2013. október 27. 19:23 Meghalt a döner feltalálója Meghalt a Nyugat-Berlinben negyvenegy éve kifejlesztett török gyorsétel, a döner feltalálója. Kadir Nurman nyolcvanévesen hunyt el a német fővárosban.
2013. október 27. 18:58 Serena Williams negyedszer világbajnok A világelső és címvédő amerikai Serena Williams negyedszer lett világbajnok, miután a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású isztambuli WTA-vb-jének vasárnapi döntőjében legyőzte a negyedik helyen kiemelt kínai Li Nát.
2013. október 27. 18:34 Otthon kapott ki a Videoton A listavezető Videoton hazai pályán 2-1-re kikapott a Budapest Honvédtól a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi első találkozóján.
2013. október 27. 18:31 Ennyivel emelkednek a nyugdíjak A kormány ígéretéhez híven megvédi a nyugdíjakat, jövőre ugyanis az infláció tervezett mértékével, vagyis 2,4 százalékkal emelkednek majd a nyugdíjak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális államtitkársága vasárnap az MTI-vel.
2013. október 27. 18:04 Tovább bonyolódott a helyzet Csehországban Csehországban már vasárnap megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások. Az előrehozott választások eredményei alapján nehéz megjósolni, lesz-e stabil kormánya az országnak.
2013. október 27. 17:46 Obama tudott Merkel mobiljának lehallgatásáról? Barack Obama amerikai elnök tudott arról, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megfigyeli Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap az ügynökség egy magas rangú vezetőjére hivatkozva.
2013. október 27. 17:30 Kínai kutatók fejlesztették ki a H7N9 elleni vakcinát Kínai kutatók bejelentették, hogy védőoltást fejlesztettek ki a madárinfluenza-vírus egy új törzse, a H7N9 ellen, amely 136 embert fertőzött meg és 45 embert ölt meg Kínában március óta.
2013. október 27. 17:22 Federer nem tudott visszavágni Del Potrónak Az ötszörös bajnok, hazai közönség előtt szereplő Roger Federer három játszmában kikapott a címvédő argentin Juan Martin del Potrótól az 1,446 millió euró (425 millió forint) összdíjazású bázeli fedettpályás férfi tenisztorna vasárnapi döntőjében.
2013. október 27. 17:06 Vízilabda ob I: magabiztos Vasas-siker A házigazda Vasas 12-8-ra nyert a Debrecen ellen a férfi vízilabda ob I vasárnapi mérkőzésén.
2013. október 27. 17:01 A hatos lottó e heti nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2013. október 27. 16:51 Sprintbefutó döntött a frankfurti maratonon A kenyai Vincent Kipruto, illetve Caroline Kilel révén kenyai sikerek születtek vasárnap a Frankfurt Marathonon.
2013. október 27. 16:17 Budai trafikokat rongáltak meg Négy budai dohányboltot is megrongáltak vasárnapra virradó éjszaka - közölte a rendőrség az MTI érdeklődésére.
2013. október 27. 15:22 Fácánvadászaton sérült meg egy lány Fácánvadászat közben, valószínűleg söréttel sebesítettek meg egy fiatal lányt Zalaudvarnokon, a szőlőhegyen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
2013. október 27. 14:58 Kudarcba fulladhat a szíriai rendezést célzó genfi konferencia Kedden találkoznak Londonban a szíriai ellenzéket támogató 11 ország külügyminiszterei, hogy megpróbálják tető alá hozni az ország jövőjéről szóló, novemberi konferenciát. Bassár el-Aszad szíriai elnök azonban jelezte, hogy szerinte nem jött el a tárgyalás ideje, miközben országában folytatódnak a súlyos harcok.
2013. október 27. 14:40 Elhunyt az Oscar-díjas hollywoodi kaszkadőr Elhunyt Hal Needham hollywoodi kaszkadőr, több sikeres akció-vígjáték és kalandfilm rendezője.
2013. október 27. 14:28 Ferenc pápa: A hitet nem szabad páncélszekrénybe zárni A hit aktív megélését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt több mint kétszázezres tömeg előtt a Családok Világnapja alkalmából.
2013. október 27. 13:52 Megvan a lista arról, hol őrzik a szíriai vegyi fegyvereket Szíria átadta határidőre a vegyi fegyvereinek megsemmisítésére vonatkozó programtervét a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW) - jelentette be vasárnap a hágai székhelyű szervezet.
2013. október 27. 13:00 Törvény készül a bírósági nyilvánosságról Várhatóan jövő év elején készül el az igazságügyi adatkezelésről és az ítélkezés nyilvánosságáról szóló törvény tervezete az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) - közölte Harangozó Attila, a hivatal kommunikációs munkacsoportjának tagja, a Szegedi Ítélőtábla elnöke az MTI érdeklődésére.
