eur:
388.81
usd:
360.72
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Sólyom: Előrehozott választással hitelesebb kormány állhatna fel

Továbbra is az előrehozott választást tartja a jó megoldásnak Sólyom László köztársasági elnök, szavai szerint ugyanis a válságkezeléshez szükséges intézkedéseket egy szélesebb támogatással bíró kormány tudná végrehajtani. Az államfő, miután találkozott az új miniszterelnökkel, azt mondta: alapvetően egyetért Bajnai Gordon programjával. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a köztársasági elnök nyilatkozatát.

Nagyon hosszú tájékozódó megbeszélést folytattam miniszterelnök úrral, erről szeretnék most önöknek beszámolni, természetesen fűszerezve az impresszióimmal és a saját álláspontommal is.

Tulajdonképpen megcsináltam az első interjút a miniszterelnökkel a programjáról és a terveiről, tehát azzal kezdtük, hogy mind a ketten tisztáztuk az elvi pozícióinkat. Elmondtam a miniszterelnök úrnak, hogy továbbra is fenntartom azt a véleményemet, tehát az ország mostani helyzetében szerencsésebb megoldásnak tartom, tartottam volna az előrehozott választásokat.

Az érveim változatlanok, hiszen a helyzet sem változott, vagyis azok a válságkezelő intézkedések, amelyek előttünk állnak, egy széles felhatalmazással rendelkező kormányt kívánnának meg, amelyik hiteles és főleg hosszú perspektívát tud nyújtani. Tehát nemcsak a válságkezelés fájdalmas részét tudja ellátni, hanem mindazt, ami utána következhet, koherens, hosszú távú programot tud nyújtani.

Azt is fönntartom, hogy azért a bizalomért, amit egy ilyen kormány élvezne, egy tisztességes és hitegetésektől mentes választáson kellene megküzdeni. Azonban mindenki jól tudja, hogy a parlamentnek azok az erői, amelyek többségben vannak és amelyek az eddigi hét év kormányzásáért viselik a felelősséget, ezt a felelősséget továbbra is fenntartani vagy viselni óhajtották, tehát úgy döntöttek, hogy kormányváltást visznek végbe, és kitöltik a ciklust szándékuk szerint.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az új miniszterelnök megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető. Ez a kormány, ez a miniszterelnök tökéletesen alkotmányos, törvényes és köztársasági elnökként úgy viszonyulok ehhez az intézményhez, a magyar köztársaság kormányához, ahogy ezt alkotmányosan kell.

Tehát feltett szándékom, hogy ellátom minden alkotmányos kötelezettségemet, azt is, amit az alkotmány előír a köztársasági elnöknek, vagyis hogy együttműködik a kormánnyal.

Miniszterelnök úr is kifejezte együttműködési készségét, sőt kívánságát, azonkívül biztosított róla - és ezt rendkívül fontosnak tartom -, hogy el fog látni minden valós információval, ami az ország helyzetét és a kormány szándékait illeti, úgyhogy a közeljövőben egy hosszú listát várok arról, hogy pontosan mit terveznek, és ennek mi a háttere.

Azokkal a követelésekkel kapcsolatban, hogy köztársasági elnökként oszlassam fel a parlamentet, még egyszer szeretném tisztázni: erre alkotmányos lehetőségem nincsen. Az országgyűlés feloszlatásának megvannak a nagyon pontos, alkotmányos feltételei, ezek nem állnak fenn, és nem is valószínű, hogy a visszalévő egy évben fennállnak majd. Tehát ezt ne várja tőlem senki.

A véleményemet fenntartom, de nem fogom állandóan hangoztatni, hiszen az is nevetséges lenne. Elég, ha ezt mindenki tudja: a külföld, a belföld, a kormány. És még egyszer mondom, ez nem akadálya annak, hogy tisztességesen és alkotmányosan együttműködjünk.Kivel működöm együtt? Ez volt a fő kérdésem, hisz ez tulajdonképpen sajátos kormány, mind a létrejöttét, mind pedig a jellegét tekintve, ami bennem számos kérdést vetett föl. Azt szerettem volna tehát először tisztázni a miniszterelnökkel, hogy mit jelent a válságkezelő kormány. Hiszen egy klasszikus válságkezelő vagy szakértői kormánynak kötött mandátuma van, előre meghatározott feladatokkal, amelyeket el kell látnia.

