2010. április 27. 13:16 Egy koreai nő a világ minden, nyolcezer méter feletti hegyét megmászta A dél-koreai Oh Eun Szun az első nő, aki a világ mind a 14, nyolcezer méter feletti hegyét megmászta.
2010. április 27. 13:14 Ékszerhamisítókat fülelt le a hajdú-bihari rendőrség Ékszerhamisító és -terjesztő hálózatot leplezett le a Hajdú-Bihar megyei rendőrség. Juhász Imre alezredes Debrecenben közölte: a tettesek zálogházban helyezték el a valódihoz megtévesztésig hasonló, többnyire fehéraranynak látszó láncokat és gyűrűket, amelyeket később az üzletek értékesítettek.
2010. április 27. 13:07 KSH: egyre több ember számára fontos az egészség Egyre több ember számára kezd fontossá válni az egészségtudatosság, a prevenció, és az egészségmegőrzés - állapítható meg a Központi Statisztikai Hivatal egészségfelmérésének előzetes adataiból.
2010. április 27. 12:47 Százezer lakást kínálnak a hétvégi lakásvásáron Százezer lakást kínálnak a hétvégi lakásvásáron a szervezők. A 16. budapesti lakásvásárt szervező Lakásvásár Médiacsoport elnöke azt mondta: az év eleje óta vannak pozitív jelek a lakásépítési és vásárlási piacon, amit erősít az is, hogy a hamarosan megalakuló kormány részéről is több olyan megerősítés érkezett, hogy lesz valamiféle lakástámogatási rendszer.
2010. április 27. 12:43 Műanyag zsákban bújt el a cannabist termesztő férfi a rendőrök elől Múlt hét csütörtökön a BRFK Kábítószer-bűnözés Elleni Szolgálatának nyomozói egy II. kerületi házban cannabisültetvényt találtak. A megérkező rendőrök láttán a házban tartózkodó vietnami férfi megpróbált egy műanyag zsákban elbújni.
2010. április 27. 12:35 Oláh Lajos nem mond le területi listás mandátumáról Oláh Lajos Hajdú-Bihar megyei szocialista elnök szerint nincs lehetőség arra, hogy visszaadja területi listás mandátumát, és az országos listáról kerüljön be a parlamentbe.
2010. április 27. 12:05 Mintegy 17 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladék felszámolását segíti a szakminisztérium Mintegy 17 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladék felszámolását segíti az idén a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az összesen 100 millió forint támogatásra 44 önkormányzat és 4 társadalmi szervezet pályázott sikeresen.
2010. április 27. 12:04 Közzéteszi az interneten a kormány az átadás-átvétel dokumentumait Közzéteszi az interneten a Bajnai-kormány az átadás-átvétel valamennyi dokumentumát. A kormányszóvivő az InfoRádióban elmondta: a mára a Fidesszel tervezett egyeztetésen a technikai részleteket akarták pontosítani, illetve azt, hogy pontosan milyen információkra lenne szükségük.
2010. április 27. 12:02 LMP: fókuszban a kampányfinanszírozás A következő napokban tárgyal a feladatmegosztásról és a leendő frakció szerkezetéről a Lehet Más a Politika.
2010. április 27. 12:01 A kisebbségek hatékonyabb parlamenti képviseletét is elvárja az ombudsman A többi között a kisebbségek hatékonyabb parlamenti képviseletét, a választói törvény módosítását, valamint a kisebbségi jogok törvényhozásban való érvényesülését várja el az újonnan alakuló Országgyűléstől és a kormánytól az ombudsman. Kállai Ernő a kisebbségi közösségek szociális és oktatási helyzetének rendezését is a legsürgetőbb feladatok között említette.
2010. április 27. 11:50 Maradona a veje miatt otthon hagy egy világklasszist? Sok fejtörést okoz Diego Maradonának, az argentin válogatott szövetségi kapitányának, hogy kikből állítsa össze 23 fős keretét a június 11-én kezdődő, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságra.
2010. április 27. 11:01 Beckham a vártnál lassabban gyógyul David Beckham, az angolok 115-szörös válogatott futballistája saját bevallása szerint lassabban gyógyul Achilles-ín-szakadását követően, így november előtt várhatóan nem tér vissza.
