2007. február 2. 18:56 Burány Sándor lett az MSZP fővárosi elnöke Burány Sándort választották az MSZP budapesti elnökévé a szocialisták fővárosi szervezetének tisztújító küldöttértekezletén.
2007. február 2. 18:46 Nem mernek kiállni a politikusok A szerb politikusok Belgrádban és Koszovóban is elutasítják Martti Ahtisaari ENSZ különmegbízott tervét a tartomány státuszáról. Borisz Tadics elnök azt mondta: soha nem fogadja el a tervet, amely veszélyes jogi és politikai precedens lenne. A koszovói albánok közben a részletekre kíváncsiak és a függetlenség értelmezése mellett az is fontos nekik, hogy stabillá válik-e a tartomány.
2007. február 2. 18:44 TASZ: a politikusoknak sem szabad minden Megdöbbentette a Fidesz-frakció kordonbontó akciója a Társaság a Szabadságjogokért tagjait. A szervezet szerint a cselekmény üzenete az, hogy a politikusoknak mindent szabad.
2007. február 2. 18:20 Koszovó független lehet, de nem önálló Gyakorlatilag függetlenséget adna Koszovónak az ENSZ különmegbízottja, akinek pénteken ismertetett ajánlásaiban ugyanakkor az is szerepel, hogy a jelenleg Szerbiához tartozó terület nem csatlakozhat Albániához. Martti Ahtisaari volt finn elnök javaslatát a szerb pártok vezetői máris elutasították. A koszovói média ugyanakkor ünnepi hangulatban kommentálta.
2007. február 2. 18:15 A rendőrségi törvény nem ismeri a műveleti terület fogalmát Az InfoRádió által megkérdezett ügyvéd nem tartja sem jog-, sem alkotmányellenesnek a fideszes képviselők péntek délelőtti akcióját. Szalay Péter szerint ez egy politikai demonstráció, ahol a képviselőknek nemcsak joguk, de kötelességük is elmondani a véleményüket.
2007. február 2. 18:08 Veres: a kiadáscsökkentés miatt javul a helyzet A pénzügyminiszter szerint elsősorban nem a bevételek növelése, hanem a kiadások csökkentése miatt mérséklődik az államháztartás hiánya.
2007. február 2. 18:03 Lezárták a Magyar Rádió melletti utcát Fémkordonokkal zárták le a Bródy Sándor utca egy szakaszát a fővárosban - jelentette az InfoRádió helyszíni tudósítója.
2007. február 2. 17:14 Rendhagyó nyílt nap a BKF-en Rendhagyó nyílt napot tart szombaton a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. A továbbtanulni szándékozók pályaorientációs beszélgetésen is részt vehetnek. A főiskola a napokban együttműködési megállapodást kötött a Miskolci Egyetemmel.
2007. február 2. 16:57 Több fővárosi kórház előtt is tüntettek Több mint tízezer aláírást tartalmazó petíciót juttattak el a köztársasági elnöknek a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ tervezett bezárása, funkciójának megváltoztatása ellen tiltakozók.
2007. február 2. 16:56 MSZP: több törvényt is megsértettek a fideszes képviselők Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a fideszes országgyűlési képviselők több törvényt és parlamenti képviselői esküjüket is megsértették azzal, hogy lebontották a Kossuth téri kordonokat.
2007. február 2. 16:22 Hatalmas káosz lesz, ha lezárják a Thököly utat Az InfoRádió értesülései szerint teljesen átrendezik a fővárosi 4-es metró építésének ütemtervét, ugyanis most jöttek rá a tervezők, hogy a Keleti pályaudvar - Bosnyák tér közötti alagútfúrás földszállító csilléi zavarnák a forgalmat az addigra elkészülő Etele tér - Keleti pályaudvar szakaszon. Egyes időszakokban például le lesz zárva a Thököly út, ami óriási dugókat eredményezhet.