Ez azonban alkotmányos szempontból normális kormány, a kormányzati feladat teljes spektrumával. Összetételében is látjuk a kettősséget, hiszen van a kormánynak válságkezelő része, új emberekkel és van hagyományos folytatása a korábbi kormánynak.

Mit tekint ez a kormány most elsődleges feladatának? A válságmenedzselést? Azt hogy a hatszázezer milliárdos bevételt valahonnan beszedje? A gazdaságélénkítést? Mi a programja, hogyan készül ez a program? Ezzel a kérdésekkel bombáztam a miniszterelnök urat, aki elmondta, hogy készül a program, és ezt hamarosan ismertetni fogja a közvéleménnyel.

Helyette nem mondhatom el a részleteket, mindenesetre nagyon sokat firtattam azt a kérdést, hogy akkor ezzel az ő tegnap is deklarált nem politikus voltával, a kormány válságkezelő alapfeladatával mennyiben fér össze egyfajta ideológiamentesség. Úgy érzékeltem ugyanis, hogy az fogja jellemezni ezt a kormányt, hogy rendkívül tárgyszerű szakmai feladatokra összpontosítja az erejét, nem pedig a politikai harcra, amit én ebben a helyzetben valóban üdvözlendőnek és támogatandónak tartok.

A másik alapvető kérdés, hogy a kormánynak maximum egy éve van a cselekvésre. Ezt az egy évet két kampányidőszak fogja még ráadásul tarkítani, tehát rendkívül rövid aktív cselekvési lehetőségei maradtak a kabinetnek.

Hozzá tud-e nyúlni strukturális kérdésekhez? Hiszen jól tudjuk, hogy a válság, ami Magyarországot sújtja, csak nagyon kis részében következménye a világméretű pénzügyi és gazdasági válságnak. Ha nem így lenne, akkor olyan jól állnánk, mint Izland, hiszen ott volt pénz, csak elúszott a mérgezett banki eszközök miatt.

Nálunk azonban nem volt pénz, hanem óriási hiány, deficit, államadósság volt, méghozzá azért, mert rossz volt a gazdaságpolitika az elmúlt hosszú időszakban. Tehát ez jó hír is, mert akkor nekünk ezt orvosolni attól függetlenül kell és lehet, hogy mi van a határokon túl.

Hozzányúlnak-e azokhoz a kérdésekhez, amelyeket ettől a válságtól függetlenül már régen kézbe kellett volna venni? A választ részben megadja a program, amit (Bajnai Gordon) aláíratott, hogy egyáltalán elvállalja a miniszterelnökséget. Ebben szerepel egy csomó olyan intézkedés, ami nem hoz közvetlen hasznot; a nyugdíjjal és a családpolitikával kapcsolatos tervezett intézkedések az ő ideje alatt nem fognak bevételt hozni, ebben megegyeztünk. Ez csupán egyfajta jelzés, hogy megindult valami. Ez főleg az ország nemzetközi megítélése szempontjából alapvető, másrészt pedig nyilván aktiváló hatással lesz a leendő életpályákra is, arra, ki hogyan tervezi majd az aktív és a nyugdíjas pályáját, a gyermekvállalás mellett a munkát. Tehát ezeknek a rövid távú, pillanatnyi válságkezelő intézkedéseknek az egy része érinti a strukturális kérdéseket is.

Azt, hogy mennyit lehet ebből megvalósítani, mi ennek a valódi hatása, meg fogjuk látni. Mindenesetre engem megnyugtatott, hogy számol a kormány azzal, hogy ezeknek a voltaképpen pillanatnyinak tűnő intézkedéseknek milyen hosszú távú hatásai is vannak.Firtattam azt is, mit csinálnak azok a miniszterek, akiket átvett a régi kormányból. Lesz-e valamilyen új politikai levegő az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban? Hiszen a válságkezelés egyik kulcskérdése, hogy mi lesz a rendőrséggel. Aztán ott van az agrárium. Változik-e valami?.

Megtudtam, hogy a kormányzati struktúrában, a feladatoknak a kezelésében azok a tárcák, amelyek a szorosan vett válságkezelésre vannak beállítva, és amelyeket majd új emberek irányítanak, kabinetszerűen, külön fognak működni. Nagyon jónak tartom, hogy ezek saját titkársággal, munkatervvel fognak döntés-előkészítést végezni, és persze majd az egész kormány ezeket jóváhagyja. Ebben én nagyon jó szervezeti garanciát látok arra nézve, hogy ez a kettősség nem fogja fékezni a válságkezelés hatékonyságát.

