2007. április 2. 10:28 Velencében új történelem kezdődik Egy német nőnek tízéves küszködés után sikerült bekerülnie Olaszország legősibb férfiklubjába azzal, hogy Velence első női gondolásává vált.
2007. április 2. 10:27 Szlovákia meglepődött Csáky Pál sikerén A szlovák sajtó nagy része úgy véli, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának élén történt elnökcsere miatt nem kell tartani a párt radikalizálódásától. A párt vezetésében történt változások meglepték a szlovák politikusokat.
2007. április 2. 10:21 "Az életem azóta romokban hever" Nagy-Britanniában brutális kegyetlenséggel gyilkoltak meg egy tinédzsert. Adam Regis édesanyja nemrég egy tévéműsorban beszámolt arról, hogyan tette tönkre az életét fiának halála.
2007. április 2. 10:11 "Igazi szégyen, hogy belekeverték ebbe" Védelmébe vette a doppingvádakkal illetett ausztrál úszót, Ian Thorpe-ot a kilencszeres olimpiai bajnok legenda Mark Spitz.
2007. április 2. 10:02 Gyurcsány és a kommunikáció: titkok és talányok Az MSZP tavaly őszi önkormányzati veresége óta szinte teljesen kicserélődött a miniszterelnök kommunikációs csapata. Gyurcsány Ferenc mellett lényegében már csak Gál J. Zoltán, valamint Keszthelyi András és Daróczi Dávid maradt. A kormányszóvivői poszt továbbra is betöltésre vár.
2007. április 2. 09:44 Megcsúnyult a szexszimbólum - képekkel A szupermodell Kate Moss kiesett a világ 100 legszexisebb nőjének listájáról. A férfiak ugyanis úgy gondolják, hogy borzalmasan néz ki.
2007. április 2. 09:27 Változik a régészeti szabályozás Módosult a régészeti lelőhelyek feltárását szabályozó rendelet, ennek eredményeként áprilisban létrejön a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat.
2007. április 2. 09:17 Földrengés után szökőár pusztított a Salamon-szigeteken Szökőár zúdult a Csendes-óceán déli részén fekvő Salamon-szigetek több településére, miután erős földrengés rázta meg a térséget. A földmozgásban tizenöt ember meghalt, sokan nyomtalanul eltűntek.
2007. április 2. 09:02 Újabb fordulat a Chelsea-nél: jön Hiddink? Új struktúrát terveznek kialakítani nyártól a Chelsea-nél. A londoni klubnál a tervek szerint általános menedzseri posztot hoznának létre, és az első számú esélyes a holland Guus Hiddink. A jelenlegi tréner, José Mourinho továbbra sem foglalkozik a hírekkel.
2007. április 2. 07:47 Csáky: "nyolc-tíz évente meg kell újulni" Csáky Pált választotta a Magyar Koalíció Pártjának új elnökévé a révkomáromi tisztújító közgyűlésén a szlovákiai magyar szervezet. Az új elnök az InfoRádiónak azt mondta: korrekt kapcsolatot akar a magyar kormánnyal. Az eddigi elnök, Bugár Béla a jövőben nem vállal politikai tisztséget, de jelenlegi parlamenti képviselői megbízatását mandátuma lejártáig ki akarja tölteni.
2007. április 2. 07:39 Bizarr: zuhanyozás közben is megleste áldozatát a kádas gyilkos Hónapokkal ezelőtt zuhanyozás közben is megleste a megölt és egy kádba eltemetett angol tanárnőt, Lindsay Ann Hawkert japán gyilkosa. Az áldozat apja közleményt adott ki, amelyben az emberek segítségét kéri a gyilkos elfogásához.
2007. április 2. 07:10 Brutális benzináremelés várható a héten? Igen jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt hét során az üzemanyagárak a nemzetközi piacokon az olajárak növekedésével párhuzamosan - írja a portfolio.hu. Az internetes gazdasági oldal szerint így várhatóan érdemi árnövekedés lesz tapasztalható a hazai töltőállomásoknál is a szokásos szerdai árváltoztatás során.
2007. április 2. 06:42 Iráni videó az elfogott britekről Iránban újabb videofelvételt mutattak be a március végén elfogott brit haditengerészekről. Az állami televízióban sugárzott filmen két brit katona látható, akik egy, a Perzsa-öböl térségét ábrázoló térképen azt mutatják meg: hol fogták el őket az iráni hatóságok.
2007. április 2. 06:33 "Orosz-orosz gázverseny van a magyar piacon" Magyarországon akkor lesz gázverseny, ha a gázhoz más forrásból is hozzájut az állam - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutató Intézet igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Kaderják Péter szerint amíg ez nem történik meg, addig a magyar gázpiaci verseny esélye és lehetősége korlátozott lesz.
2007. április 2. 06:32 Tovább harcol Dávid Ibolya és Szili Katalin Továbbra is a hónapok óta az élvonalban szereplő politikusok vezetik a népszerűségi listát, némi változás azonban érzékelhető. Ilyen például a Szili Katalin-Dávid Ibolya helycsere.
2007. április 2. 06:12 Kahn végleges döntése Oliver Kahn, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusa megerősítette, hogy az idény végén visszavonul.
2007. április 2. 05:55 Kitiltották a külföldi árusokat az orosz piacterekről Kitiltotta a külföldi árusokat az élelmiszerpiacairól Oroszország. Egy dél-moszkvai vásártéren négy külföldit már őrizetbe is vettek - közölte Zalina Filimonova, a bevándorlási felügyelet moszkvai szóvivője.
