Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.46
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Továbbra is várja a cégektől a bértámogatási kérelmeket a kormány - a nap hírei

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának összehívását is kezdeményezi az illetékes államtitkár. A jövő hónapra ígéri a koronavírus-járvány utáni uniós helyreállítási csomagot az Európai Bizottság.

A következő 3 évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg a Nagyvállalati Beruházási Támogatás segítségével - közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány 40 milliárd forintra emelte a program támogató keretét. Nem sokkal később Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt közölte: megduplázza a kormány a beruházás-támogató program keretösszegét Az eredetileg 50 milliárd forintos programot olyan magyarországi vállalatoknak indították, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket. Az operatív törzs tájékoztatóján előzőleg Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár arról beszélt: már most több tízezer munkahely védelmét szolgálja a bértámogatási program, a kérelmeket továbbra is várják, mivel a veszélyhelyzet nem szűnt meg.

Magyarországon 430-ra emelkedett a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak a száma - erősítette meg az országos tisztifőorvos. Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján közölte: újabb 5 krónikus beteg hunyt el. A kórokozót 3341 embernél mutatták ki. Jelenleg 688 beteget ápolnak kórházban, 1102-en meggyógyultak. A tisztifőorvos megismételte: az önkormányzatoknak óvodai, bölcsődei ügyeletet kell biztosítaniuk azoknak a gyermekeknek, akik felügyeletéről a dolgozó szüleik nem tudnak gondoskodni. Közben újabb védőeszköz-szállítmányokat kapnak az idősotthonok, szociális intézmények az állami egészségügyi készletekből

Az igazságügyi miniszter szerint sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot és az Európai Parlament gyakorlatát is, hogy a testület vezetése nem hajlandó felszólalási lehetőséget biztosítani neki. Varga Judit az InfoRádióban ismételten kifogásolta, hogy az EP annak ellenére akar vitázni a koronavírus elleni védekezésről rendelkező magyar törvényről, hogy a jogszabályt az Európai Bizottság nem találta az uniós joggal ellentétesnek. A magyar tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az időközben csütörtökre áttett vitában csak személyesen az ülésteremben lehetne hozzászólni. Az Európai Parlament elnöke előzőleg jelezte: a vitában csak az állam- vagy a kormányfőnek tenné lehetővé, hogy kifejtse a magyar álláspontot.

Nem döntött a kormány a budapesti korlátozások enyhítéséről, mert előtte egyeztetni szeretne a kerületi polgármesterekkel és a főpolgármesterrel - erősítette meg a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Fürjes Balázs az InfoRádióban hangsúlyozta: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának összehívását is kezdeményezi, a többi között a közparkok biztonságos látogatásának támogatási módjáról is szeretne egyeztetni. A főpolgármester előzőleg, szintén szerdán tette közzé a Budapest újranyitását szolgáló javaslatcsomagot. Karácsony Gergely a többi között a tömeges tesztelés folytatását, minden adat nyilvánosságra hozatalát, a gyalogosoknak és kerékpárosoknak és vendéglátóhelyeknek újabb közterületek megnyitását is javasolta a kormánynak.

A kormány benyújtotta a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek. A Miniszterelnökség közleménye szerint a beruházások ösztönzése mellett a törvényjavaslat arányosabb forráselosztást tesz lehetővé a megyéken belül. A különleges gazdasági övezetek bizonyos adóbevételeit a megyei önkormányzat a térség, különösen a beruházással érintett települések területén megvalósuló fejlesztések, valamint a települések működésének támogatására fordíthatja.

A jövő hónapra ígéri a koronavírus-járvány utáni uniós helyreállítási csomagot az Európai Bizottság. Ursula von der Leyen bizottsági elnök az Európai Parlament plenáris ülésén azt mondta, hogy a csomag magában foglal majd új befektetési, fizetőképesség-támogatási és egészségügyi programokat, valamint az unió új bevételeire vonatkozó javaslatokat is. A bizottság az elmaradottabb ágazatok és területek felzárkózását szolgáló kohéziós források kiegészítését is javasolja, ennek elosztása a válság gazdasági és társadalmi hatásainak súlyossága alapján történik majd.

Ausztria a közeljövőben megszüntetheti a határellenőrzést legtöbb szomszédja felé, Olaszország irányába azonban fennmaradnak a korlátozások. Sebastian Kurz kancellár az osztrák kormány ülése után elmondta, június 15-étől megszűnik a határellenőrzés az osztrák-német határszakaszon, és már dolgoznak azon, hogy Svájccal és Liechtensteinnel is megszülessen a megállapodás a határnyitásról. Horvátország napokon belül megnyithatja határait a szlovén turisták előtt. Svédországban július 15-ig meghosszabbította a kormány a külföldi utazások korlátozását.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×