Ezzel kapcsolatban számos technikai kérdést tettem föl, például azt, hogyan fogják lebonyolítani azokat a tervezett intézkedéseket, amelyek rendkívül időigényesek, alkotmányosan is? Hát úgy fogják, hogy azok a parlamenten minél gyorsabban átmenjenek, vagyis a már bevitt Gyurcsány-féle törvényjavaslatokhoz adnak be módosító indítványokat. Ez azt jelenti, hogy időt lehet spórolni, hiszen nagyon sok szociális intézkedésnél az Alkotmánybíróság korábbi döntései miatt szükség van átmeneti alkalmazkodási időre. Ez hol fél év, hol két évnél is hosszabb.

A Bokros-csomaghoz képest engem megnyugvással tölt el, hogy a miniszterelnök nem úgy veszi, mint annak idején a Horn-kormány és Bokros Lajos, hogy gazdasági szükséghelyzet van, amikor az alkotmányosság bizonyos részeit el lehet hanyagolni. Úgy látom, hogy rendkívül kényesen akar ügyelni ez a kormány arra, hogy a Alkotmánybíróság által a változásokra kimondott mindenfajta feltételt maximálisan betartson, és ennek a szakértői feltételeit is megteremti. Ez jó hír számomra is.

Tettem föl kérdéseket a kormányzati struktúrával kapcsolatban. Ha valaki emlékszik, amikor a Gyurcsány-kormány hivatalba lépett, azzal az ünneprontó szónoklattal adtam át minden miniszternek a kinevezését, hogy milyen kár, hogy nincsen nekik közigazgatási államtitkáruk. Ez fájó hiány, és most is fölvetettem, vajon nem lett volna-e itt az ideje, hogy visszaállítsák ezt a normális igazgatási működés szempontjából alapvető intézményt.

Miniszterelnök úr azt mondta, hogy erre most nincs idő, hiszen ez átszervezési lavinát indítana el. Ezzel szemben azt mondta, hogy annak valóban vége lesz, amit szintén kifogásoltam a Gyurcsány-kormánynál, vagyis, hogy a közvetlen politikai irányítás nemhogy megtört volna egy közigazgatási államtitkárnál, hanem lemehet osztályvezetői szintig. (Miniszterelnök úr) azt mondta: garantálja, hogy ez nem így lesz, a bürokrácia szakmaiságára és semlegességére óhajt építeni.

Azt a kérdést is fel kellett vetnem, hogy mit jelent az, hogy a Kiss Péter a miniszterelnök politikai helyettese. Ez nagyon furcsa titulus, amit máris használnak. Ilyen nincs az alkotmányban, miniszterelnök-helyettes sincs egyébként, hanem helyettesítési rend. A társadalompolitikai szerepnek engem leginkább a közjogi része érdekel. (Kiss Péter) nyilván a kormány fő támogatását adó MSZP és a kormány működése közötti híd szerepet látja el. Meglátjuk, hogy ez valójában mire fog vezetni.

A másik kérdés, amit szintén fel kellett tennem, az, hogy tervezi-e a miniszterelnök, hogy a titkosszolgálatok körüli sok-sok kérdést valahogy rendezi. Megnyugtató választ kaptam, azt, hogy azért maradt miniszteri szinten a titkosszolgálatok ügye, hogy (a tárcavezető) interpellálható legyen. Ez szerintem így helyes. Majd meglátjuk, milyen interpellációk és milyen válaszok születnek, mindenesetre miniszterelnök is látja a problémákat.

4

Ugyancsak a kormányzati struktúrához tartozik, hogy miért nem választották szét az igazságügyet és a rendőrséget. Nagyon időszerű lett volna, és én nagyon örültem volna neki. Megint csak az idő rövidsége az, amire a miniszterelnök hivatkozni tudott. Az, hogy milyen hosszú távú elképzelések vannak, nem ide tartozik, mindenesetre elvi kérdésekben egyetértettünk, abban, hogy egészségesebb lenne egy külön rendőrminisztérium és egy más szerkezetű igazságügyi tárca.

Kértem a miniszterelnök urat, hogy ha már az állami szervek struktúrájánál tartunk, legyen segítségemre abban, hogy minél előbb válasszanak legfelsőbb bírósági elnököt. Nyilván ez nem kormányzati kompetencia, de hát mégis csak van két párt - az SZDSZ és az MSZP -, ők tartják ezt a kormányt, nyilván van (a miniszterelnöknek) befolyása, ha más nem, közvetítő szerepe.

