2010. augusztus 25. 13:54 Csődbizottságot küld a BKV-hoz a kormány A BKV gazdasági helyzete miatt csődbizottságot hoz létre a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy rendbe tegye a közlekedési vállalat pénzügyeit.
2010. augusztus 25. 13:42 Szalai Annamária: "Jól átgondolt a médiarendszer átalakítása" A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke szerint jól átgondolt a médiarendszer átalakítása. Szalai Annamária a Hír Televízióban azt mondta: a törvényjavaslat-csomag első része - amit még Sólyom László volt köztársasági elnök írt alá - megerősítette a közszolgálat szerepét.
2010. augusztus 25. 13:37 Újabb leleplező dokumentumot ígér a Wikileaks A Wikileaks oknyomozó honlap szerdára ígérte egy CIA-dokumentum közzétételét. A bizalmas információkat nyilvánosságra hozó weboldalon kedden este jelent meg a hír, hogy a célkeresztben ezúttal a Központi Hírszerző Ügynökség áll majd.
2010. augusztus 25. 13:34 Ifjúsági olimpia: Magyarország az első hatban az éremtáblázaton A tehetséggondozó programok sikerességét igazolja a magyar csapat kiemelkedő szingapúri szereplése Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet igazgatója szerint. Az ifjúsági olimpián indulási jogot szerzett 51 sportoló közül 43 a Héraklész-program részese, közülük 34 gyűjtött pontot.
2010. augusztus 25. 13:30 Átvilágítják a Dél-Dunántúli Regionális Vízmű Zrt-t, megszűnt az igazgatóság A tulajdonos megszüntette a Dél-Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. igazgatóságát, annak feladatait a vezérigazgató veszi át. Az intézkedéstől hatékonyabb döntéshozatalt és olcsóbb működét remélnek a cégnél, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a tulajdonosi jogok gyakorlója.
2010. augusztus 25. 13:25 Csak átmenetileg erősödött a forint, majd visszaesett Átmenetinek bizonyult a forint szerda délelőtti pozitív korrekciója, az eurót délben fél egykor 283,53 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtti 281 forintot közelítő jegyzésekkel.
2010. augusztus 25. 13:22 Vízilabda Európa-bajnokság: Biros meggyógyult, Kemény elődöntőre számít Kemény Dénes arra számít, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott a vasárnap kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon csoportjából bekerül az elődöntőbe. Az olimpiai bajnoki címvédő együttes szövetségi kapitánya erről szerdán beszélt a Margitszigeten, miután csapata a sajtó számára nyilvános edzést tartott a Széchy-uszoda medencéjében.
2010. augusztus 25. 13:17 Vállalta! Mocsai Lajos a férfi kézilabda-válogatott kapitánya Mocsai Lajos, az MKB Veszprém csapatának vezetőedzője lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
2010. augusztus 25. 13:06 Nézőpont: csaknem kétharmados a Fidesz támogatottsága A Fidesz minden választáson győzni tudott 2006 ősze óta, amire az októberi önkormányzati választáson is megvan az esélye - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormánypárt támogatottsága az aktív szavazók körében csaknem kétharmados, míg a megkérdezettek 62 százaléka elégedett Orbán Viktor kormányfői munkájával.
2010. augusztus 25. 13:05 Elképesztően gazdag csinovnyikot talált a Forbes Idén is Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere vezeti a Forbes Magazinnak a leggazdagabb orosz csinovnyikokról, azaz állami hivatalnokokról készített listáját. A szerdán közzétett felmérés összeállítói ezúttal elsősorban az érintettek családjának jövedelmét és vagyonát vették figyelembe.
2010. augusztus 25. 12:46 Eltiltanák a politizálástól az előző rendszer vezetőit A Jobbik alkotmánymódosítással kívánja kizárni a közéletből az 1990. előtti állami vezetőket, illetve az egykori állampárt vezető tisztségviselőit és az erőszakszervezetek vezető beosztású tisztjeit.
2010. augusztus 25. 12:43 Betiltaná az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot egy szenátor Marius Nicoara román liberális szenátor szerint be kell tiltani a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, mert szerinte a szervezet és annak vezetője nem tartja tiszteletben Románia nemzeti szuverenitását, területi egységét, a jogrend és a demokrácia alapelveit - írja szerdai számában a Krónika című napilap.
