2005. december 5. 07:52 Az Újpest állt az élre az NB I-ben A Megyeri úti gárda kihasználta, hogy a Fehérvár csak döntetlent játszott Sopronban. Az FTC megszerezte első győzelmét Gellei Imre vezetésével.
2005. december 5. 07:50 Folytatódik Szaddám Huszein pere Bagdadban rendkívüli biztonsági intézkedések mellett folytatódik Szaddám Husszein megbuktatott iraki diktátor és hét társának pere. A szigorítást azután rendelték el, hogy az iraki hírszerzés vasárnap egy készülő szunnita merényletet leplezett le.
2005. december 5. 07:45 Gyógyul az új arcú nő Hat héten belül elhagyhatja a kórházat az a 38 éves francia nő, akin a világ első részleges arcátültetését hajtották végre - közölték a páciens orvosai. A teljes gyógyulás fél évig is eltarthat.
2005. december 5. 07:41 Orosz bírálat az EBESZ-nek Bírálta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választási felügyelő tevékenységét az orosz külügyminiszter. Szergej Lavrov az egységes elbírálást és szempontrendszert hiányolta.
2005. december 5. 07:35 Feszültebb viszony Japán és Kína között Bírálta Pekinget a japán-kínai-dél-koreai találkozó lemondása miatt Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő. A kínai kormány vasárnap jelentette be, hogy elhalasztja a decemberre tervezett találkozóját a két kelet-ázsiai országgal.
2005. december 5. 07:22 Beszakadt egy uszoda teteje Oroszországban Oroszországban nyolc ember, köztük két gyermek meghalt, amikor beomlott egy uszoda teteje az uráli Csuszovoj városban. A regionális kormányzat az eddigi vizsgálatok alapján kizárta a terrorcselekményt.
2005. december 5. 07:19 Moszkva idő előtt törlesztene Oroszország azt tervezi, hogy jövőre mintegy 12 milliárd dollárnyi adósságot fizet vissza idő előtt a kormányhitelezőket tömörítő Párizsi Klubnak.
2005. december 5. 07:16 Pénzt akarnak adni Magyarországnak Egy volt KGST-bank rendezni akarja adósságát Magyarországgal szemben. Orosz lapértesülés szerint Budapest 15 millió eurót kaphat.
2005. december 5. 07:08 Több mint 3 millió új HIV-fertőzött él Afrikában Az ENSZ szerint soha még ennyi HIV-fertőzött nem élt Afrikában, a vírus által megfertőzöttek fele fiatal. A világszervezet haladéktalan intézkedéseket sürgetett a járvány továbbterjedésének megakadályozására.
2005. december 5. 06:38 A horvátoké a Davis Kupa Ljubicicék Pozsonyban győzték le a házigazda szolvákokat. Horvátország először hódította el a trófeát.
2005. december 5. 06:37 Megerősödött a venezuelai elnök pozíciója Venezuelában a Hugo Chávez államfő vezette koalíció abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon, amit az ellenzék nagy része bojkottált. Az Ötödik Köztársaság Mozgalom (MVR) a legfrissebb adatok szerint a voksok 89 százalékát szerezte meg.
2005. december 5. 06:30 Marad a kazah elnök Fölényes győzelmet aratott Nurszultan Nazarbajev hivatalban lévő államfő a vasárnapi kazahsztáni elnökválasztáson. Az ellenzék szabálytalanságot emleget.
2005. december 5. 06:19 Az amerikaiak tárgyalnak az iraki lázadókkal Az Egyesült Államok bagdadi nagykövete tárgyalásokat folytat az iraki nemzeti lázadókkal - írta vasárnapi számában az amerikai Time magazin.
2005. december 2. 21:38 Kótai második veresége Nottinghamben A Nemzetközi Bokszszervezet nagyváltósúlyú világbajnoka pontozással kapott ki angol riválisától Nottinghamban. Kótai Mihálynak ez volt a második tét nélküli veresége a városban.
2005. december 2. 21:36 Területfejlesztési miniszterek találkozója Nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi országok területfejlesztési miniszterei arról, hogy a jövőben összehangolják a területfejlesztési koncepciókat.
2005. december 2. 20:34 Romániában tízezer szárnyast vágtak le Romániában mintegy tízezer szárnyast vágtak le a madárinfluenza megfékezése érdekében három, vesztegzár alá helyezett településen. Ezt a román mezőgazdasági miniszter közölte.
2005. december 2. 20:29 "Dumakalkulátort" állított fel a Fidesz A nagyobbik ellenzéki párt Dumakalkulátor néven óriásplakátot állított fel Budapesten. A BAH-csomópontnál nyomon követhető a kormányzati marketingre fordított összeg növekedése.
2005. december 2. 20:22 Bandaháború Brazíliában Egy Rio de Janeiro-i drogkereskedő banda meggyilkolta egy rivális csoport négy tagját, akik a napokban felgyújtottak egy menetrend szerinti buszjáratot. A tűzben öt ember vesztette életét.