Alapvetően fontosnak tartom, hogy ezt a posztot minél előbb egy olyan pártatlan személy töltse be, akire hosszú távon, mindenfajta politikai változástól függetlenül építeni lehet. Ugyancsak kértem a miniszterelnök urat, hogy álljon ki ő is a független szervezetek mellett, ne forduljon még egyszer elő a bíróságok, ügyészségek politikai elfogultsággal való gyanúsítása. Ez hihetetlenül ártalmas, és azt hiszem, hogy ettől a jövőben nem kell félnünk.

Attól függetlenül, hogy milyen rövid távú feladatokat kell elvégezni ennek a kormánynak, vannak olyan kontinuus és halaszthatatlan ügyek, amelyeket akkor is vinnie kell, ha csak ilyen szűk válságkezelési felhatalmazása van.

Az első terület a külpolitika. Kifejeztem a reményemet, hogy rövid idő alatt is lesz koncepciója a magyar külpolitikának, ami fájóan hiányzik. Kifejeztem az óhajomat, hogy tisztázzák végre az euroatlanti és az orosz elkötelezettség, viszony jellegét. Hol van értékalapú, hol pedig érdekalapú együttműködés, ne lehessen ezt összekeverni.

Kifejeztem a kívánságomat, hogy legyen világos szomszédságpolitikánk, beleértve a határon túli magyar nemzetrészeket is. Ez csupa halaszthatatlan kérdés, akármilyen távolinak is tűnik most a válságot tekintve mind az ország külföldi megítélése, mind pedig a válságkezelés szempontjából. Túl kell néznünk a válságon, óriási hiba lenne, ha mindenki a következő hat hónapra vagy a jövő áprilisig tervezne. Nem lehet.

Már úgy kell ezt a hat hónapot, ezt az egy évet is végigcsinálni, hogy azt nézzük, mi lesz egy vagy két év múlva, ezért alapvető kezdeményezésekre van szükség a külpolitikában. Az új miniszter személye ilyen szempontból garancia, hiszen az Európai Unió ügyeit ismeri, ezen a téren az ötpárti együttműködést fenn tudja tartani.

Nagyon remélem, sőt, biztos vagyok benne, hogy noha gazdasági háttere és elkötelezettsége nyilvánvaló, a külügyminisztériumból biztosan nem lesz külkereskedelmi minisztérium, tehát a klasszikus politikai feladatokat el fogják látni. Tehát a külügy az egyik, ahol kifejezett kívánságaim vannak.

A másik az a szemléletváltás a fenntartható fejlődés kérdésében, ami Obamától kezdve Angela Merkelig vagy Sarkozyig mindenhol látható. Ez nem zöldmánia, mindenki látja, hogy a húzóágazat most már a zöldipar lesz. Az energiatakarékosság, az energiafüggőség mérséklése, az energiabiztonság alapvető követelmény, ha erre nem fordít kellő figyelmet a kormány, akkor elmegy mellettünk a világ, és megint késésben leszünk. Már így is abban vagyunk. Tehát örömmel vettem azt, hogy miniszterelnök - még mielőtt erre rákérdeztem volna - megjegyezte, hogy a zöld ipart szándéka támogatni.

Külön kértem, hogy a Mollal kapcsolatban a kormány folytassa a támogató politikát, amelynek tanúi voltunk a múltban is. Ezt megígértem a Molnak is, és továbbra is nagyon ezen leszek.

5

S végül van egy kérdés, ami mellett szintén nem mehet el ez a kormány: ez pedig a cigánykérdés. Eddig is, jól tudjuk, hogy ez egy hihetetlen társadalmi feszültség forrása volt, pontosan azért, mert megoldatlan maradt hosszú időn keresztül, és mindaz, ami történt, nem mutatott a megoldás irányába.

Ha a szociális helyzet romlik, az a cigányságot még inkább fogja érinteni, mint eddig. Kértem a miniszterelnök urat, segítsen abban, hogy a cigánykérdésben ne az legyen a fő téma, hogy szavakat tabusítanak, hanem a konkrét intézkedések, amelyek valóban segítenek.