2010. április 27. 10:54 Holnap délelőtt fogadja Sólyom László államfő Orbán Viktort Holnap délelőtt 10 órakor fogadja Sólyom László államfő Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint a találkozó után a résztvevők közös sajtónyilatkozatot tesznek.
2010. április 27. 10:34 Tizenhét visszatérő a parlamenti patkóba Számos új képviselő kezdi meg munkáját a várhatóan május 14-én összeülő Országgyűlésben. Vannak azonban közöttük olyanok, akiknek nem lesznek ismeretlenek a széksorok. Mile Lajos, az LMP leendő honatyája a rekorder; ő 16 év után tér vissza a Parlamentbe.
2010. április 27. 10:34 Bajban a munkakeresők: kevesebb az álláshirdetés Csökkentek tavaly a munkahelyre vadászók esélyei hazánkban. A Workania állásportál legfrissebb adatai szerint 2009-ben 4,5 százalékkal többen kerestek állást, mint egy esztendővel korábban, viszont az előző évinél 28 százalékkal kevesebb állást hirdettek meg.
2010. április 27. 10:21 Tiltakoztak a hazafiassági törvény elfogadása ellen a szlovákiai magyarok Számos dél-szlovákiai településen tiltakoztak a hazafiassági törvény elfogadása ellen a szlovákiai magyarok.
2010. április 27. 10:00 Az MSZP "hőse" a teljesítményben hisz, nem a messiásokban Nem akartam az MSZP ikonja lenni egy választási vereség után - mondta az InfoRádiónak a főváros 20-as választási kerületében mandátumot szerzett Tóth József, XIII. kerületi szocialista polgármester, aki szerint egy értékrendet tükröz az angyalföldi választási eredmény.
2010. április 27. 09:50 Felborult egy autó a budapesti Ferenciek terénél - képek Három autó karambolozott kedd reggel a főváros V. kerületében, a Ferenciek terénél, az egyik jármű felborult, hárman megsérültek; a rendőrség teljes útzárat rendelt el, így csak a BKV járatai haladhatnak át ezen a szakaszon, ott is csak egy sávon.
2010. április 27. 09:47 Túlreagálta a veszélyt a brit repülési hatóság? Nem kellett volna lezárni a brit légteret, hiszen az Izlandi vulkánból érkező hamufelhő nem volt veszélyesen sűrű - mondják egyre többen Nagy-Britanniában. A számos európai országban bevezetett légtérzár miatt tízezrek nem tudtak elutazni vagy hazatérni, a légitársaságokat pedig óriási kár érte.
2010. április 27. 09:12 Ribéry nélkül kell túljutnia a Bayernnek a Lyonon Múlt heti kiállítása miatt sem a lyoni Jeremy Toulalan, sem a müncheni Franck Ribéry nem játszhat a labdarúgó Bajnokok Ligája francia-német elődöntős párosának kedd esti visszavágóján, de kétségtelen, hogy a Bayern Münchent erősítő francia karmester hiánya tűnik a jelentősebb veszteségnek.
2010. április 27. 08:40 Rugalmasan lehet értelmezni az országgyűlési bizottságokkal kapcsolatos szabályokat A választások eredményének megfelelően nagyjából kétharmados Fidesz-többség várható az országgyűlési bizottságokban is. A testületek megalakításra ugyan vannak szabályok, de ezeket rugalmasan lehet értelmezni.
2010. április 27. 08:20 Rossz hír a cukorbetegeknek A cukorbaj nem csak általában a koszorúér-betegség egyik legfontosabb kockázati tényezője, hanem kifejezetten növeli a leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvarremegés esélyét is. Az ezzel foglalkozó, három évig tartó vizsgálat eredményeit a Journal of General Internal Medicine közölte.
2010. április 27. 08:00 Giró-Szász: "Orbán Viktor legfontosabb célja az egyén biztonságérzetének megteremtése" Török Gábor politikai elemző szerint a Fidesz kormányzati filozófiájának megismerésére még várni kell. Másképp látja ezt Giró-Szász András, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt legfontosabb célja az egyén biztonságérzetének megteremtése. A két elemző emellett arról is beszélt, hogy a következő hónapokban az MSZP életét Mesterházy Attilának és Gyurcsány Ferencnek a pártelnöki posztért folytatott küzdelme határozhatja meg.
