2006. augusztus 22. 14:23 Még többet tudunk a sötét anyagról Amerikai asztrofizikusoknak sikerült azonosítaniuk a világegyetem jelentős részét alkotó úgynevezett sötét anyagot.
2006. augusztus 22. 14:10 Az életbiztosítások egy része után is kell kamatadót fizetni Az életbiztosítások után is kell fizetni kamatadót, de csak akkor, ha megtakarításos elemet is tartalmaz, illetve 10 évnél rövidebb futamidőre szól - mondta az InfoRádióban a MABISZ életbiztosítási tagozatának elnöke. Marczi Erika szerint a szeptember 1-je előtt megkötött biztosításokra nem vonatkozik a 20 százalékos kamatadó.
2006. augusztus 22. 13:50 Pornó ment a híradó háttérmonitorján "Hatalmas hibát követtünk el" - ismerte el a svéd állami tévé, miután egy pornófilm volt látható az egyik híradás hátterében.
2006. augusztus 22. 13:36 Az ÁNTSZ szóvivője megszólal, de nem mondhatja el, amit tud Nyolc megyéből eddig mintegy 20-30 kórház jelezte, hogy az új finanszírozási rendszer miatt nem tudják ellátni a betegeiket. Az új jogszabály szerint ugyanis a tavaly kapott összeg 95 százalékát kaphatják meg idén az intézmények. Az ÁNTSZ szóvivője aztmondta, hogy az illetékes bizottság eddig négy esetben döntött, azt azonban nem árulta el, hogy az érintettek kaptak-e mentességet a finanszírozási korlát alól.
2006. augusztus 22. 13:30 Incidens a Perzsa-öbölben - küszöbön a román-iráni háború? Az iráni hadsereg tűz alá vett az ország felségterületén egy román tulajdonú olajfúrótornyot, majd iráni katonák elfoglalták azt - közölte az olajipari cég szóvivője.
2006. augusztus 22. 13:21 Jön a Dacia Logan kombi változata A szeptemberi párizsi autószalonon mutatják be a Dacia Logan kombi változatát. A román piacon októberben kezdik meg a modell értékesítését.
2006. augusztus 22. 13:15 A Barcelona elnöke máris megnyerte a választásokat Eldőlt, hogy 2010-ig Joan Laporta marad a Barcelona elnöke. A 44 éves ügyvéd ellenjelölt híján máris megnyerte a jövő vasárnapra kiírt választásokat, miután csak ő tudta az induláshoz szükséges legalább 1804 aláírást összeszedni a pártoló tagoktól.
2006. augusztus 22. 13:06 Miss Universe lesz Richard Gere partnere Az indiai filmipar, azaz Bollywood egyik legnagyobb sztárja, a Miss Universe szépségkirálynői cím egykori birtokosa lesz Richard Gere partnere egy új amerikai produkcióban. Szusmita Szen egy indiai bevándorlót játszik majd a filmben.
2006. augusztus 22. 13:04 Német alkatrészek az iráni robotrepülőkben A német államügyészség megerősítette azt a hírt, hogy Németországban élő iráni üzletemberek műholdról vezérelt berendezéseket adtak el Teheránnak pilóta nélküli kémrepülőgépek irányításához.
2006. augusztus 22. 13:02 A pénzügyminiszter bocsánatot kért Bocsánatot kért a német pénzügyminiszter múlt heti nyilatkozatáért, amelyben azt javasolta honfitársainak, hogy a nyugdíj értékének megóvása érdekében mondjanak le a külföldi nyaralásról.
2006. augusztus 22. 12:50 Tarlós: "Demszky nem béljós" Demszky Gábor nem béljós, így ha nem volt információja az augusztus 20-án közelgő viharról, nem lehet direkt módon felelőssé tenni - mondta az InfoRádiónak Tarlós István, a Fidesz által támogatott független főpolgármester-jelölt. Hozzátette: a fővárosnak ki kell dolgoznia az ilyen esetekre szóló akciótervet.