2005. december 2. 20:17 Egy brit lap szerint Magyarország kész volt a kompromisszumra Brit lapértesülés szerint Magyarország elfogadta volna az unió strukturális alapjainak 5 százalékos csökkentését a közösség 2007 és 2013 közötti költségvetésében. Megegyezés ennek ellenére nem született a Visegrádi Négyek és az uniós elnökséget ellátó brit miniszterelnök budapesti találkozóján. A Fidesz és az MSZP üdvözölte, hogy a közép-európai országok nem fogadták el Tony Blair kiadáscsökkentő elképzelését.
2005. december 2. 19:34 A Fidesz szerint teljesíthetetlen a konvergencia program A kormány által benyújtott konvergencia program "megpecsélheti" Magyarország sorsát - mondta Nógrádi Zoltán fideszes képviselő az InfoRádióban.
2005. december 2. 19:26 Amerikai katonák haltak meg Irakban Irakban tíz amerikai tengerészgyalogos meghalt, tizenegy megsebesült egy pokolgépes merényletben.
2005. december 2. 19:23 Uniós támogatással vágják ki a magyar szőlőt A bortúltermelés miatt 8 ezer hektárnyi szőlőültetvény szűnhet meg Magyarországon - mondta az InfoRádiónak az MSZP agrárpolitikusa.
2005. december 2. 19:21 Már januárban megkezdik az útfelújításokat Egy felüljáró kivételével befejeződtek az útrekonstrukciók Budapesten - közölte Vajda Pál főpolgármester-helyettes.
2005. december 2. 19:19 Megtámadja a felsőoktatási törvényt a HÖOK Alkotmánybírósághoz fordul a hétfőn elfogadott új felsőoktatási törvény miatt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).
2005. december 2. 19:16 Titkolja az OM az "ideiglenes" szakok listáját Az Oktatási Minisztérium (OM) közzétette az interneten a szeptembertől induló felsőoktatási szakok listáját, azt azonban továbbra sem tudni, hogy ezek közül melyik az a körülbelül 30, amelynek indulását az oktatási miniszter saját hatáskörben engedélyezte, a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) támogatása nélkül.
2005. december 2. 19:14 A választásokig nem lesz új közszolgálati csatorna A Magyar Távirati Iroda értesülése szerint az országgyűlési választások előtt már nem indul el a Magyar Televízió Rt. közéleti csatornája.
2005. december 2. 19:13 Kínaiak építenek kikötőt Krétán Óriási átrakodó kikötőt épít Krétán Kína és Görögország. A cél, hogy onnan lássák el áruval az egész dél-európai térséget.
2005. december 2. 19:11 Xavi nem játszhat a vb-n Elszakadt Xavi, a Barcelona spanyol középpályásának a térdszalagja, ezért nem játszhat a németországi vb-n.
2005. december 2. 19:08 Kizárhatják az "alkalmi nagyothalló" bírókat A jövőben akár az országos keretből is kizárhatják azokat a játékvezetőket, akik a labdarúgó-mérkőzéseken figyelmen kívül hagynak bizonyos szabályokat, például nem függesztik fel a mérkőzést erőszakos cselekmény vagy rasszista megnyilvánulás esetén. Erre a Magyar Labdarúgó Szövetség hívta fel a figyelmet rendkívüli elnökségi ülése után kiadott közleményében.
2005. december 2. 18:51 Tíz csapat nevezését fogadta el a FIA 2006-ra A Honda fiókcsapata a hírek szerint azért nem szerepel a listán, mert nem sikerült időben befizetnie a nevezéshez szükséges pénzösszeget. Amennyiben minden csapat elfogadja a késedelmes nevezést, a Honda még rajthoz állhat.
2005. december 2. 18:49 Német Filmfesztivál Budapesten A moszkvai, New York-i, stockholmi, római és számos egyéb városban megrendezett filmfesztiválok után a német filmek nemzetközi terjesztésére létrehozott német információs- és tanácsadóközpont, a German Films először rendez filmfesztivált az Uránia Moziban.
2005. december 2. 18:45 Educatio-kiállítás a Budapesti Vásárközpontban Megnyílt az Educatio oktatási szakkiállítás és vásár Budapesten.
2005. december 2. 18:43 Kóka az európai gazdaságot kritizálja A gazdasági miniszter szerint Európa a világ egyik leglassabban fejlődő és legkevésbé tudásalapú gazdasága.
2005. december 2. 18:34 Jól van az új arcot kapó nő Franciaországban jól van az a nő, akin a világ első részleges arcátültetését hajtották végre - közölték a páciens orvosai.
2005. december 2. 17:50 Az elemző szerint politikai megfontolás áll a MOL-üzlet mögött A Freshfields ügyvédi iroda tőkepiaci csoportjának vezetője szerint feltehetően politikai megfontolások állnak a MOL Rt. állami kézben lévő részvényeinek eladása mögött.
06:00 Bíró Tibor: most szerencsénk is volt, de egyre gyakrabban egyre nagyobb árvizekkel kell számolnunk