Két alapvető dolog van; az egyik, ami nyilvánvaló, hogy az utóbbi időben erőszakos bűncselekményeket követnek el a cigányság terhére. Nem tudjuk, hogy ezeknek mi a motívuma, de az tűrhetetlen, hogy a rendőrség képtelen hosszú idő óta ezeket az ügyeket felderíteni. Egész addig nem tudunk hozzászólni a kérdéshez, addig a hiszterizálás tart, amíg nem látjuk világosan motívumokat - ám ezektől függetlenül elítélendő ez az egész bűncselekmény-sorozat.

Tűrhetetlen a meglévő diszkrimináció a társadalomban, de ugyanakkor fel kell szabadítani a közbeszédet, hogy normálisan lehessen ezekről a kérdésekről beszélni. Ez kölcsönös érdeke mind a cigányságnak, mind pedig a társadalom többi részének. Továbbra is együtt akarunk működni a kormánnyal abban - és ezt külön kértem -, hogy segítsünk a cigányság társadalmi integrációján.

Örömmel hallottam, amit eddig a miniszterelnök nem nagyon propagált, hogy európai uniós pénzekből a leghátrányosabb harminchárom térséget elkezdik fejleszteni. Megvannak rá a tervek. Ezek nagyrészt cigányok lakta kistérségek. De szeretném hozzátenni, hogy a lecsúszott, leghátrányosabb rétegek nem csak a cigányságot jelentik, hiszen jól tudjuk, hogy más rétegek is lecsúsznak ide. Reményt látok arra, hogy akármilyen válságkezelő kormány is van, megindulhat végre valamilyen kibontakozás és szóértés.

6

Ez már átvezet a következő témánkra, amit hosszasan taglaltunk, ez pedig a társadalompolitika. Nyilván ennek a kormánynak a legalitásához nem fér kétség - nekem, mint köztársasági elnöknek ez az elsődleges szempontom. Nem lehet egyensúlyozni és zsonglőrködni a legalitás és a legitimitás fogalmaival. Megmondta az Alkotmánybíróság már 1992-ben, hogy a mi számunkra a legalitás, a törvényesség az elsődleges.

Az, hogy milyen a társadalmi támogatottsága egy-egy kormánynak, ehhez képest elhanyagolható. Ugyanakkor ez a kormány nagyon jól tudja, hogy támogatottság nélkül nem tud túlélni. Kérdeztem a miniszterelnök urat, mit tud nyújtani, milyen reménységet tud adni az embereknek. Ezt ő nyilván el fogja mondani. Ebben a helyzetben azt tudja mondani, hogy a nem cselekvés rosszabb lenne, és ebben a szellemben kér áldozatokat.

Szeretném megismételni, amit újévkor is elmondtam már, és hangsúlyosan szeretném képviselni: ebben a helyzetben, amiben az ország van, a szolidaritás alapvető szükséglete, és támogatásra érdemes. A társadalompolitikát illetően különösen kértem a miniszterelnököt, hogy - noha tudjuk, hogy a nemzetközi összehasonlításban túlságosan magas kiadások között a nyugdíjak mellett ott vannak a gyerekekre, gyesre, a gyedre szánt összegek is - gondolják meg, pont itt kell-e spórolni.

Távol álljon tőlem, hogy föl akarjam puhítani a csomagot, de ebben a demográfiai helyzetben, amikor nincsen gyerek, szerintem a legutolsó olyan réteg, amelyhez hozzá lehet nyúlni, az a gyereket vállaló és a kisgyerekes családok. Õket a legteljesebb mértékben óvni kell. Nagyon kár lenne, ha itt is doktrínér elképzelések lennének arra, mikor jó visszamenni az anyának dolgozni és, hogy vajon a gyereknek jó-e a bölcsőde vagy a közösség.

Annyi kisgyerekkel van nekem dolgom, hogy jól tudom, ezt minden családnak magának kell eldöntenie, és legyen meg a lehetőség arra, hogy ha akar, akkor az anya maradjon otthon három évig, és családban nőjön fel a gyerek.

Végül nem lehet megkerülni azt a kérdést sem, hogy mi lesz a várható társadalmi nyugtalansággal. Hiszen ez nem demokrácia kérdése. Franciaországban, mindenhol, ahol gazdasági nehézségek vannak, a társadalom védekezik sztrájkkal, tüntetéssel. Ezek az érdekharc legális és alkotmányos eszközei.

