Infostart.hu
eur:
361.02
usd:
310.72
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Felvásárolják a győztes rádiós pályázó részvényeit

A nagyobbik országos frekvencián november közepétől új adót indító FM1-konzorcium mögött álló Econet részvényeinek húsz százaléka forgott ma a tőzsdén. A cégnek pénzre van szüksége, hogy elindítsa a rádiót, nemsokára kiderülhet, ki a befektető. Az Indexnek nyilatkozó szakértő szerint csak kisbefektetők spekulációja áll a háttérben.

A Napi Online információi szerint elkezdték felvásárolni az Econetet, ami arra utal, hogy az analóg rádiófrekvencián nyertes FM1-konzorcium tulajdonosának irányításába új szereplők szólhatnak bele. Az biztos, hogy a cég papírjaiból több mint egymilliárd forintnyi fordult meg ma a tőzsdén, a teljes részvényállomány közel egyötöde, az Econet papírjai majdnem akkora forgalmat generáltak, mint a Mol részvényei.

Az Econet részvényeinek árfolyama egyébként az ORTT sokat támadott döntése, azaz szerda óta közel 60 százalékkal emelkedett, ami jól jelzi, hogy mennyire fontos befektetés a cégcsoportnak a Neo FM néven a Sláger Rádió helyén indítandó új adó.

A Napi Online szerint még nem egyértelmű, hogy ki a tőzsdén megforduló papírok eladója és vevője. A céget irányító Balázs Csabánál és a szintén tulajdonos Balco Holdingnál sincs ugyanis ennyi részvény. Mivel 8,8 millió papír cserélt gazdát, várhatóan hamarosan hivatalosan is be kell jelenteni a tulajdonszerzést.

Az Econet iránt szeptemberben, még a rádiós pályázat beadása előtt élénken érdeklődött a Wallis csoport, amely többek között a közszolgálati televízió székházát is építette. A Wallis hamar elállt az üzlettől, így az FM1-konzorcium tulajdonképpen úgy nyerte meg az országos analóg rádiófrekvenciákra kiírt pályázatot, hogy nem volt meg a szükséges tőkéje a csatorna elindításához és hosszú távú működtetetéséhez.

A Kreatív.hu korábban azt írta: egy nyilatkozatában az FM1-konzorcium mögött álló EMG  ügyvezetője, Kádár Tamás olyan rádiót ígért, amely műsorának "igényességi szintje fölötte lesz az eddig megszokott átlagnak. Korábbi nyilatkozatával ellentétben nem tervezik visszaadni a Radiocafé regionális frekvenciáját sem: keresik annak lehetőségét, hogyan tarthatnák meg a portfólióban.Mint mondta ehhez arra van szükség, hogy a jelenleg 100 százalékban az EMG tulajdonában levő rádióban ne legyen jelentős befolyásuk, azaz új többségi tulajdonost találjanak maguk mellé.

Az Index információi szerint míg az Adveniót a jobboldal támogatja, addig az FM1-konzorcium azért vonzó a baloldal számára, mert az amerikai tőzsdén jegyzett anyacéggel rendelkező Slágerrel vagy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által irányított Danubiusszal ellentétben sokkal lazább pénzügyi fegyelemnek kell megfeleljen. Erre utal az is, hogy a Hírszerző információi szerint a jobb- és a baloldal nyáron még támogatta volna a Danubiust és a Slágert, de csak azzal a feltétellel, ha a rádiók többségi tulajdona magyar cégek kezébe kerül.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×