2010. augusztus 25. 12:40 GKI: Évtizedes minimumon stagnál a fővárosi ingatlanpiac A piac stagnálását mutatja a GKI fővárosi ingatlanpiaci indexe 2010 júliusában - mondta Akar László, a gazdaságkutató alelnöke.
2010. augusztus 25. 12:32 Jóvátételt ígér Hoffmann Rózsa Jóvátételt ígért az egyházi közoktatási intézményeknek az elmúlt évek finanszírozási elvonásai után Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Iskolanővérek nevelési konferenciáján szerdán a fővárosban.
2010. augusztus 25. 12:29 Gombászkodnia kell az űrállomáson az orosz asztronautának Gombásodik a Nemzetközi Űrállomás egyik legrégebbi modulja. Egy orosz asztronauta emiatt gombászással tölti szerdán az idejét. A moszkvai repülésirányítási központ szerint Fjodor Jurcsihin 4,5 órát tölt az orosz Zarja ellátóraktár-részlegben, mintát vesz a modul belső felületén és műszerein lévő lerakódásokról.
2010. augusztus 25. 12:24 Már az Európai Bíróságnál van a Sólyom-ügy Megérkezett az Európai Bíróságra Magyarországnak az a Szlovákia elleni beadványa, amely Sólyom László volt köztársasági elnök tavaly augusztusi révkomáromi látogatásának megakadályozásával foglalkozik.
2010. augusztus 25. 12:21 Radicová: "Eddig csak monológok hangzottak el a Duna két partján" A kettős állampolgárságról szóló magyar törvény megváltoztatását szorgalmazta a szlovák kormányfő egy német lapnak adott interjúban. Iveta Radicová, aki bemutatkozó látogatásra érkezett szerdán a német fővárosba, a Die Welt című lapnak kijelentette: a magyar-szlovák viszonyt csak dialógus útján lehet javítani.
2010. augusztus 25. 11:59 Két bankot bírásgolt meg a PSZÁF Ügyfelek panaszaira indított vizsgálatok után a Kereskedelmi és Hitelbankot egymillió, az MKB Bankot pedig 50 ezer forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
2010. augusztus 25. 11:52 Robinho elitbajnokságban maradna Spanyol és olasz lehetőségek miatt visszautasította a török Fenerbahce ajánlatát Robinho, a Manchester City labdarúgója.
2010. augusztus 25. 11:30 Titokban szállították Belgrádba Djindjic egyik gyilkosát Végre kiadták Zoran Djindjic néhai szerb kormányfő egyik gyilkosát. Sretko Kalinicot szerda hajnalban szállították át titokban a horvát fővárosból Belgrádba - közölte a szerb igazságügyi minisztérium.
2010. augusztus 25. 11:29 NGM: Nem cél, hogy újabb kölcsönmegállapodást kössünk az IMF-fel A Nemzetközi Valutaalappal őszre tervezett tárgyalások célja nem egy újabb hitelmegállapodás megkötése. Ezek a megbeszélések csak a szokásos, minden országgal lefolytatott gazdaságpolitikai konzultáció keretében zajlanak majd - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke korábban azt mondta: továbbra is kapcsolatban maradunk az alappal, de ebből nem következik, hogy új hitelkeretet szeretnénk nyitni.
2010. augusztus 25. 11:25 Elképesztő: lefújta, majd leszúrta a futballistát a brazil bíró A rendőrség keresi azt a bírót, aki a brazíliai Barreirában, egy általa vezetett amatőr labdarúgó-mérkőzésen, halálra késelte az egyik játékost. A Boa-Fe és a Redencao találkozójának játékvezetője, Francisco Chaves egy szabálytalanság lefújása után szúrta meg a 35 éves José da Silvát és sebesítette meg testvérét, Franciscót.
2010. augusztus 25. 10:55 Új tárcaközi bizottság segít a kormányzásban Létrehozza a kormány pénteki hatállyal a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot "a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében" - rendelkezik a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat.
