2007. szeptember 25. 13:44 Letöltendő börtön az iskola-igazgatónőt bántalmazó apának Bíróság L. András büntetett előéletű lakost, aki Nyírbogdányban bántalmazta gyermeke iskola-igazgatónőjét.
2007. szeptember 25. 13:41 Mágneses függővasút épül a müncheni repülőtér és a belváros között Több évig tartó huzavona után Münchenben megállapodás született a transzrapid néven ismert mágneses függővasút megépítéséről a bajor főváros és a tőle 40 kilométerre fekvő nemzetközi repülőtér hatóságai között. Környezetvédők máris jelezték, hogy a szövetségi számvevőszékhez fordulnak, mert szerintük a megegyezés alapját képező közel kétmilliárd eurós költségvetés már régen túlhaladott, és a légi közlekedésnek semmiképpen sem a szuperexpressz fog alternatívát biztosítani.
2007. szeptember 25. 13:19 Merényletek Bagdadban és Bászrában, 9 halott Öngyilkos merényletekben kilenc ember meghalt és negyven másik megsebesült kedden az iraki fővárosban, Bagdadban és az ország déli részén fekvő Bászrában.
2007. szeptember 25. 13:12 Lajkó Félix is fellép a külhoni magyarok fesztiválján Lajkó Félix hegedűművész és Kálmán Imre gordonkaművész koncertjeivel, határon túli magyar filmek bemutatójával és színházi előadásokkal is várja az érdeklődőket a Biennálé, a külhoni magyarok kulturális fesztiválja.
2007. szeptember 25. 12:55 Növényi szex és ősembervacsora A növények szexuális életével és a bronzkori ember ételeivel is megismerkedhetnek azok, akik pénteken ellátogatnak a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetébe.
2007. szeptember 25. 12:48 Fogolycserét ajánlott egy izraeli miniszter Az izraeli kabinet egyik tagja azt ajánlotta kedden, hogy cseréljék ki az izraeli börtönben ülő Marván Bargúti befolyásos palesztin politikust a Gázai övezetben elrabolt izraeli katonáért, Gilád Salitért.
2007. szeptember 25. 12:45 Az MKP szerint Slota a szlovák közélet szégyene Tovább éleződik a vita Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke és a Magyar Koalíció Pártja között. Az MKP szerint Slota a szlovák közélet szégyene.
2007. szeptember 25. 12:35 A kormány új prioritása: az oktatás és a kultúra A miniszterelnök szerint az oktatás és a kultúra lesz a kabinet elsőszámú társadalompolitikai prioritása. Gyurcsány Ferenc "A közoktatás megújítása" című konferencián azt mondta: az Oktatási és Gyermeksegély Kerekasztal által hamarosan kidolgozandó koncepció lesz a kabinet nemzeti oktatási programja.
2007. szeptember 25. 12:33 Megindult a forgalom az M0-áson - képgaléria a balesetről Nem sokkal fél egy után megindult a forgalom az M0-ás autóúton a diósdi lehajtónál, ahol korábban három kamion ütközött össze - mondta az InfoRádióban a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter hozzátette: a balesetben egy ember megsérült, az M0-ás autóúton 10 kilométeres torlódás alakult ki.
2007. szeptember 25. 12:32 A Fidesz a miniszteri fizetésekkel kezdené a kiadáscsökkentést A kiadáscsökkentés jegyében a Fidesz elsőként a kormány működését tenné olcsóbbá - mondta Navracsics Tibor. A párt frakcióvezetője sajtótájékoztatóján ismertette a képviselőcsoport legújabb tervezetét.
2007. szeptember 25. 12:25 Ismét megbírságolták a Hankookot Újra megbírságolták a Hankook Tire Magyarország Kft-t, ezúttal illegális foglalkoztatás miatt majdnem 17 millió forintra - mondta el a Közép-Dunántúli Munkaügyi Felügyelőség igazgatója. Jankó Zoltán hozzátette: a vizsgálatot befejezték. A Hankook mindent elismer, és a nagy beruházásokkal járó nehézségekre hivatkozik.
2007. szeptember 25. 12:20 Orbán: Az egészségügy "zuschlagosítása" zajlik Az egészségügy "zuschlagosításaként" értékelte Orbán Viktor az egészségügyi biztosítókról született koalíciós megállapodást. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője kiemelte: a pártelnök a választókerületi elnököknek tartott értekezleten azt mondta, hogy a szocialisták ugyanazt akarják tenni az egészségüggyel, mint az ifjúsági pénzekkel.
2007. szeptember 25. 12:15 Előny a fogadónál: bundabotrányok a teniszben is? Megvesztegették Novak Djokovics szerb teniszezőt, hogy veszítsen el egy mérkőzést a tavalyi szentpétervári tornán.
2007. szeptember 25. 12:05 Ennyit keres egy képviselő Az országgyűlési képviselők milliókat költhetnek el anélkül, hogy el kellene számolniuk a költségtérítés címén felvett közpénzekről. Az erről szóló szabályokat a frakciók politikai szembenállásukat félretéve mindig megszavazták. Mindeközben a politikai elit szigorú pénzügyi fegyelemre igyekszik nevelni az állampolgárokat. Legutóbb például Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hirdetett zéró toleranciát azokkal szemben, akik nem adnak számlát. De mennyit is keres egy országgyűlési képviselő, és hogyan vált lehetővé a mindenki által bírált, de senki által nem bolygatott költségtérítési rendszer?
2007. szeptember 25. 11:55 A MOL nem tárgyal az OMV-vel Az OMV lépése nem érdemel további megfontolást a MOL részéről, így a társaság nem kezd tárgyalásokat az osztrák vállalat jelen megkeresésével kapcsolatban - közölte a magyar olajipari vállalat a tőzsde honlapján.
2007. szeptember 25. 11:55 Csúnya perbe keveredett a sztárfocista és barátnője Perbe fogta Wayne Rooney labdarúgót és menyasszonyát két brit bulvárlap, mivel a pár mindkettőnek eladta a jogot, hogy újságíróik ott lehessenek az esküvőjükön.
2007. szeptember 25. 11:34 A libanoni törvényhozásban október 23-ra halasztották az elnökválasztást A libanoni törvényhozásban október 23-ára halasztották az elnökválasztást, mert nem volt meg a határozathozatalhoz szükséges kétharmados többség - közölte kedden Nabih Berri, a parlament elnöke.
2007. szeptember 25. 11:28 Tömegverekedés életveszélyes sérülésekkel Jászapátiban Tömegverekedés tört ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászapátiban. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy ketten életveszélyesen megsérültek.
2007. szeptember 25. 11:18 Ismerje meg Nagyszebent, Európa kulturális fővárosát! Európa egyik kulturális fővárosa 2007-ben Nagyszeben. Ennek apropóján szerdán fotókiállítás nyílik a városról, és az ott található műkincsekről a Közép-európai Kulturális Intézetben.
2007. szeptember 25. 11:12 Patthelyzet alakulhat ki a MOL és az OMV között Az OMV MOL-részvényekre tett ajánlata olyan feltételeket tartalmaz, amelyekre most a MOL vezetésének kellene lépnie, így annak a legnagyobb az esélye, hogy patthelyzet alakul ki - mondta az InfoRádiónak Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője.
2007. szeptember 25. 10:55 Életképesebbek az űrben a baktériumok Az asztronauták a hosszabb űrutazások alkalmával, például amikor a Holdra, a Marsra vagy a Nemzetközi Űrállomásra mennek, sokkal nagyobb veszéllyel kapnak el fertőző betegségeket, mint a Földön élő emberek. Az űrben ugyanis a baktériumok könnyebben szaporodnak és életképesebbek.
2007. szeptember 25. 10:47 Ronaldinho már megegyezett a Chelsea-vel, de még meggondolhatja magát Ronaldinho jövő nyártól a világ messze legjobban kereső labdarúgója lesz - ha addig meg nem gondolja magát a Chelsea és Roman Abramovics ajánlatával kapcsolatban.