2007. február 2. 16:21 Kuncze: Orbán Viktor és anarchista társai Az SZDSZ elnöke szerint a Fidesz Kossuth téri, kordonbontó akciója beláthatatlan ideig tartó jogállambontás, éppen ezért elfogadhatatlan. Kuncze Gábor kijelentette: "Orbán Kelemen" balladáját látja kibontakozni, vagyis amit lebontanak nappal, felépítik éjjel.
2007. február 2. 16:10 Már működik az első vizitdíj-automata Miskolcon, az országban elsőként üzembe helyezték az úgynevezett vizitdíj-automatákat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház területén.
2007. február 2. 15:52 Várhatóan nem lesz fennakadás az adóbevallásoknál A kötelező elektronikus adóbevallás miatt az év elején a tavalyi tízszeresére nőtt az APEH adatforgalma, és ebben a hónapban a magán-nyugdíjpénztári befizetések miatt újabb duplázódás várható. Az illetékesek szerint nem lesz fennakadás.
2007. február 2. 15:38 Tarlós: a rácsok nem maradhatnak a helyükön! A Fidesz és a KDNP budapesti frakciószövetsége üdvözöl minden olyan lépést, amely visszaadja a rácsok nélküli szabadságot - áll Tarlós István és Bagdy Gábor közös közleményében.
2007. február 2. 15:29 Kedden tárgyalnak a palesztin békéről Valószínűleg kedden, a szaúd-arábiai Mekkában ül tárgyalóasztalhoz a Fatahot irányító Mahmúd Abbász palesztin elnök és Háled Mesaal, a kormányzó Hamász vezetője.
2007. február 2. 15:27 Szili: a képviselőknek vállalniuk kell a felelősséget Hosszú távú morális következményei vannak a kordonbontásnak, amiért azoknak a képviselőknek kell vállalniuk a felelősséget, akik ebben részt vettek - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, miután a frakcióvezetőkkel és a miniszterelnökkel egyeztetett pénteken.
2007. február 2. 15:16 Szájer: lemondok a mentelmi jogomról! Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője közölte: a Kossuth téri kordon elbontásával jogellenes helyzetet szüntettek meg. "Nem kívánunk sem az európai parlamenti, sem a mentelmi jog mögé bújni, a magam részéről le kívánok mondani ezen jogomról" - jelentette ki Szájer József.
2007. február 2. 14:59 Többet költenek, mint amit megkeresnek Az Egyesült Államok lakosai tavaly többet költöttek, mint amennyit megkerestek. Erre az ilyen jellegű statisztikák létezése óta csak négy évben volt példa: az 1932-33-as nagy gazdasági válság idején, illetve tavaly és tavalyelőtt.
2007. február 2. 14:52 Martonyi: nyugaton ilyen helyzetben új választásokat írnak ki A Fidesz európai parlamenti képviselői szerint a Kossuth tér lezárása az egyik legfelháborítóbb példája a jogállamiság mellőzésének, ami évtizedekkel veti vissza a magyar demokráciát, éppen ezért kell kiállni a tér szabaddá tétele mellett.
2007. február 2. 14:43 Orbán: álljanak ki és védjék meg a demokráciát! A legnagyobb ellenzéki párt elnöke szerint a Kossuth téri kordon elbontásában részt vevő fideszes képviselők vállalják tettük következményeit, és nem élnek képviselői mentelmi jogukkal. Orbán Viktor, Szájer József európai parlamenti képviselő társaságában a Parlament előtt az InfoRádió kérdésére elmondta: mindenkit arra kérnek, hogy az alkotmányos keretek között éljenek jogaikkal.
2007. február 2. 14:01 Gyurcsány: több mint káros a Fidesz fellépése A miniszterelnök szerint meg kell őrizni a rendet. Gyurcsány Ferenc a házelnökkel való találkozója után azt mondta: az országgyűlési képviselőknek különösen vigyázniuk kell azzal, hogy mit cselekszenek, mert az általuk mutatott példa ragadós lehet.
2007. február 2. 13:23 Várhatóan csökkenti 2008-as inflációs előrejelzését az MNB Várhatóan csökkenti majd 2008-as inflációs előrejelzését a Magyar Nemezti Bank - közölte a jegybank igazgatója.