2010. augusztus 25. 10:46 Tragédiát okozott egy hiba a bankfiókban Rendellenesen működésbe lépett egy gázzal működő tűzoltó-berendezés a Moszkva melletti Podolszk egyik bankfiókjában szerda délelőtt. Egy ember meghalt, tizenhárom mérgezést szenvedett.
2010. augusztus 25. 10:43 Temes megyében kétszer annyira örülnek az uniónak, mint nálunk Temes megyei gazdálkodó szervezetek nagyobb arányban látják előnyösnek országuk uniós csatlakozását, mint a Csongrád megyei vállalkozások - ismertette a szegedi Innoratio Egyesület és a temesvári Szórvány Alapítvány által végzett határ-menti kapcsolatokat vizsgáló kutatási program egyik fontos megállapítását Kicsiny László, a magyar szervezet elnöke.
2010. augusztus 25. 10:31 Terjed a háború: NATO-támaszpontot rohamoztak meg Afganisztánban Több ezer helybéli lakos szerdán megpróbált megrohamozni egy afganisztáni NATO-támaszpontot az ország északnyugati részén, miután tudomásukra jutott, hogy a szövetséges erők egyik tagja agyonlőtt egy afgán katonát. Afganisztán északi részére is átterjedt a háború - mondta az InfoRádiónak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
2010. augusztus 25. 10:26 Hihetetlen ütemben élénkül a közép-kelet-európai ingatlanpiac Összesen 630 millió eurónyi (170 milliárd forint) befektetés érkezett 2010 első félévében a közép-kelet-európai kiskereskedelmi ingatlanpiacra. Ez 190 százalékos növekedés az egy évvel korábbi forgalomhoz képest - ismerteti felmérésének eredményeit a CB Richard Ellis ingatlantanácsadó cég.
2010. augusztus 25. 10:18 Enyhítette veszteségét a gyengélkedő forint - délelőtti árfolyamok! Részben regionális, részben hazai hatásra korrigálta a hét eleje óta elszenvedett veszteségét a forint szerdán. Az eurót délelőtt háromnegyed tízkor 281,75 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délután fél ötkor jegyzett 284,30 forintos árfolyammal.
2010. augusztus 25. 10:13 Itt az MNB legfrissebb inflációs jelentése! Az idei év negyedik negyedévében 3,6 százalékos, 2011 első negyedévében 3,3 százalékos infláció várható, amely azután némileg emelkedik, s 2012 utolsó negyedévében 3,2 százalék lesz - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán kiadott inflációs jelentésében.
2010. augusztus 25. 10:03 Gátlástalan csalót fogott a rendőrség Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki magát egy áramszolgáltató cég munkatársának kiadva több százezer forintot lopott el idős makói asszonyoktól - közölte a rendőrség
2010. augusztus 25. 09:53 Elkészült a KSH jelentése a kiskereskedelem forgalmáról A kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban az előző hónaphoz képest lényegében változatlan maradt, mindössze 0,1 százalékkal mérséklődött májushoz képest a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2010. augusztus 25. 09:50 Alaposan kifosztották a mentőszolgálat ügyeletét A mentőautót is elvitték azok az ismeretlenek, akik szerdán kifosztottak egy orvosi ügyeletet a főváros V. kerületében. A járművet később a XI. kerületben megtalálták - közölte Pap Judit, a BRFK sajtóügyeletese.
2010. augusztus 25. 09:48 Erősödött a BUX nyitáskor A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,37 pontos emelkedéssel, 21.682,32 ponton nyitott szerdán.
2010. augusztus 25. 09:36 Leszállásra alkalmatlan reptérre zuhant a kínai repülőgép Sajtóértesülések szerint megkérdőjelezhető az éjszakai leszállásra való alkalmassága annak a repülőtérnek, ahol kedd este lezuhant egy utasszállító repülőgép az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban. A szerencsétlenségnek 42 halálos áldozata volt.
2010. augusztus 25. 08:50 Pálinkás József szerint igényesebb tankönyvek kellenek Az oktatás megújításához el kell érni, hogy a tudás és a műveltség ismét érték legyen a diákok számára - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Pálinkás József szerint a természettudományos oktatás problémáit nem szabad úgy kezelni, hogy egy közös tárggyá olvasztják a tantárgyakat, mert ehhez nincs sem tanagyag, sem tankönyvek, sem tanárok.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust