2006. április 27. 11:45 Továbbra is súlyos állapotban a sebesült magyar Egyiptomban változatlanul súlyos az állapota annak a magyar férfinak, aki megégett a hétfői dahabi merényletekben - mondta Magyarország kairói nagykövete.
2006. április 27. 11:40 800 millió eurós vargabetű Vlagyimir Putyin orosz elnök nyomására egy 800 millió eurós vargabetűt kell majd beiktatni a kelet-Szibériából a Csendes-Óceánig épülő olajvezetékbe.
2006. április 27. 11:38 Robotlábak kerekesszék helyett? Japánban olyan robotlábak kifejlesztésén dolgoznak, amelyek már akár 5 éven belül átvehetik a kerekesszékek szerepét. A joystickkel irányítható robotlábak előnye, hogy segítségükkel lépcsőn és egyenetlen terepen is képesek lennének közlekedni a mozgásukban korlátozottak.
2006. április 27. 11:36 A keleti piac javította a Richter eredményét Egyelőre csak találgatja a piac, milyen célból adott a Richter Gedeon Rt. közgyűlése felhatalmazást saját részvények vásárlására - mondta Háda Bálint elemző az InfoRádiónak. A szakértő hozzátette: a társaság eredménye elsősorban a keleti piacoktól függ.
2006. április 27. 11:30 A kínaiak találták fel a golfot is? Kínai történészek azt állítják, hogy az ország uralkodói és ágyasaik már több száz évvel azelőtt ütögettek labdákat zászlóval ellátott kis lyukakba, mielőtt az első golf-meccset lejátszották volna a játék őshazájának tartott skót felföldeken.
2006. április 27. 11:25 Idézetek a Barcelona-Milan meccs résztvevőitől A Milan ellen elért 0-0-ás döntetlen után a Barcelona - összesítésben 1-0-val - bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Párizsban május 17.-én így Arsenal- Barcelona meccs lesz. Európa azonban ma még minden idők legjobb 0-0-ás meccseként beszél a szerda esti párharcról. A mérkőzés utáni nyilatkozatokból szemezgettünk.
2006. április 27. 11:01 Megtilthatják a Tisza-parti majálisokat A vízállás csökken, az árvízveszély viszont nő a Vajdaságban a Tisza mentén. A Szerbiához tartozó tartományban egyre gyakoribb a töltések és gátak átázása, átszivárgása - jelenti az InfoRádió újvidéki tudósítója.
2006. április 27. 10:44 Mikolában fel sem merült, hogy lemondjon Mikola István fideszes képviselő az MTI-nek adott interjújában cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy lemondana mandátumáról.
2006. április 27. 10:38 A demokraták Hillary Clintont szeretnék elnöknek Hillary Clintont indítaná az amerikai Demokrata Párt választóinak többsége a 2008-as elnökválasztáson - derült ki egy Washingtonban közzétett felmérésből.
2006. április 27. 10:37 Kódolt üzenet a Da Vinci-kód perének ítéletében is A Da Vinci-kód című világsikerű regényhez kapcsolódó plágium-per londoni bírája úgy tűnik maga is kedvet kapott a kód íráshoz. Az egyik ügyvéd ugyanis felfedezte, hogy egy kódolt üzenetet tartalmaz az írásos ítélet.
2006. április 27. 10:16 Hirdetésben keresik az új James Bondokat Újsághirdetésben keres új munkatársakat a brit hírszerzés, az MI6.
2006. április 27. 10:14 Nagyobb melltartókra van szükségük a kínai nőknek Nagyobb melltartók forgalmazásába kezdtek a Kínában működő fehérneműgyártók- és forgalmazók, mivel a javuló táplálkozásnak köszönhetően a korábbinál érzékelhetően nagyobb lett a kínai nők mellbősége.