Azonban - és ennek érdekében én mindent meg akarok tenni, amiben a miniszterelnök is partner - ezek a véleménynyilvánítások a lehető legtökéletesebb alkotmányos rendben kell, hogy történjenek. Tehát ha valamire figyelni kell itt, akkor az a törvényesség tökéletes tiszteletben tartása. És itt a tüntetők részében - nevezzük őket így - a differenciálódás mutatkozik. Egyrészt, van egy kis rész, amelyik erőszakosabb, mint eddig volt, és szinte öncélúan gyakorolja most már az erőszakot és a felfordulást. Ez ellen, én is azt mondom, minden eszközzel, a törvény szigorával kell eljárni.

Ugyanakkor biztatónak tekintem azt, hogy a tüntetők egy része most már elhatárolódik ettől az erőszakos csoporttól. Ennek már az utóbbi hetekben is kifejezett jeleit láttuk, és ha ez így van, akkor ez üdvözlendő és támogatandó. Aki törvényesen gyakorolja az ilyen-amolyan jogát - gyülekezést, szólásszabadságot, és így tovább -, azt tessék hagyni. A másik részről a rendőrség alapvető próbája, hogy a jogállamiság tökéletes tiszteletben tartásával tevékenykedjen. Nem ismétlődhet meg semmiféle olyan tragikus esemény, ami 2006-ban, és nem is fog, én biztos vagyok benne. Azt hiszem, a rendőrség sokat tanult 2006-ból. Mindent meg kell tenni, hogy ebben a tudatban lépjenek fel ott, ahol szükség van erre, és azt hiszem, hogy itt nagyon nagy szükség lesz az ombudsman vigyázó szemére a továbbiakban is.

Ez volt tehát az első találkozásom a miniszterelnökkel. Kielégítő választ kaptam nagyon sok kérdésre, ezek közül egy sorról itt is beszámoltam. Voltaképpen végigvettük, hogy melyik tárcától mit vár. Itt talán még egyet fűznék hozzá, amit örömmel közlök, hogy noha a pénzügyi tárcának nyilván lesznek nem kellemes feladatai, azért az egyik vezérlőelv a szolidaritás marad. Tehát figyelembe fogják venni azt, hogy a gazdagok is kellő részt vállaljanak a terhekből, és nincsen szó arról, hogy eltörölnék a négy százalékos szolidaritási adót, mert ebben a helyzetben valóban ez a legkevesebb, amivel illik a gazdagoknak is hozzájárulni a terhekhez.

Összefoglalva, tehát amellett, hogy fönntartom az elvi álláspontomat, azt hiszem, számtalan olyan kérdés van, ahol az új kormánnyal az ország érdekében együtt lehet működni. Ebben a programban és majd közzéteendőben számos olyan kérdés lesz, ami túlmutat ezen a rövid perióduson, már csak a jövő érdekében is mindent meg kell tenni, hogy ezek az ország javára nyerjenek szabályozást és döntést. Azt hiszem, hogy azokat a kívánságokat, amelyeket előadtam, a lehetőség szerint a kormány részéről is meghallgatásra találnak, és végül is abban maradtunk a miniszterelnökkel, hogy fenntartjuk az egyeztetést ezekben a szakmai kérdésekben. Végül is, amíg kapok tájékoztatást és bizalmat, ezt nyilván hasonlóképpen fogom viszonozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.

Nézőpont: a Tisza előzi a DK-t, a Momentum a tavasz nagy vesztese

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredményei szerint egy hónappal az európai parlamenti választás előtt a Fidesz–KDNP listája vezet 48 százalékkal, Magyar Péter pártja, a Tisza Párt a második 21 százalékkal, a DK–MSZP–Párbeszéd koalíció áll a harmadik helyen 12 százalékkal. Őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 7 százalékkal, a Mi Hazánk pedig 5 százalékon van, a tavasz vesztese a Momentum lehet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Mesterségesen megdrágított húsok és tejtermékek – leleplezték a Világbank tervét

Mesterségesen megdrágított húsok és tejtermékek – leleplezték a Világbank tervét

Egy új dokumentumban a Világbank azt javasolja, hogy a gazdag országok a CO2-gazdag termékek, például a vörös húsok és a tejtermékek támogatására fordított milliárdokat a jövőben olyan éghajlatbarát termékekre költsék el, mint a baromfitenyésztők, a gyümölcs- és a zöldségtermesztők segítése. Az ajánlás egyike a bank számos javaslatának, amelyekkel a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatból származó, az éghajlatot károsító szennyezés csökkentésére törekszik, mivel ezek a szektorok felelősek az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának közel egyharmadáért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×