2006. június 19. 15:23 Iraki ellenőrzés alá kerül egy tartomány Jövő hónaptól átveszik a helyi erők az egyik dél-iraki tartomány biztonsági ellenőrzését - jelentette be az iraki kormányfő.
2006. június 19. 15:21 Egyre többen kérik felvételüket a kisebbségi névjegyzékbe Az Országos Választási Iroda adatai szerint eddig több mint 43 ezer választó kérte felvételét a kisebbségi névjegyzékbe; ez mintegy 10 százaléka a 2001. évi népszámláláson magukat nemzetiségnek vallóknak.
2006. június 19. 14:47 Októberben új Ákos lemez Ákos első, 1993-as Karcolatok című lemeze után idén októberben várhatóan napvilágot lát tizennegyedik magyar nyelvű szólóalbuma, Még közelebb címmel. Az egykori Bonanza Banzai frontembere négy éve adott ki stúdiólemezt legutóbb.
2006. június 19. 14:45 Direkt rossz válaszokat adott a felvételin egy diák Egy török diák azzal próbál új rekordot felállítani, hogy az egyetemi felvételi vizsgán minden egyes kérdésre rossz választ adott. Sefa Boyar így tiltakozik a bonyolult egyetemi felvételi rendszer ellen. A dolga azonban így sem volt könnyű: ugyanúgy kellett tanulnia a vizsgára, mintha jó eredményt akart volna elérni.
2006. június 19. 14:41 Balzsay: porckorongsérv Sérülés miatt nem léphet kötelek közé július 15-én Balzsay Károly, a Spotlight Boxing nagyközépsúlyú ökölvívója.
2006. június 19. 14:35 "Kizárt, hogy Räikkönen a McLarennél maradjon" Wéber Gábor Forma-1-es szakkommentátor szerint kizárt , hogy Kimi Räikkönen a követekző idényre is a McLarennél marad. A szakértő az InfoRádiónak azt mondta, hogy kézenfekvőnek tűnne a finn pilóta megállapodása a Renault-val, ahogy arról az AS spanyol sportnapilap már kész tényként számolt be.
2006. június 19. 13:50 Nem Nottinghamben élt Robin Hood? Brit régészek azt állítják: megtalálták Robin Hood házának maradványait. A tolvajok fejedelme azonban a történetekkel ellentétben nem Nottinghamben, hanem úgy tűnik, hogy északabbra, Sheffield környékén élt.
2006. június 19. 13:42 Eltilthatják a bírót provokáló csatárt A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága eltilthatja a németországi világbajnokság következő mérkőzéséről Harry Kewellt, az ausztrálok középpályását, aki a brazilok elleni, vasárnapi összecsapás után inzultálta Markus Merk játékvezetőt.
2006. június 19. 13:35 Illés Béla befejezi Befejezi aktív pályafutását Illés Béla. Az MTK 38 éves futballistája NB I-es meccsrekorderként vonul vissza.
2006. június 19. 13:34 Itt a hosszú élet titka, ráadásul finom Egy 98 éves brit asszony, aki 80 éve áll egy hagyományos fish'n'chipst, vagyis sült halat és sültkrumplit áruló boltocska pultja mögött, azt mondja: hosszú életének titka az, hogy soha nem evett semmi mást.
2006. június 19. 13:33 Magyar szexbotrány Svájcban Magyar-svájci kerítőhálózatot számoltak fel egy nemzetközi akció keretében Zürichben. A két magyar és két svájci férfi szombathelyi bárokból szervezett be prostituáltakat, akik aztán zürichi szállodákban dolgoztak.
2006. június 19. 13:20 Belehalt sérüléseibe a kiütött bokszoló Belehalt sérüléseibe az a fiatal indonéz ökölvívó, aki élete első hivatásos mérkőzésén úgy kiütöttek, hogy több már nem tért magához.
2006. június 19. 13:14 Bíróság előtt a merénylet előkészítői Stuttgartban és Münchenben bűnvádi eljárás indult öt iraki férfi ellen, akiket azzal vádolnak, hogy aktívan együttműködtek egy külföldi terrorista csoporttal, és merényletet készítettek elő az ideiglenes iraki miniszterelnök ellen. Németországban négy éve büntetendő cselekmény a külföldön működő terrorszervezetek tevékenységében való részvétel.