2006. augusztus 22. 12:46 Rohadt alma szaga és zöld gáz hozta a halált "Az emberek hánytak (...), megvakultunk, sikoltoztunk,(...), senki sem volt, aki megmentsen, csak Isten" - mondta az iraki kurd Ali Musztafa Hama, aki túlélte a Szadam Husszein által faluja ellen küldött iraki légierő egyik gáztámadását.
2006. augusztus 22. 12:39 Brassóba utazhat a Fradi A Ferencváros vagy a román Rulmentul Brasov vagy a portugál Madeira ellen mérkőzik a női kézilabda Bajnokok Ligájában a 16 közé jutásért.
2006. augusztus 22. 12:36 Kigyulladt egy kamion az M1-esen Kigyulladt egy kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 72-es kilométerszelvénynél - közölte a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat szóvivője.
2006. augusztus 22. 12:34 A pártelnökökkel konzultálna Gyurcsány Augusztus 29-én konzultálna a parlamenti pártok elnökeivel a konvergenciaprogram tervezetéről a miniszterelnök - közölte a kormányszóvivő.
2006. augusztus 22. 12:30 Schmitt októberben tisztázná a helyzetet Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a szervezet tagjaihoz fordult levélben, amelyben október 14-re soron kívüli közgyűlés összehívását kéri. A MOB honlapján olvasható felhívásban Schmitt így fogalmaz: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
2006. augusztus 22. 12:29 Műtétet akar a két pénisszel született indiai férfi Mások talán büszkék lennének rá, de egy két nemiszervvel megáldott indiai üzletember le akarja vágatni egyik péniszét, mert szeretne megnősülni és normális életet élni.
2006. augusztus 22. 12:24 Még négy gyerek fekszik az intenzív osztályon a vihar után Még négy gyereket ápolnak az intenzív osztályon abból a harmincból, akik a vasárnap esti vihar után kerültek a Madarász utcai gyermekkórházba.
2006. augusztus 22. 12:15 Az ombudsman elégedetlen a tűzijátékkal kapcsolatos vizsgálattal Egymásra mutogatás és a felelősség elhárítása jellemzi azokat a kormányzati vizsgálatokat, amelyek azt hivatottak megállapítani, kinek a feladata lett volna augusztus 20-án a tragédiákkal végződött tűzijáték leállítása - véli az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Lenkovics Barnabás az InfoRádiónak elmondta: az ügyben egyelőre az érintett hivatalokat vizsgálják.
2006. augusztus 22. 11:49 Elhunyt Jánosy István Elhunyt Jánosy István József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Írószövetség tagja. Az alkotót 87 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - tudatta az írószövetség.
2006. augusztus 22. 11:44 Megelőző csapás Dél-Koreára? Phenjan háborúval fenyegette meg Dél-Koreát és az Egyesült Államokat, mert "katonai cselekménynek" tartja a délen kezdődött hadgyakorlatot.
2006. augusztus 22. 11:32 Ötvenmilliós támogatás a tűzoltóknak a műegyetemi tragédia után A műegyetemi tragédiát követően ötvenmillió forintos azonnali támogatást ad a Fővárosi Önkormányzat a tűzoltóságnak a legsürgetőbb eszközbeszerzésekre, amennyiben augusztus végén a közgyűlés megszavazza az erről szóló előterjesztést. A tűzoltók többek között mozgásérzékelőket vennének a pénzből - mondta az InfoRádiónak az önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke.
2006. augusztus 22. 11:22 Pozsony: "szlovákellenes magyar provokációk" - képek! Szlovákellenes feliratok jelentek meg a hétvégén a magyar labdarugó pályákon - írta a legolvasottabb szlovák napilap. A Novy Cas felvételein jól láthatók a szlovákokat sértő transzaparensek.
