Infostart.hu
eur:
382.45
usd:
328.22
bux:
108484.96
2025. december 8. hétfő Mária
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke beszél a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ÁSZ-jelentés általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 19-én.
Nyitókép: Soós Lajos (MTI)

Domokos László: a pártok állami támogatása közpénz

Senkit sem mentesít a jogszabály nem ismerete a felelősségre vonás alól. Ennek felismerése miatt több ellenzéki párt is nemtelenül és megalapozatlanul kritizálta az Állam Számvevőszék működését és ellenőrzési függetlenségét – mondta az InfoRádiónak az ÁSZ elnöke.

A jogszabályok szerint a tavaly áprilisi választások után az Állami Számvevőszék egy éven belül köteles elvégezni a pártok ellenőrzését – tájékoztatott Domokos László, hozzátéve: mivel azonban 2019 májusában újabb szavazás lesz, így szerették volna befejezni 6 hónapon belül. Mint mondta: a pártoknak az eljárás végén elküldték az eredményeket véleményezésre, ez ki is váltotta az ellenőrzött felek reakcióit.

„A jogszabályok ismeretének hiányát érzékeltük”

– hangsúlyozta az ÁSZ-elnök, hozzátéve: a jogszabályok nem ismerete senkit nem mentesít a következményektől.

Domokos László szerint ez vezetett a szervezet működésének bírálatához és „valótlan információk" terjedéséhez. „Szükség van arra, hogy az ÁSZ – a közpénzek védőjeként – a jogállamiság, a pártok és a jogszabályok betartása szempontjából el tudja végezni a munkáját” – fogalmazott, hozzátéve: ehhez hozzátartozik, hogy objektív és torzításmentes legyen a jogszabályismertetés, valamint az aktuális helyzet elemzése.

A számvevőszék elnöke elmondta: a „rendkívül nemtelen és megalapozatlan” vélemények után döntöttek úgy, hogy összefoglalják, mit jelent a kampánypénzek ellenőrzése.

„Ez közpénz, a pártok azáltal kapták meg, hogy kérték ezt a pénzt, és ezzel egyúttal konkrét jogszabálynak való megfelelést is vállaltak”

– emelte ki Domokos László. Az előírás szerint a pártoknak 60 napon belül nyilvánosságra kell hozniuk a beszámolójukat, a hivatal rendelkezésére kell állniuk és az ÁSZ kérésére átnyújtani a szükséges dokumentumokat, a szabálytalanságok megállapítása után pedig meg kell teremteniük az elszámoltathatóság feltételeit, ezeket – az elnök szerint – „nem tették meg”.

A Párbeszéd és a Momentum állami támogatását októberben függesztette fel a számvevőszék, amikor szembesültek azzal, hogy augusztus 8-áig nem juttatták el a megfelelő adatokat és a beszámolóikat sem tették elérhetővé – tájékoztatott Domokos László, aki azt is elmondta, hogy a többi párt biztosította a szervezettel történő együttműködést.

A kamupártokról

Az országgyűlési választáson egy százalékot el nem érő pártok ellenőrzését – a jogszabályok szerint – az Állami Számvevőszék akkor indíthatja meg, ha más párt vagy jelölőszervezet ezt kéri három hónapon belül – hangsúlyozta az elnök. Domokos László hozzátette: ilyen kérelmet a hivatal nem kapott. Ezeket a szervezeteket ugyanis a Magyar Államkincstár ellenőrzi, és mivel nekik az összes támogatást vissza kell fizetniük, így nincs mit megállapítani – mondta az ÁSZ-elnök.

Domokos László felhívta a figyelmet, hogy

a számvevőszék nem hatóság, így nem szabhat ki bírságot.

A törvény szerint a pártnak kell nyilvánosságra hoznia, hogy tiltott támogatás került hozzá, és ezzel el kell számolnia. Ha ezt nem teszi meg, az ÁSZ-nak joga van megállapítani a jogszerűtlenséget, és a megállapításnak megfelelően a pártnak be kell fizetnie a tiltott támogatás összegét, ha ennek sem tesz eleget, az államkincstár visszatartja a neki járó állami támogatást.

Az Állami Számvevőszék elnöke elárulta: van olyan politikai szereplő, amely tiltott támogatást vett igénybe, „előnyben részesítve magát a többiekhez képest”. Ezt hamarosan nyilvánosságra is hozza a hivatal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Létezik egy lakásprogram Magyarországon, amiről kevesen tudnak, de családok ezreinek ad menedéket

Létezik egy lakásprogram Magyarországon, amiről kevesen tudnak, de családok ezreinek ad menedéket

Egy hazai szervezet a klasszikus szociális bérlakás-programoknál tágabb, partnerségen alapuló integrált lakhatási és pénzügyi szolgáltatást kínál, adósságrendezéssel, mikrohitellel és testreszabott támogatással. Az MR Közösségi Lakásalap menedzseli a Nemzeti Eszközkezelő hagyatékából átvett ingatlanportfóliót, de közben szerződéses alapon kínál lakhatást más, a társadalom perifériájára szorult csoportoknak is. A szervezet két ügyvezetője, Major Gábor és Lutár Balázs beszéltek portfóliótisztításról, hitelezésről a hitelképteleneknek és a közhasznú társaság céljairól, terveiről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×