2006. június 19. 13:04 Kemény: "Megérdemelten győztek a szerbek" Megérdemeltnek tartja a szerb-montenegrói csapat Világkupa-sikerét Kemény Dénes, a margitszigeti tornán ezüstérmes magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A tréner az InfoRádiónak adott interjújában arról is beszélt, hogy több kiemelkedő egyéni teljesítményre lett volna szükség a sikerhez.
2006. június 19. 12:49 Halált kért a főügyész Szaddám Huszeinre Halálbüntetés kiszabását kérte hétfőn megtartott záróbeszédében az iraki főügyész az emberiesség elleni bűntettel vádolt Szaddám Huszein volt iraki elnökre és rendszerének hét további magas rangú tisztségviselőjére.
2006. június 19. 12:35 Válságmenedzselés az Airbus-nál? Hogyan lehetnének úrrá az Airbus új óriásgépe körül felmerült problémákon? - erre a kérdésre próbál választ találni az Airbus többségi tulajdonosa, az EADS felügyelőtanácsa. A cég egyik vezetője a hamburgi összeszerelő üzemet hibáztatta a késlekedésért, de hangoztatta, hogy tavasszal még semmiféle rendellenességet sem tapasztaltak a cég mérnökei.
2006. június 19. 12:29 Hogyan tévézünk az elkövetkező 50 évben? Magyarország számára akár 30-40 földfelszíni sugárzású digitális televízió- és több új rádiócsatorna működtetését teszi lehetővé az elmúlt hét végén Genfben, a nemzetközi frekvencia-értekezleten aláírt egyezmény. Ez a következő fél évszázadra meghatározhatja a Magyarországon használható tartományokat.
2006. június 19. 12:19 Román viharok Románia északi és középső részén legalább száz hegyi faluban okoztak áradást a heves felhőszakadások. A megáradt folyók és patakok számos házat és gazdasági épületet öntöttek el.
2006. június 19. 12:11 Pénz az államkincstárban, de nem fizetnek Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a per, amelyben egy magánszemély perli az államot a svájci "alvószámlák ügyében". A folyamatot egy neve elhallgatását kérő pécsi egyetemi tanár indította el, miután évek óta hiába várja, hogy örökségét kifizessék neki.
2006. június 19. 12:09 Locsolási tilalom idején is naponta öntözi 10 hektárját az államtitkár Botrányt okozott egy volt brit államtitkár, aki egy jogi kiskaput kihasználva a vízhiány és a locsolási tilalom idején is minden nap öntözi 10 hektáros birtokát.
2006. június 19. 11:47 Forradalmi módszer a genetikai rendellenességek kiszűrésére Forradalmian új módszert tesztelnek Nagy-Britanniában a születendő gyermekek genetikai rendellenességeinek kiszűrésére. Az új technológia segítségével több, mint 4 ezer betegség jelenlétét tudják azonosítani.
2006. június 19. 11:31 Fidesz: 200 fős parlamentet, csökkenő miniszteri fizetéseket Az átlátható, takarékos állam és politika jegyében nyolc törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek a Fidesz - közölte Navracsics Tibor frakcióvezető. A Fidesz 200 fős parlamentet szeretne és a 2002-es szintre szállítaná le a miniszteri fizetéseket.
2006. június 19. 11:10 Besétált a medve a faluba és leült a rendőrség elé Újabb lendületet kapott a Bajorországot és Ausztriát lázban tartó medve utáni kutatás, miután szemtanúk egy tó menti üdülőfaluban látták. A barnamedve még meg is pihent a faluban, állítólag pont a rendőrőrs előtt.
2006. június 19. 11:04 Széteshet Spanyolország? A spanyolországi Katalónia lehet Európa legfüggetlenebb régiója azután, hogy a tartomány lakói népszavazáson igent mondtak az autonómiára. A referendum ellenzői attól tartanak, hogy önállósági hullám indulhat el Spanyolországban, amely akár az állam széteséséhez is vezethet.
