Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, mint előterjesztő felszólal az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Szingapúri Köztársaság közötti beruházásvédelmi megállapodás kihirdetéséről szóló vitában, az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 13-án.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Tartalmas napon van túl az Országgyűlés

Az Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at. A parlament ezen kívül nemzetközi szerződéseket hirdetett ki, egyszerűsített néhány bürokratikus eljárást, és új törvényt hozott az állattenyésztésről. A képviselők megszavazták a magyar–amerikai védelmi megállapodást is.

Az Országgyűlés az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának felkérésére 166 igen szavazattal, öt nem ellenében és egy tartózkodás mellett döntött úgy, hogy

2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánítja.

Az erről szóló javaslatot a Nemzeti összetartozás bizottsága terjesztette a parlament elé. A testület elnöke, Pánczél Károly fideszes képviselő az indítvány május 28-i általános vitájában hangsúlyozta, hogy nem gyászévet akarnak meghirdetni.

"1920 után a kárpát-medencei magyarság öt, a mai állapotok szerint nyolc államban találta magát. Kisebbségi létben és egyre inkább megfogyatkozva. De az eltelt száz esztendőben is a nemzeti nyelv, az irodalom, a hitélet, a művészetek, a hagyományőrzés továbbélése révén a magyar identitás a magyar országhatárokon átívelően is tovább élt és tovább él napjainkban is. Ezeket az eredményeket is be kell mutatnunk az emlékévben " – emelte ki a politikus.

Az Országgyűlés

hozzájárult négy nemzetközi szerződés kihirdetéséhez is.

Az első Magyarország és Horvátország katonai repülésének gyüttműködéséről, a második az Európai Unió és Szingapúr között beruházásvédelemről, a harmadik a Magyarország és a Zöld-foki Köztársaság közötti fejlesztések ösztönzéséről, a negyedik pedig a magyar–amerikai védelmi megállapodásról szól.

"A korábbi dokumentum megújítását egyfelől az teszi szükségessé, hogy az 1997-es megállapodás több területen is elavulttá vált. Másik oka a jelenleg hatályban lévő megállapodás modernizálásának az, hogy a dokumentumnak a kidolgozása összefüggésben van a NATO keretében zajló fejleményekkel, és a vállalt kötelezettségeinkkel" – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a javaslat parlamenti vitájában.

A képviselők Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára

egyszerűsítettek néhány bürokratikus eljárást.

Az útlevél cseréje például akkor is illetékmentessé válik, ha az úgynevezett elektronikus tároló elem nem működik, az ilyet tartalmazó személyazonosító igazolványon pedig rögzítik a lakcímet és a személyi azonosítót. Hoztak egy törvényt az állattenyésztésről is. Nagy istván agrárminiszter előterjesztése az indoklás szerint segíti az ágazat versenyképességét és a biodiverzitás fenntartását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×