2010. május 3. 07:34 Tízmilliárd forintos kár érhette a magyar államot Moszkvában Lapértesülés szerint legkevesebb tízmilliárd forintos kára származhatott a magyar államnak a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítése miatt.
2010. május 3. 06:55 A Lazio csak egy félidőn át próbálta megállítani az Intert A címvédő Internazionale könnyedén, 2-0-ra legyőzte a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel visszavette a vezetést az AS Romától.
2010. május 3. 06:47 Harminchárom éves átkot tört meg Vadócz a Real Madrid ellen A Real Madrid a 89. percben szerzett góllal nyert 3-2-re a kétszer is vezető Osasuna ellen a spanyol bajnokság 35. fordulójában, s ezzel egy pontra megközelítette a Barcelonát. A vendégek magyar játékosa, Vadócz Krisztián is szerzett gólt a találkozón.
2010. május 3. 06:37 Kim Dzsong Il feltehetően Kínába érkezett eltehetően belépett Kína területére Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt szállító páncélozott vonat - közölte hétfőn egy szöuli illetékes.
2010. május 3. 06:34 A magyar írásbelikkel kezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák Ma reggel 8 órakor a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák.
2010. május 3. 06:33 Ma mutatja be Orbán Viktor kormányának leendő tagjait Ma délelőtt mutatja be Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje kormányának leendő tagjait, akik megtartják első, előkészítő megbeszélésüket a Parlamentben.
2010. május 3. 06:31 Frakcióvezetőt választ ma az MSZP Frakcióvezetőt választ, és várhatóan elfogadja a képviselőcsoport szervezeti és működési szabályzatát az MSZP a frakció mai alakuló ülésén.
2010. május 3. 06:27 Robbantásos gyilkosság Szomáliában Szomália déli részén egy ember meghalt, amikor egy ismeretlen támadó kézigránátot dobott egy mecsetbe.
2010. május 3. 06:26 Tilos a halászat és a horgászat a Mexikói-öbölben Megtiltották a kereskedelmi halászatot és a sporthorgászatot a Mexikói-öbölben, az olajszennyeződés által veszélyeztetett térségben. A tengerek és a légkör állapotát ellenőrző amerikai hatóság közleménye szerint a tilalom várhatóan 10 napig lesz hatályban. Szakértők szerint a teljes egyesült államokbeli kereskedelmi halászat kitermelésének mintegy ötödét ez a térség adja.
2010. május 3. 06:08 Sok szülő már a járókába is könyvet tesz a gyermekének Magyarországon 10 milliárd forintot tesz ki a gyermekkönyvek egyre bővülő piaca - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Móra Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója.
2010. május 2. 22:36 Januártól állítja vissza a gyes és a gyed korábbi szabályozását a Fidesz-kormány Várhatóan januártól állítja vissza a gyes és a gyed korábbi szabályozását a Fidesz-kormány. Erről Navracsics Tibor leendő kormányfő-helyettes beszélt a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.
2010. május 2. 21:59 110 milliárd eurós nemzetközi segélyt kap Görögország - hírösszefoglaló Hétfőn tartják előkészítő megbeszélésüket a leendő kormány tagjai, és szintén holnap tartja alakuló ülését az MSZP 59 fős képviselőcsoportja. Három évre 110 milliárd eurós nemzetközi segélyt kap a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól Görögország. Egy iszlamista honlap információi szerint pakisztáni tálibok vállalták magukra a New York-i robbantási kísérletet.
2010. május 2. 21:16 Brazil titok a betegségek ellen A brazil egészségügyi miniszter meggyőződése, hogy a legjobb fegyver a makacs betegségek ellen a rendszeres testmozgás, különösen a gyakori szeretkezés.
2010. május 2. 20:50 Romantika a vércsoport alapján A legtöbb embert egyáltalán nem érdekli, hogy milyen a vércsoportja, egészen addig, amíg baleset nem éri vagy műtétre nincs szüksége. De Japánban az, hogy valaki A-s, B-s, 0-s, esetleg AB-s vércsoportú szinte minden napi téma. Széles körben elterjedt hit ugyanis, hogy a vércsoport befolyásolja a személyiséget és hatással van az adott személy életére, munkájára, sőt a kapcsolataira is.
2010. május 2. 20:30 Szőlőszemek a cukorbetegségre és a szívre Ha rendszeresen fogyasztunk szőlőt, az csökkenti a szívbetegségek és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, állítják a tudósok.
2010. május 2. 19:45 EU-miniszterek: három évre 110 milliárd eurós támogatást kap Görögország Három év alatt 110 milliárd euróra rúg a Görögországnak nyújtandó nemzetközi támogatás az euróövezeti pénzügyminiszterek vasárnap esti döntése szerint - jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüsszelben a találkozót követő sajtótájékoztatón.
2010. május 2. 19:42 Három góllal nyerte a Zalaegerszeg a Diósgyőr ellen A Zalaegerszeg hazai pályán könnyedén, 3-0-ra legyőzte a sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójában, s ezzel ismét a negyedik a tabellán.