2013. október 27. 12:17 Az utóbbi öt év legnagyobb vihara közelít Nagy-Britanniához A brit meteorológiai intézet napok óta figyelemmel követi az Atlanti-óceán felől érkező, az Egyesült Államok keleti partvidéke előtt kialakult, rendkívül intenzív alacsony nyomású zónát, amelyet a jet stream, vagyis a magas légköri nagysebességű széláramlás hajtott át az óceánon.
2013. október 27. 12:09 Sorozatban negyedszer világbajnok Vettel A Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel nyerte a Formula-1-es Indiai Nagydíjat. Győzelmével behozhatatlan előnyre tett szert a világbajnoki pontversenyben.
2013. október 27. 11:43 Kezdődik az országos útfelújítási program Harminchárom milliárd forintos útfelújítás indul, melynek keretében országszerte több mint 520 kilométeren 287 kritikus állapotú szakaszon javítják majd fő- és mellékutak hibáit - jelentette be vasárnap Leányfalun az infrastruktúráért felelős államtitkár.
2013. október 27. 10:56 Merényletsorozat Bagdadban, több mint negyven halott Legalább negyvenkét ember meghalt vasárnap az iraki főváros, Bagdad főleg síiták lakta különböző kerületeiben autókba rejtett pokolgépek robbanásában - közölték egészségügyi és biztonsági források.
2013. október 27. 10:47 Ferenc pápát már több mint tízmillióan követik a Twitteren Túllépte a tízmillió követőt Ferenc pápa többnyelvű Twitter-fiókja - közölte a Vatikáni Rádió.
2013. október 27. 10:05 Figyelmeztetés a sűrű köd miatt Hét megyére adott ki figyelmeztető előjelezést a meteorológiai szolgálat a sűrű, tartósan megmaradó köd miatt.
2013. október 27. 09:59 Nem indult el az erdélyi tüntetők különvonata Nem indult el vasárnap hajnalban az a különvonat, amelynek a csíkszéki tüntetők egy részét kellett volna a Székelyek nagy menetelése helyszínére szállítani.
2013. október 27. 09:41 Embercsempészeket vettek őrizetbe Csongrádban Két nap alatt négy embercsempészt vettek őrizetbe Csongrád megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel. Az embercsempészek tucatnyi koszovói és török állampolgárt akartak Nyugat-Európába juttatni.
2013. október 27. 09:23 Áder: A kultúránál nincs jobb útlevél egymáshoz Az emigrációban élők részei a magyar politikai nemzetnek - hangsúlyozta helyi idő szerint szombaton a Los Angeles-i Magyar Házban Áder János köztársasági elnök az 1956-os megemlékezésen.
2013. október 27. 09:12 Erőszakba torkollt a tömegközlekedési díjak elleni tüntetés Brazíliában Anarchista tüntetők kirakatokat zúztak be, bankautomatákat rongáltak meg, és összevertek egy rendőrt helyi idő szerint péntek éjjel a brazíliai Sao Paulóban a diákok ingyenes tömegközlekedéséért rendezett megmozdulás után. Csaknem száz embert őrizetbe vettek.
2013. október 27. 09:11 Állami támogatás a kóbor ebek ivartalanítására Tízmillió forinttal támogatja a menhelyre kerülő kutyák ivartalanítását a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mondta az InfoRádiónak Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
2013. október 27. 08:50 Nyilvánosságra hozta feketelistáját az NFÜ A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel.
2013. október 27. 08:20 Nem megterhelő a szervezetnek az óraállítás A hétvégi óraátállítás csak keveseknél okozhat alvászavart - véli az InfoRádió által megkérdezett szakember. Dr. Faludi Béla szerint az őszi átállás ilyen szempontból könnyebb, mivel egy órával hosszabb a vasárnap, ez pedig közelít a szervezet ideális, 25 órás ciklusához.
2013. október 26. 21:07 Elkészült a Bankszövetség javaslata a devizahitelesek támogatására - a nap hírei Elkészült a Bankszövetség javaslata a devizahitelesek támogatására. Vona Gábor pártelnök lett a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A szociáldemokraták győzelmét hozta az előrehozott képviselőházi választás Csehországban.
2013. október 26. 20:44 Figyelmeztetés a köd miatt Figyelmeztetést adott ki vasárnapra az ország tíz megyéjére, valamint a fővárosra a tartós, sűrű köd miatt a meteorológiai szolgálat.
2013. október 26. 20:38 Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 7, 31, 36, 48, 66.
2013. október 26. 20:27 Horvát-magyar közös járőrszolgálat indul Horvát-magyar közös járőrszolgálat indul Somogyban a határ mentén.
12:41 Kicsúszott a fűre egy Boeing a ferihegyi repülőtéren – extrém a helyzet a Budapest Airport szerint