Nem borította vulkáni hamu a teljes brit légteret, a felhő gyakran olyan vékony volt, hogy nem okozott volna gondot a gépeknek átrepülni rajta. A brit polgári légi közlekedési hatóság egyik vezetője, Jim Mckenna ezt el is ismerte: "A válság kezdetén természetesen nem voltak pontos adataink. Az is igaz viszont, hogy a hamufelhő az Egyesült Királyság fölött sokszor kimutathatatlan volt."

A brit légügyi hatóság (NATS) annak a számítógépes modellnek az elemzése után hozott döntést a légtér lezárásáról, amelyet a brit meteorológiai szolgálat készített a hamufelhő sodródásáról. Ezek pontosságát a szervezet kutatórepülőjének kellett volna ellenőriznie, amely azonban nem szállt fel: éppen átfestették.

Az újabb vizsgálatok azt mutatták, hogy a hamufelhő vastagsága valójában csupán huszada volt annak, ami a repülési szakértők és a repülőgépgyárak veszélyesnek tartanak.

A repülési moratórium óriási veszteséget okozott a légitársaságoknak, amelyek közül több azt tervezi, hogy a szennyeződésről készült műholdfelvételeket felhasználva kártérítést követel az európai kormányoktól.

A brit légi közlekedésben lassan normalizálódik a helyzet, bár közel 35 ezer utas még mindig nem tudott hazatérni kényszerűségből meghosszabbított utazásáról. A légtérzárlat miatt félmillió brit ragadt külföldön.