2010. május 2. 19:32 A náci bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta a német államfő A náci rezsim által elkövetett bűncselekményekre való emlékezés szükségességét hangsúlyozta vasárnap a német államfő.
2010. május 2. 19:29 XVI. Benedek pápa is lerótta hódolatát a torinói lepel előtt XVI. Benedek pápa a torinói Keresztelő Szent János-székesegyházban lerótta hódolatát, és néhány percig imádkozott a szent lepel előtt, amely egy megkínzott és keresztre feszített ember - sok keresztény meggyőződése szerint Jézus Krisztus - testének lenyomatát őrzi.
2010. május 2. 19:28 A pakisztáni tálibok vállálták magukra a New York-i robbantási kísérletet Egy iszlamista honlap szerint a pakisztáni tálibok vállalták magukra a New York-i robbantási kísérletet.
2010. május 2. 19:27 A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki:
2010. május 2. 19:21 Bombariadó Pittsburghben - elterelték a maratoni futás útvonalát Pokolgépet találtak Pittsburghben vasárnap egy sportrendezvény mentén - a rendőrség változtatott a maratoni futóverseny finisének útvonalán.
2010. május 2. 19:10 Nem törődnek az élelmiszereken feltüntetett adatokkal a németek Saját magukat csapják be a német fogyasztók, akik rendkívül fontosnak tartják ugyan a különböző élelmiszerek összetételére vonatkozó adatok feltüntetését, de túlnyomó többségük vásárláskor egyáltalán nem veszi figyelembe azokat.
2010. május 2. 18:40 Molnár Csaba távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Távozásra szólította fel az MSZP elnökségét Molnár Csaba búcsúzó kancelláriaminiszter.
2010. május 2. 18:37 Simor együttműködést ajánl a kormánynak Nincs és nem volt offshore cége, amióta a Magyar Nemzeti Bankot vezeti - írta közleményében Simor András. A jegybank elnöke együttműködést ajánl a kormánynak és hangsúlyozza, hogy mandátumának végéig az MNB teszi a dolgát.
2010. május 2. 18:34 Fülöp Márton: mindenki egy ilyen lehetőségről álmodik Csak az első negyedórában izgult egy kicsit, azt követően már jól érezte magát a pályán Fülöp Márton, akit hét közben az utolsó három bajnoki fordulóra szerzett meg a Sunderlandtől a Bajnokok Ligájáért küzdő Manchester City.
2010. május 2. 18:32 Elhunyt hajléktalan holttestére találtak Csepelen Elhunyt hajléktalan holttestére találtak Csepelen egy sportpályán vasárnap délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese, aki a sérülések alapján nem zárta ki, hogy gyilkosság történhetett.
2010. május 2. 17:48 Felborult egy Suzuki Pest megyében - képekkel Az útról az árokba sodródott és felborult egy Suzuki Gyál és Felsőpakony között.
2010. május 2. 17:27 Koman gólpasszt adott az olasz élvonalban Koman Vladimir csapata, a Bari magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott a vendég Genoa ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában. A Roma az élre ugrott, a Juve már biztosan nem érheti el a BL-selejtezőt.
2010. május 2. 17:22 Nem fogadta osztatlan támogatás Görögország megsegítését Németországban Sem a német kormányban, sem a parlamenti pártok körében, sem pedig a tartományok részéről nem fogadta osztatlan támogatás Görögország pénzügyi megsegítését, amelyről vasárnap született meg a megállapodás. Angela Merkel kancellár viszont üdvözölte azt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a történtekből le kell vonni a tanulságokat.
2010. május 2. 17:17 Először bajnok a Twente, az Ajax lemaradt Története első bajnoki címét szerezte meg a Twente Enschede labdarúgócsapata, miután vasárnap idegenben nyert a Fehér Csabát is felvonultató NAC Breda otthonában. A magyar játékost a találkozó elején kiállították.
2010. május 2. 17:14 Futballháború Zágrábban, tizenöt rendőr megsérült Tizenöt rendőr és tucatnyi szurkoló megsérült a Dinamo Zagreb-Hajduk Split horvát futballbajnoki mérkőzés után kitört összecsapásban.
2010. május 2. 17:11 Michelisz mindkétszer pontot szerzett Marokkóban Előbb a hetedik, majd a tizedik helyen végzett Michelisz Norbert a gyorsasági autós világbajnokság marokkói futamain, így mindkét alkalommal pontot szerzett.
2010. május 2. 17:10 Bayern München: háromból egy már megvan! Ezrek ünnepelték vasárnap Münchenben a Bayern München 22. bajnoki címét, miközben a berlini szurkolók Dárdai Pál csapatát a Hertha BSC-t siratták. A német fővárosnak - szívében a híres Olimpiai Stadionban - 13 év óta először nem lesz első ligás csapata.
2010. május 2. 16:53 Bajnoki címet érhet a Chelsea liverpooli sikere Nyert a Liverpool otthonában, s 2-0-s sikerével egészen közel jutott a bajnoki címhez a Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának rangadóján.