2010. április 27. 07:44 Kétharmados többségével adórendőrséget állíthat fel a Fidesz - lapszemle A Magyar Nemzet arról közöl írást, hogy az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne.
2010. április 27. 07:43 Elhalasztotta az Endeavour utolsó útját a NASA Novemberre halasztotta az Endeavour űrsikló utolsó útját az amerikai űrkutatási hivatal.
2010. április 27. 07:41 Vasárnapig még tart a Földi Paradicsom a Magyar Nemzeti Galériában Vasárnapig meghosszabbította Földi paradicsom című kiállításának nyitva tartását a Magyar Nemzeti Galéria.
2010. április 27. 07:40 Obama nyitna a muzulmán világ felé Az Egyesült Államok és a muszlim világ közötti üzleti-kereskedelmi, valamint oktatási kapcsolatok erősítését ígérte az amerikai elnök a Washingtonban megnyílt muzulmán gazdasági konferencián. A kétnapos értekezletre 5 földrész 50, muzulmán többségű országából 250 üzletembert hívtak meg.
2010. április 27. 07:21 Terrorista-kiképzésről mutatott videót az ABC amerikai csatorna Videofelvételt mutatott be az ABC amerikai tévécsatorna annak a nigériai fiatalembernek a terrorista kiképzéséről, aki tavaly karácsonykor megpróbált felrobbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó utasszállító repülőgépet 289 emberrel a fedélzetén. Egy amerikai hírszerzési tisztségviselő közölte: a képsorok első vizsgálata alapján a felvétel hiteles, de azt nem tudni, hogy mikor és hol készült.
2010. április 27. 07:13 Letartóztattak egy főmaffiózót Olaszországban Olaszországban őrizetbe vették a leghatalmasabbnak tartott maffia, a ,Ndrangheta egyik vezetőjét. A 70 éves Giovanni Teganót, aki az ország harminc legveszélyesebb, szökésben lévő bűnözője között tartottak nyilván, 17 éve körözték.
2010. április 27. 07:11 Barack Obama csalódott Washingtonban elutasította a bankok működési szabályait szigorító törvénytervezet plenáris vitára bocsátását a szenátus. Barack Obama amerikai elnök közleményében csalódottságának adott hangot a reform akadályozása miatt.
2010. április 27. 07:08 Kiadta Franciaországnak Manuel Noriegát az Egyesült Államok A volt panamai diktátort pénzmosás vádjával akarják bíróság elé állítani. A francia igazságügyi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy a volt diktátor már útban van Franciaország felé.
2010. április 27. 07:04 Ahmadinezsád: az ENSZ BT a sátán találmánya A sátán találmányának nevezte az iráni elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsát és 5 állandó tagjának vétójogát. Mahmúd Ahmadinezsád úgy véli: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Oroszország vétójoga elpusztítja az emberiség valódi természetét.
2010. április 27. 07:01 Nigériában évente mintegy 300 ezer gyermek hal meg maláriában Az ENSZ Gyermekalapja szerint Nigériában évente mintegy 300 ezer gyermek hal meg maláriában. Az UNICEF vezető kommunikációs képviselője elmondta: a betegség továbbra is a legfőbb közegészségügyi probléma az afrikai országban.
2010. április 27. 06:31 "Nem kétséges, hogy Gyurcsány visszatér" Nem kétséges, hogy Gyurcsány Ferenc visszatér az MSZP-be, csupán az a kérdés, hogy tud-e türelmes lenni, és képes-e tanulni a hibákból - mondta az InfoRádiónak Ágh Attila. A politológus szerint az MSZP rá van kényszerítve a megújulásra.
2010. április 27. 05:40 Az év vége előtt elfogyhat a bíróságok pénze A Pest Megyei Bíróság is kritikus helyzetbe kerülhet a költségvetési támogatás csökkenése miatt - mondta az InfoRádiónak a testület elnöke az Összbírói Értekezlet után.