi erők esetében még nyitott kérdés, hogy német Boxer vagy amerikai Stryker páncélozott szállító harcjárműveket szerez be majd a honvédség, és ettől is válhat függővé az önjáró légvédelmi technika.

Csiki Varga Tamás hangsúlyozta, az egész modernizációs folyamatnak – a szárazföldi és légierőn túlmenően –

a legfontosabb eleme a katona, a lövész,

így az ő fegyverzetüket is lecseréli a honvédség. Egyik oldalról már a gépkarabélyok modernizálása beindult, illetve folyamatban lesz, a géppuskák esetében pedig még kérdéses a beszerzés, szintén német és amerikai opció áll nyitva.

A magyar védelmi kapacitás nagyon korlátozottá vált a 2010-es évekre, a kilencvenes évek leépítései miatt. Az elmúlt években licencmegállapodások révén új gyártási kapacitások születtek, még tüzérségi eszközök gyártására is sor kerülhet, miután egy osztrák hadipari vállalatba is beruházott a magyar állam. De a legjelentősebb a Hiúzok gyártási kapacitása lehet, ahol vélhetően kutatás-fejlesztési együttműködés is ki fog alakulni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
J. D. Vance amerikai alelnök Budapesten: az Egyesült Államok Orbán Viktort támogatja a választásokon
közös sajtótájékoztató

J. D. Vance amerikai alelnök Budapesten: az Egyesült Államok Orbán Viktort támogatja a választásokon

A Karmelita kolostorban találkozott Orbán Viktor miniszterelnök és rangos vendége, J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. J. D. Vance azt mondta: elhozta Donald Trump elnök támogató üzenetét Orbán Viktornak a hétvégi magyarországi választásokra. Az alelnök üzent a „Magyarországot zsaroló és sakkban tartó brüsszeli bürokratáknak” is.

Nyitva tart a legtöbb kormányablak az országgyűlési választás hétvégéjén

Nyitva tart a legtöbb kormányablak április 11-én, szombaton, valamint április 12-én, vasárnap. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, és a lakcímkártya pótlására lesz lehetőség.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Így akar Kína hasznot húzni a háborúból

Így akar Kína hasznot húzni a háborúból

Az Irán elleni háború megindítása azzal az ígérettel kecsegtetett, hogy az aljas rezsim meggyengítése és nukleáris törekvéseinek letörése átalakítja a Közel-Keletet. A háború legbuzgóbb hívei abban is hittek, hogy a felemelkedő Kína elrettentésével a háború egyenesen a világot fogja megváltoztatni. Azt remélték, a háború megmutatja majd, milyen sebezhetővé válik Kína, amikor az olajellátás Amerika ellenőrzése alá kerül. Emellett az elrettentő hatást is erősítette volna azzal, hogy kontrasztba állítja Amerika katonai fölényét Kína vonakodásával vagy képtelenségével, hogy megmentse barátait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×