eur:
387.36
usd:
359.42
bux:
69448.52
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Tovább árad a magyar beltenger

Tovább nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, már 241 ezer hektárt borít belvíz, ebből 134 ezer hektár vetés és szántó. Az árvízi helyzet nem változott - mondta el az InfoRádióban az Országos Műszaki Irányító Törzs ügyeletese.

Szentiványi Árpád közölte: 147 önkormányzat folytat belvíz elleni védekezést, ebből 5 a legmagasabb készültségi fokon. Eddig 28 településen 176 embert kellett kitelepíteni a veszélyessé vált házakból.

Az árvízi helyzetről a szakember azt mondta: a Kraszna az alsó szakaszon még árad, de a határ közelében már apad.

Harmadfokú a védekezés a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán is. Másodfokú készültséget tartanak fenn a Fekete-, a Fehér-, a Kettős-, a Sebes- és a Hármas-Körös, valamint a Zagyva, a Berettyó és a Hortobágy-Berettyó egy-egy szakaszán.

Elsőfokú a védekezés 334 kilométer hosszú folyószakaszon, egyebek mellett a Tiszán Nagyrév és Csongrád között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Madár István: két folyamat akasztotta meg a dezinflációt

Madár István: két folyamat akasztotta meg a dezinflációt

Megállt az infláció csökkenése Magyarországon: áprilisban az egy évre visszatekintő drágulás 3,7 százalék volt, a márciusi 3,6 százalék után. A fogyasztói árindexet a szolgáltatások árának emelkedése húzta - mondta az InfoRádióban a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője.

Ausztria kiengedte a szellemet a palackból: jön a 41 órás munkahét?

Nagy port kavart a közelmúltban Ausztriában a gazdaság különböző területeiről mintegy ötezer szereplőt képviselő ipari testület (IV) indítványa , hogy a munkaidő sokak által sürgetett csökkentése helyett inkább növeljék a heti munkaidőt, mégpedig 41 órára. A javaslatot közvetve felkarolta a kormány egyik legtekintélyesebb minisztere, a szakszervezek azonban tiltakoztak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Jó a hangulat, emelkednek a tőzsdék

Jó a hangulat, emelkednek a tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX pedig új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. Közben a magyar piacon is jó a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×