Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: pixabay

Elstartolt az utóbbi évek legnagyobb budapesti felújítása

Megjelent a Lánchíd és a budai váralagút rekonstrukciójára vonatkozó közbeszerzési felhívás.

A munka október-novemberben indulhat, két és fél évig tarthat, a hidat és az alagutat másfél évig lezárják a közúti forgalom elől. A beruházás több mint 23 milliárd forintba kerülhet - írja a Napi.hu az uniós közbeszerzési értesítő alapján.

A kiírás szerint a nyílt eljárásra az építőipari kivitelező cégek augusztus 21-ig adhatnak be ajánlatot. A Lánchíd felújítására ajánlatot tevő cégeknek rendelkezniük kell - egyebek mellett - az előző három évben összesen legalább nettó 10 milliárd forintos árbevétellel, ebből a hídfelújítási vagy hídépítési munkákból származó bevételnek 8 milliárd forintnak kell lennie.

Az alagút felújítására pályázóknak összesen legalább 3,5 milliárdos forgalommal, a híd, felüljáró, aluljáró vagy alagút építéséből, illetve felújításából pedig kétmilliárdos bevétellel kell rendelkezniük.

A BKK tájékoztatása szerint a nyertes cégekkel két és fél évre (30 hónapra) kötnek beruházási szerződést, a felújítás ősszel kezdődhet, ez alatt 18 hónapra lezárják a közúti forgalom elől a Széchenyi lánchidat és a Várhegyi alagutat. Ehhez kapcsolódva zajlanak majd a Széchenyi István tér alatti közúti-villamos aluljáró (2-es villamos korlátozásával járó) munkálatai is.

A munkákat két részre osztotta a BKK, ezekre a kivitelező cégek külön-külön pályázhatnak:

I. rész: Széchenyi lánchíd, Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújítása.
II. rész: Várhegyi alagút felújítása.

A legapróbb részletekig megújul a Lánchíd

A híd felújításával teljesen elbontják és újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt, elvégzik a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózióvédelmét, valamint a gyalogos korlátok műemléki felújítását. Megújulnak a hídtartozékok: a hídsaruk, a dilatációs elemek, a kezelőjárdák, a budai oldali szellőző-felépítmények és a lehorgonyzó kamrák, ez utóbbiak szigetelést kapnak, valamint kiépül a kamrák árvízi védekezési rendszere is.

A Duna-meder szükség szerinti rendezése és a hajózási jelzések korszerűsítése (aktív radar kiépítése) mellett átépítik és kiszélesítik a hídfőkben lévő gyalogos aluljárókat, átépítik a hídfők lépcsőit, felújítják a hídfők helyiségeit és lehetőség szerinti hasznosítják azokat, például nyilvános illemhelyet alakítanak ki a budai hídfőben.

Restaurálják a kőoroszlánokat, a kőcímereket, a kőfeliratokat és a kőfelületeket. Mind a budai, mind a pesti oldalon a lánclefedő dobok visszaépítése is a projekt része. A mederpillérek körüli külső kezelőjárdák elbontása után az eddig eltakart díszítő elemek láthatóvá válnak majd.

A hídon új, gazdaságos és környezetbarát LED technológiás közvilágítás épül ki, a díszvilágítás képes lesz egyedi színek megjelenítésére nemzeti vagy fővárosi ünnepek alkalmával. Felújítják a pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat is. Gyalogos átkelőhely létesül a pesti hídfő északi és déli járdája között. Kiváltják és átcsoportosítják a hídon lévő közműveket. A hídjárdákban lévő közműaknák kisebb méretben újjáépülnek, a hídszerkezethez illeszkedő alakban.

A Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújítása

A projekt részeként a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljárót elbontják, majd újjáépítik. A támfalak magassága a dunai árvízszinthez igazodik. A szerkezetben előkészítik a majdani közműátvezetés (vízcső) feltételeit, hogy azok pesti alsó rakpartra helyezése az aluljáró szerkezeti bontása nélkül is megtörténhessen. A Széchenyi István téri és az Eötvös téri villamos-megállóhelyek is megújulnak, és akadálymentesek lesznek.

A váralagút felújítása

A felújítással a meglévő leromlott állapotú mozaikburkolatot és téglaboltozatot részlegesen visszabontják, új vízelvezető réteg és teherbíró vasbeton falazat, valamint új látszóbeton felület épül. Teljesen új, ventilátoros légcserélő rendszert építenek ki. A közvilágítás LED technológiás rendszerű lesz.

Közben elkezdődött a Széchenyi lánchídhoz kapcsolódó közterek, a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér egységes koncepció szerinti felújításához szükséges tervezési munka előkészítése is, ezekről a közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása 2019. július 5-én jelent meg.

Tarlós István főpolgármester június 21-én az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy nem csak a híd és a budai váralagút fog megújulni, hanem a híd teljes környezete is, beleértve Budán a Clark Ádám teret, a pesti oldalon pedig Széchenyi teret és a József Attila utcát is.

Mint mondta, a kormány is támogatja a beruházást, de elvárják, hogy 18 hónap alatt végezzenek is vele. Arra a kérdésre, hogy tartható-e ez a határidő, Tarlós István elmondta, hogy a 18 hónap konkrétan a híd felújítására hangzott el, ami szerinte rendben is van.

A híd környezetének megújításával együtt a 18 hónapos határidőből a főpolgármester szerint nagyjából két év lesz. Nagyjából a Lánchíd felújítása körül kezdődhet a 3-as metró középső belvárosi, Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának a rekonstrukciója. Tarlós István erről elmondta, hogy nem egy időben fog kezdődni a két munka, hiszen a déli szakasz felújítását valamikor 2020-ban fejezik be. Hozzátette a Lánchíd és környéke, valamint a 3-as metró középső felújításának munkálatai az egyenkénti felújításhoz képest nem jelent majd többletterhet.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×