2007. február 2. 13:10 Szigorúbban büntetik az illegális fakitermelést Szigorítják az illegális fakitermelés büntetését - közölte a kormányszóvivő. Danks Emese azt mondta: a kabinet döntése értelmében köbméterenként harmincezer forint büntetést kell fizetni.
2007. február 2. 13:02 Tovább bővül a komáromi mobiltelefon-gyártás Augusztusra készül el Komáromban a Nokia új, 10 millió euróból (mintegy 2,5 milliárd forint) felépülő gyára.
2007. február 2. 12:42 Martti Ahtisaari újabb egyeztetést javasolt Az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja még egy tárgyalási lehetőséget ad az albánoknak és a szerbeknek arra, hogy kompromisszumos megoldást találjanak a tartomány státusára.
2007. február 2. 12:38 Szerződésmódosításra készülnek az orvosok Az alapellátás csődközeli helyzete miatt egységes szerződésmódosításra készül a Magyar Orvosi Kamara jövő heti nagygyűlésén - jelentette be a köztestület elnöke.
2007. február 2. 12:07 A befektetőket is segítheti a munkaügy adatbázis A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen nyújt segítséget a munkát keresőknek és a munkaerőt kereső cégeknek.
2007. február 2. 12:02 Érkeznek az adóértesítések A napokban kezdik el postázni az autótulajdonosoknak az új rendszerű gépjárműadóról szóló határozatokat a kerületi önkormányzatok. Kóbor Istvánné, a VII. kerületi polgármesteri hivatal adóügyi főosztályvezetője elmondta, hogy az első félévi részletet március 15-ig kell befizetni.
2007. február 2. 11:51 Gondatlan orvos miatt halt meg egy nő mellrákban Egy angliai orvos hibásan állapította meg 28 nő esetében, hogy nincs emlődaganatuk. Az egyik nő azóta meghalt, 18 társának pedig jelentősen romlottak a gyógyulási esélyei.
2007. február 2. 11:10 Az iskolai tüntetések napja Két fővárosi szakközépiskola tervezett bezárása ellen tüntetnek pénteken Budapesten. A Soós István Borászati Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola megszüntetése ellen gyertyás tiltakozás tiltakozást tartanak este.
2007. február 2. 10:57 Bebizonyíthatják a Kínába szakadt római légió legendáját Egy kínai település lakói azt remélik, hogy a DNS-vizsgálatok bebizonyítják a legendát, miszerint ők távolba szakadt római katonák leszármazottjai.
2007. február 2. 10:44 Az év végére támogatott lehet a mellrákot kezelő készítmény A Rákellenes Liga szerint a mellrákban szenvedő betegek egy része nem kapja meg a gyógyulását segítő drága gyógyszert a kórházakban. Az egészségbiztosítási pénztár főigazgató-helyettese azt mondta: nemrég derült ki, hogy a készítmény nemcsak a frissen felfedezett betegség kezelésére, hanem a műtét utáni utógondozásra is alkalmas. Erre a kezelési módra pedig még nem jár mellé támogatás.
2007. február 2. 09:43 Visszavonták a dohányzóketrec ötletét Az országos tiltakozás hatására visszakozott ötletétől az a belgiumi iskola, amely azt tervezte, hogy engedélyezi a diákoknak a dohányzást, de csak egy ketrecben állva, és egy olyan kitűzőt viselve, amelyen egy füsttől elfeketült tüdő röntgenképe látható.
2007. február 2. 09:41 Vérdíj tudósoknak Egy amerikai tanácsadó csoport fejenként 10 ezer dollárt ajánlott fel tudósoknak és közgazdászoknak azért, hogy megkérdőjelezzék azt a jelentést, amelyet ma ad ki Párizsban a klímaváltozásról az ezzel megbízott kormányközi szakértői csoport (IPCC) - írta a The Guardian című londoni napilap.
10:00 Zsidai Zoltán Roy: egyéves moratórium után kellene csak dönteni a rövid távú lakáskiadás új szabályairól