2006. augusztus 22. 10:57 Még mindig érkeznek bejelentések a tűzoltókhoz A vasárnap esti vihar miatt kedd reggelig nagyjából háromszáz helyszínre vonultak ki a tűzoltók, és még mindig mintegy négyszáz helyszínen kell kárelhárítást végezniük. Szabó Zoltán, a Fővárosi Tűzoltóság bevetés-irányítási osztályának vezetője szerint 110 emberrel és 25 kocsival szinte folyamatosan dolgoznak.
2006. augusztus 22. 10:42 Tűzbe ment férjéért az asszony Tűzhalált halt egy indiai nő, amikor férje halotti máglyájára ugrott. A szati nevű hindu vallási szokást már betiltották, de néhány ritka esetben még előfordul.
2006. augusztus 22. 10:10 Tűzvész fenyegeti a görög üdülőhelyeket Több száz turista és görög lakos kényszerült a tengerparton tölteni az éjszakát, a Görögország északi részén elharapózott erődtűz miatt.
2006. augusztus 22. 10:06 Műveszekedést produkált Jennifer Anniston és Vince Vaughn A két hollywoodi szerelemes azzal tette publikussá kapcsolatát a nyilvánosság előtt, hogy műbalhét rendeztek.
2006. augusztus 22. 09:41 Nyolcszáz forintot fizetett, hogy visszakapja kétezresét Egy 11 éves brit fiúnak 2 fontot, azaz 800 forintot kellett kifizetnie, hogy egy közlekedési cégtől visszakapja a buszon felejtett pénztárcáját. A tárcában összesen 5 font, vagyis 2.000 forint volt.
2006. augusztus 22. 09:40 Akkor maradhat új férjével, ha máshoz megy feleségül Egy kelet-indiai falu iszlám vallási vezetői szerint egy nőnek, akitől férje egy alkoholmámoros pillanatában "elvált", csak azután mehet ismét hozzá, ha legalább egy napig egy másik férfi felesége volt.
2006. augusztus 22. 09:37 Elvis házáért perel Uri Geller Uri Geller kanálhajlító parafenomén, Michael Jackson barátja beperelte Elvis Presley egyik volt házának tulajdonosait, mert nem neki adták el az ingatlant.
2006. augusztus 22. 09:33 Az amerikaiak elrabolják a legjobb oroszokat Egy orosz hokis egyszerűen megszökött klubja finnországi edzőtáborából, hogy Amerikában, a profi NHL-ben játszhasson. Az orosz sportvezetés hadat üzent az amerikaiaknak, mondván: elrabolják legjobbjaikat.
2006. augusztus 22. 08:48 Oszama bin Laden szexrabszolgát tart és Whitney Houstonról álmodozik? Oszama bin Laden annyira meg van őrülve Whitney Houstonért, hogy még azt is fontolgatta: megöli az énekesnő férjét - állítja önéletrajzi könyvében Kola Boof, aki azt mondja magáról, hogy az al-Kaida vezére megerőszakolta és szexrabszolgaként tartotta hónapokon át.
2006. augusztus 22. 08:42 Navracsics: Szilvásy és Demszky a felelős A Fidesz frakcióvezetője szerint nem Szilvásy György kancelláriaminiszternek kellene vezetnie az augusztus 20-ai fővárosi viharral kapcsolatos vizsgálatot, mert őt is politikai felelősség terheli a történtekért. Navracsics Tibor erről a közszolgálati televízióban beszélt.
2006. augusztus 22. 08:30 Mel Gibson megverte Tom Cruise-t Tom Cruise-t szeretnék a legkevesebben "legjobb barátjuknak" tudni, már ha a sztárok közül kellene barátot választani - derül ki egy nagy-britanniai felmérésből, amely a Yahoo! Entertainment megbízásából készült.
2006. augusztus 22. 08:24 Demszky: "budapestiek, keressetek biztos helyet!" A főpolgármester jelezte volna a tűzijátékra készülőknek a vihar közeledtét, ha arról információt kap. Demszky Gábor erről a köztelevízióban beszélt.