2007. április 2. 05:39 GKI: 3-3,5 százalékos reálkereset-csökkenés várható idén A GKI gazdaságkutató intézet előrejelzése szerint már a második negyedévben csökkenhet, az év végére pedig 6-6,5 százalékra mérséklődhet a jegybanki alapkamat.
2007. április 2. 05:20 Szörnyethaltak a kisrepülőgép utasai Egy német házaspár halt meg abban a kisrepülőgépben, amely vasárnap a sűrű ködben hegynek ütközött a dél-ausztriai Karintia tartományban, Feldkirchen mellett.
2007. április 2. 05:05 "Fekete április kezdődött" A Fidesz alelnöke szerint szerint vasárnap "fekete április" kezdődött, mert "a megszorítások megint a vétlen családokat és vállalkozásokat sújtják".
2007. április 2. 04:35 Formálódik az új román kormány Romániában a demokraták nélkül, a liberális párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tagjaiból alakul meg az új kormány - jelentette be Calin Tariceanu miniszterelnök.
2007. április 2. 04:01 Magyar a világ leggyorsabb írója! Ferenc Zsuzsa, a gyorsírószövetség beszédgyorsíró szolgálatának tagja nyerte az idei nemzetközi gyorsíróversenyt Lipcsében - közölte a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége.
2007. április 1. 21:15 Megrendelt fordulat a Litvinyenko-gyilkosság ügyében Borisz Berezovszkijra igyekezett terelni a Litvinyenko-gyilkosság megrendelésének gyanúját egy orosz állami tévé egy titkos tanút megszólaltató riportban, egyben a Kreml-ellenes mágnás brit menedékjogának aláásására törekedve.
2007. április 1. 20:53 Megint Robinho vezette győzelemre a Realt A Real Madrid 2-1-re győzött a Celta Vigo otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
2007. április 1. 20:03 Sokkot kapott az ámokfutó nagykövet Balesetet okozott a hétvégén Brüsszel belvárosában a görög nagykövet: a diplomata egyelőre ismeretlen okból elveszítette uralmát járműve felett, és két gyalogost elütött. Mindketten súlyosan megsérültek: egy-egy lábukat amputálni kellett.
2007. április 1. 19:16 Lövöldözés az afterpartyn Megsérült három tinédzser egy lövöldözésben a hollywoodi szórakoztatóipar egyik legnépszerűbb díjátadó show-műsorává vált Kid's Choice Awards (KCA) "afterpartyján", amelyre egy ötfős bűnbanda tört be.
2007. április 1. 18:41 Kútból mentettek ki egy süketnéma asszonyt Egy 72 éves, süketnéma asszonyt mentettek ki a tűzoltók és a rendőrök egy 10 méter mély kútból a Komárom-Esztergom megyei Csépen. Az idős hölgynek a kihűlésen kívül nem esett baja.
2007. április 1. 18:27 Kiábrándult az elnökből George Bush újjáválasztásának fő stratégája is elvesztette hitét az amerikai elnökben annak iraki politikája miatt, és ennek nyilvánosan is hangot adott egy vasárnap megjelent interjúban.
2007. április 1. 17:28 Bugár: Csáky sikerével győzött a hazuság A Magyar Koalíció Pártjában (MKP) szombaton bekövetkezett elnökváltás eseményétől voltak hangosak a szlovák televíziók szokásos vasárnapi politikai vitaműsorai. Bugár Béla volt pártelnök az egyik csatornán kijelentette: a magyar párt új vezetője, Csáky Pál győzelmével "győzött a hazugság".
2007. április 1. 17:24 A hatos lottó 13. heti nyerőszámai A 13. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 2 (kettő), 13 (tizenhárom), 14 (tizennégy), 18 (tizennyolc), 32 (harminckettő), 45 (negyvenöt). Pótszám: 37 (harminchét).
2007. április 1. 17:21 30. forduló, 20 pont különbség A 30. forduló (a 29. játéknap) után is veretlen az Inter az olasz labdarúgó-bajnokságban. A címvédő milánóiak ezúttal 2-0-ra győztek a vendég Parma ellen. A második helyezett Roma hátránya már 20 pont a tabellán
2007. április 1. 17:00 Ez a döntő sem sikerült Ezüstérmes lett a Póta Georgina, Tóth Krisztina duó a belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokságon, miután a döntőben 4:3-ra kikapott a Ganyina, Pavlovics orosz, fehérorosz kettőstől.
2007. április 1. 16:08 "Nyomaszthatta Cseh Lászlót Phelps remeklése" Gyurta Dánielnek érmet kellett volna szerezni, így nincs ok elégedettségre - mondta Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az InfoRádiónak adott világbajnokságot értékelő interjújában. Cseh László vasárnapi szereplésének okait a szakvezető szerint vizsgálni kell. A Kőbánya SC sztárja a 200 vegyesen szerzett bronz után 400 vegyesen csak ötödik lett bő öt másodperccel elmaradva saját rekordjától.
2007. április 1. 15:44 Munkában a patikai árazógépek Több mint ezer, társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökkent vasárnaptól. Az árváltozás átlagosan 16 százalékos. 141 készítményért többet kell majd fizetni.
2007. április 1. 15:25 Tizenöt évesen vezetett a halálba Meghalt egy 15 éves fiú szombaton éjszaka Debrecenben, amikor kirepült az általa vezetett gépkocsiból, amely rázuhant a gyerekre. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetőjének tájékoztatása szerint az autó egy útkanyarban kisodródott, megpördült, majd az utca sarkán lévő hirdető oszlopnak csapódott.