eur:
394.5
usd:
369.79
bux:
65295.07
2024. április 19. péntek Emma
Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntő beszédet mond a Nemzetiségek és törvényhozás Magyarországon című, a dualista magyar állam nemzetiségi törvénye megalkotásának 150. évfordulója alkalmából rendezett konferencián az Országház Felsőházi üléstermében 2018. március 19-én.
Nyitókép: Kovács Tamás

Kedden alakul meg az új Országgyűlés

Múlt héten hivatalossá vált az áprilisi választás eredménye, kedden megalakulhat a következő Országgyűlés.

Miután múlt héten hivatalossá vált az áprilisi választás eredménye, nemsokára megalakulhat a következő Országgyűlés, kedden esküt tesznek a mandátumot szerzett képviselők, megválasztják a parlament tisztségviselőit és határoznak a bizottsági struktúráról.

A Házban a kormánypártok kétharmados többsége mellett összesen 7 frakció lesz.

A Fidesz képviselőcsoportját Kocsis Máté, a KDNP-ét Harrach Péter, a Jobbikét Gyöngyösi Márton, az MSZP-Párbeszéd szövetségét Tóth Bertalan, a Demokratikus Koalícióét Gyurcsány Ferenc, az LMP frakcióját pedig Szél Bernadett vezetheti.

Az Országgyűlés megalakulása után várható menetrendről eddig kevés információ került nyilvánosságra. Az alakuló ülést követően a Ház bizottságai megkezdhetik a miniszter-jelöltek meghallgatását, és rövidesen megalakulhat az új kormány, amelynek vezetője,

Orbán Viktor már több olyan törvényjavaslatot is említett az elmúlt hetekben tett nyilatkozataiban, amelyekről hamarosan szavazhat is a parlament.

Az egyik ilyen a kvótanépszavazás nyomán beterjesztett, ám a kétharmados felhatalmazás hiányában korábban el nem fogadott alaptörvény-módosítás. Erről a kormányfő a következőképp fogalmazott múlt héten a Kossuth-rádiónak nyilatkozva.

"Kötelességemnek, és a Fidesz-Kereszténydemokrata Néppárt közös, erkölcsi kötelességének érzem, hogy most ezt az alkotmánymódosítást vigyük végbe, meg is fogjuk ezt tenni. Ehhez kapcsolódik a Stop Soros törvénycsomag is. Magyarországon működik Soros Györgynek egy árnyékhadserege, szeretnénk, ha följönnének a fényre. Másfelől szeretnénk ebben világossá tenni, hogy

a migráció nem emberi jogi, hanem nemzetbiztonsági kérdés,

azoknak pedig, akik illegális bevándorlást támogatnak és nem magyar állampolgárok, ki fogjuk tenni a szűrét Magyarországról – erről szól a Stop Soros csomag".

Egy korábbi nyilatkozatában a kormányfő rámutatott, hogy tervei szerint még a nyári törvénykezési szünet előtt elfogadhatja a Ház a jövő évi költségvetést is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×