A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos munkatára szerint teljesen normális folyamatnak tekinthető, hogy időről időre megújítják az ilyen és hasonló stratégiai dokumentumokat, amelyek jellemzően tíz év távlatára szólnak. Ebből ered, hogy egyfelől volt egy felülvizsgálati szándék, ugyanakkor a nemzeti biztonsági stratégia legutóbbi, 2012-es megjelenése óta nagyon sok mindenben változott a világ és a biztonsági környezet – mutatott rá Csiki Varga Tamás.

Oroszország 2014-es ukrajnai konfliktusa, a fegyveres erőinek bevetése, az Iszlám Állam felemelkedése, az „arab tavasz” nyomán kialakult, és azóta is tartó közel-keleti, valamint észak-afrikai konfliktusok, a migrációs válság és legutóbb a koronavírus-járvány,

mind-mind olyan nagyarányú stratégiai sokkok voltak, amelyek komoly válaszadást igényelnek

– magyarázta a szakember, hozzátéve, az említett jelenségeket szó szerint is nevesíti a hatályba lépett dokumentum.

A Közel-Kelet kapcsán példaként említette, hogy az új Nemzeti Biztonsági Stratégia többek között rámutat a terrorizmus jelenségére, amit persze tartalmazott a 2012-ben elfogadott is, hiszen a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta a szélsőséges dzsihadista terrorizmus nemzetközi léptékben is egy komoly fenyegetést jelent, ugyanakkor a nyolc évvel ezelőtti dokumentumban nem szerepelhetett, hogy vannak olyan nagyhatalmak, amelyek hajlandóak katonai erővel megváltoztatni a fennálló viszonyokat, akár Európa közvetlen szomszédságában (Oroszország). Másik területet érintve közölte: a kibertérrel kapcsolatos fenyegetések a 2012-es stratégiában még lényegesen kisebb hangsúlyt kaptak, és az a hibrid fenyegetést jelentő csoport, amely katonai és nem katonai elemeket is tartalmaz, és szintén Kelet-Ukrajnával és a Krímmel kapcsolatban volt megfigyelhető a megvalósulása, ugyancsak nem kerülhetett említésre a 2012-es dokumentumban.

A szakember arra is kitért, hogy míg az új Nemzeti Biztonsági Stratégia a szövetségeseket és partnereket nevesíti, addig a hivatalos megfogalmazás szerint

Magyarországnak nincsen ellenségképe, vagyis nem definiál az anyag ellenséget,

amellyel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa is egyetért, miután nem készül az ország háborúra senkivel. Azonban, miután Magyarország is tagja bizonyos nagy szövetségi rendszereknek (NATO, EU), a nagyhatalmi érdekek mentén belesodródhat háborúkba, mondjuk, ha valamilyen oknál fogva a NATO fegyveres konfliktusba keverednek az oroszokkal, akkor a kollektív védelem értelmében Magyarország is hadviselő féllé válna – jegyezte meg Csiki Varga Tamás, aki szerint ez azért egy „erősen” elméleti opció, hiszen az elmúlt évek során az NATO–orosz, illetve amerikai–orosz kapcsolatokban fontos volt, hogy megpróbálják a nem tervezett eszkalációnak a lehetőségét elkerülni. Nukleáris hatalmak révén ugyanis egyiküknek sem érdeke a közvetlen katonai konfliktus.

Újdonságnak számít, és mintegy

kitörési pontként jelent meg a dokumentumban az űrszektor, valamint a hadiipar.

Előbbinek ráadásul, mint a legfejlettebb technológiai szektor megnevezése körülbelül egy évre datálható a magyar gazdaság- és külpolitikai célkitűzések között. Ebből eredendően a szakember logikusnak tartja, hogy az bekerült a stratégiába. Azt viszont, hogy pontosan milyen elemeket tudunk ebből ténylegesen, magyar innovativitással megvalósítani, vagy hol lesz az a terület, ahol Magyarország tud valamilyen hozzáadott értékként érvényesíteni, ezt azok látják, akik ebben a szegmensben dolgoznak – jegyezte meg.