2007. szeptember 25. 10:37 Egy szlovák politológus szerint Pozsonynak bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól Miroslav Kusy, szlovák politológus szerint Szlovákiának bocsánatot kellene kérnie a magyaroktól azért, amit az 1945-1948 közötti időszakban tett ellenük.
2007. szeptember 25. 10:30 Teherautósofőrök kapnak leckét a biztonságos szexből Önkéntesek osztogattak felvilágosító röplapokat, óvszert és fecskendőt a teherautósofőröknek Peking, valamint Hepej és Santung tartomány autópályáin az AIDS-megelőzési kampány keretében.
2007. szeptember 25. 10:15 Mennyibe kerül egy szülő? A középkorú britek egyre nehezebben tudnak megküzdeni a rájuk nehezedő terhekkel - derül ki egy új kutatásból -, mivel egyszerre kell támogatniuk gyermekeiket, unokáikat, saját szüleiket és megfelelően végezni a munkájukat.
2007. szeptember 25. 10:05 Nincs mese, a szexben a méret a lényeg! Tele van meglepetésekkel az afrikai ugrópókok szexuális élete - derült ki egy friss kutatásból. A párosodás utáni kannibalizmusáról híres faj nőstényei például az első alkalommal még a méretesebb hímeket keresik, de az első rossz tapasztalatok rábírják őket arra, hogy legközelebb csak náluk kisebbekkel kezdjenek.
2007. szeptember 25. 09:55 Balesete után máris kiruccant a filmsztár Nem kell sajnálni George Clooney-t. Bár a sztár nemrég motorbalesetet szenvedett, három nappal később már egy nyilvános étterembe vitte vacsorázni kedvesét.
2007. szeptember 25. 09:44 Szávay Ágnes folytatta remeklését A pekingi tornagyőzelem után folytatta remek szereplését Szávay Ágnes, és sikerrel vette az első fordulót a szöuli viadalon.
2007. szeptember 25. 09:43 Nagyobb volt a népességfogyás, mint egy évvel korábban Az év első hét hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint a 2006. január-júliusi periódusban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2007. szeptember 25. 09:33 "Senki sem mondhatja ki egy nép kollektív bűnösségét" Nemzetközi jogi nonszensznek nevezte az InfoRádió által megkérdezett jogász a szlovák parlament múlt heti döntését, amellyel a törvényhozás megerősítette a II. világháború után életbe léptetett Benes-dekrétumokat. Lattmann Tamás elmondta: egy nép kollektív bűnösségét senki nem mondhatja ki. A szakértő hozzátette: az Európai Unió jogilag kötelező határozatot nem hozhat, csak politikai nyomásgyakorló eszköz lehet.
2007. szeptember 25. 09:23 Elbukott a hagyományos módszer a derékfájás elleni harcban Az akupunktúra jobb a derékfájósoknak, mint a hagyományos kezelési módok - derült ki egy német kutatás során.
2007. szeptember 25. 09:13 Vérvizsgálat helyett a lehelés elég lesz a cukorbetegség ellenőrzésére Képesek lehetnek a jövőben az orvosok arra, hogy vérvizsgálat helyett a leheletből megállapítsák, milyen állapotban van a cukorbeteg.
2007. szeptember 25. 09:06 Felfüggesztették a MOL-részvények tőzsdei kereskedését A Budapesti Értéktőzsde a kibocsátó kérésére felfüggesztette a MOL-részvények kereskedését kedden 9 órától visszavonásig - közölte a BÉT.
2007. szeptember 25. 09:03 Új módszer a felvilágosításra - rapsztárok lettek a tűzoltók - videóval A rapet választották a felvilágosításra a svájci tűzoltók, hogy "elmagyarázzák" az embereknek, milyen számon értesíthetik őket, ha baj van. A videó felkerült a YouTube-ra is, és olyan népszerű lett, hogy azóta már remixei is készültek.
2007. szeptember 25. 08:53 A junta fenyegetése ellenére százeren tüntetnek a burmai kormány ellen A katonai rezsim ismételt fenyegetése ellenére újból mintegy százezer ember, köztük több ezer buddhista szerzetes tartott kormányellenes tiltakozó felvonulást Rangunban.