2006. június 19. 10:47 Szlovák koalíció: variációk egy témára A hétvégi választások után Pozsonyban megkezdődnek a kormányalakítási megbeszélések. Ivan Gasparovic államfő várhatóan a választásokon győztes párt elnökét, Robert Fico-t bízza meg hivatalosan is a kormányalakítással, mint arra több vasárnapi nyilatkozatában már utalt. Megfigyelők szerint legalább öt koalíciós megoldás jöhet számításba.
2006. június 19. 10:45 "Ne okozzanak csalódást!" Genfben megnyílt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának első ülésszaka. A világszervezet főtitkára megnyitó beszédében felszólította az új intézmény tagállamait, hogy ne okozzanak csalódást azoknak, akik eredményeket várnak az ENSZ emberi jogokkal összefüggő munkájától.
2006. június 19. 10:29 Itt a Nokia Siemens! A Nokia és a Siemens bejelentette, hogy egyesítik hálózati berendezéseket gyártó cégeiket és ezzel az év második nagy horderejű fúziója történik meg a távközlési piacon.
2006. június 19. 10:14 NBA: szerdán bajnok lehet a Miami Hosszabbítás után harmadik hazai mérkőzését is megnyerte a Miami Heat, amely 3-2-re vezet a Dallas Mavericks ellen az NBA nagydöntőjében. A győztes csapatban Dwyane Wade 43 pontot dobott.
2006. június 19. 09:44 Csúnya gyümölcsre specializálódik egy brit áruházlánc A hibátlan, gyönyörű gyümölcsök mellett csúnya, girbegurba, kinövéses gyümölcsöket tesz ki polcaira az egyik brit áruházlánc, hogy megmutassa vásárlóinak: az íz nem a külsőn múlik.
2006. június 19. 09:33 Vissza a megmaradt jegyekkel! Theo Zwanziger, a Német Labdarúgó Szövetség ügyvezető elnöke felszólította a szponzorokat, hogy küldjék vissza a szervezőbizottságnak a fel nem használt jegyeket. Bár hivatalosan minden belépő elkelt, több meccsen is lehetett üres székeket látni a stadionokban.
2006. június 19. 09:20 Jobban emlékszünk a rossz dolgokra Az emberek pontosabban emlékeznek a rossz eseményekre, mint a velük történő jó dolgokra - állítják amerikai tudósok, akik baseball-szurkolókon végzett kutatásuk eredményéből azt a következtetést vonták le, hogy természetes pesszimista hajlammal születünk.
2006. június 19. 09:19 Tizenegy órán keresztül úszott, mire partra ért Tizenegy órát töltött a 14 fokos tengerben egy brit halász, miután felborult a hajója. Hosszú ideig kereste a vízben társát, majd kiúszott a partra. A szinte teljesen kihűlt férfit már a parton találta meg a parti őrség.
2006. június 19. 09:09 Kísért a múlt - a Gyurcsány-csomag és az ötvenes évek "Intézkedéseket kezdtek kidolgozni az életszínvonal újabb csökkentésére, vagy ahogy mondták, a gazdasági egyensúly helyreállítására, (...) melynek legfőbb feltétele (...) az alapjaiban felesleges létszámú államapparátus csökkentése. Megszületett a racionalizálás gondolata." Mindez nem a múlt héten történt: az 1956 nyarán történtekről ír így Aczél Tamás és Méray Tibor három évvel később született könyve.
2006. június 19. 08:49 Fél évszázadot késett a büntetés befizetésével Egy brit férfi 52 éves késéssel fizetett be egy közlekedési kihágásért kirótt büntetést. Az 1954-ben kapott cédulát ugyanis most találta meg egy régi zakója zsebében.
2006. június 19. 08:48 Ben Affleck lesz az új Magnum? Mozifilm készül a kultikussá vált 80-as évekbeli detektív sorozatból, a Magnumból. A széles vásznon azonban már nem Tom Selleck játssza majd a Ferrarit vezető magánnyomozót, hiszen 61 évével ma már túl öreg lenne a szerephez. Az eredeti sorozat producere legszívesebben Ben Afflecknek adná a film főszerepét.