2006. április 27. 10:05 7,7 százalékos a munkanélküliségi ráta A munkanélküliségi ráta 7,7 százalékos volt az első negyedévben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2006. április 27. 09:37 A kormány már visszaengedné a kitelepített köröszugiakat Azt javasolja a vízügyi helyettes államtitkár, hogy a Köröszugból kitelepített embereket engedjék vissza lakhelyükre. A térségben 2.119 ember kényszerült elhagyni otthonát.
2006. április 27. 09:31 Olaszok haltak meg Irakban Iraki jelentések szerint két olasz és egy román katona vesztette életét egy pokolgépes merényletben az ország déli részén. Egy olasz katona megsebesült.
2006. április 27. 09:22 Rendzavarás a reptéren - a rappert letartóztatták Letartóztatták Snoop Dogg amerikai rappert a londoni Heathrow repülőtéren, miután 30 fős kíséretével megzavarta a reptér nyugalmát. A társaság először a British Airways első osztályon utazóinak fenntartott várójába próbált meg bejutni, majd átvonultak egy vámmenten boltba, ahol több üveg whiskyt is földhöz vágtak.
2006. április 27. 08:35 Eljött a buzgárok ideje Egyre több árvízi jelenséget észlelnek a szakemberek a Tisza alsó szakaszán és a Hármas-Körös térségében a tartósan magas vízállás miatt.
2006. április 27. 08:35 Futókat raboltak ki, nem jutottak messzire Pórul jártak azok az olaszországi tolvajok, akik a bergamoi atlétikai klub öltözőjét rabolták ki, a futók ugyanis utolérték őket.
2006. április 27. 08:32 Semjén: mint a németek A német konzervatív pártok együttműködéséhez hasonlította a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt tervezett parlamenti szövetségét a KDNP elnöke.
2006. április 27. 08:22 Autista kiválósági központ nyílik Budapesten Brit segítséggel közép-európai autista kiválósági központot hoznak létre Budapesten, ahol a többi között diagnosztikai és oktatási szolgáltatásokat vehetnek igénybe az autisták és családjaik. A központ létrehozásának alkalmából Richard Mills, a brit Nemzeti Autista Társaság igazgatója nyilatkozott az InfoRádióban.
2006. április 27. 07:35 Merre van Mekka a világűrből? Iszlám vallási tudósok konferencián keresnek választ arra, hogy egy muszlim űrhajósnak mikor kell imádkoznia, merre van Mekka, és hogyan végezheti a rituális tisztálkodást.
2006. április 27. 07:17 Nem rúghatják ki a munkaidőben netező dolgozót Csökkenhet a vállalkozások állami támogatása; nem ismeri el az APEH, hogy tömegesen alkalmazott jogosulatlan inkasszót; nem bocsáthatják el azt a new york-i férfit, aki munkaidejében internetes oldalakat olvasott - címek a reggeli lapokból.
2006. április 27. 07:11 Kalandtúra Csernobilba A csernobili idegenforgalom fellendítését sürgette az ukrán államfő.
2006. április 27. 07:10 Fegyverszünetet hirdettek a maoisták Nepálban egyoldalú fegyverszünetet hirdettek a maoista lázadók, akik korábban feloldották a főbb utak és városok blokádját.
2006. április 27. 07:05 Madárinfluenza brit háziszárnyasokban Nagy-Britanniában először mutatták ki a madárinfluenza vírusát háziszárnyasokban.
2006. április 27. 06:43 Egy parlamenti látogató szavazta le a kormányt Egy látogató szavazatával utasított el a román szenátus egy kormánypárti törvényjavaslatot. A hölgy az egyik szenátor rokona, és magánlátogatásra érkezett a szenátusba - jelentette az InfoRádió kolozsvári tudósítója.
2006. április 27. 06:39 Az ombudsman szerint az APEH kárt okozott a civileknek Késve tájékoztatta az APEH az adózókat arról, hogy csak február 20-áig rendelkezhetnek munkáltatójuknál adójuk civileknek felajánlható egy százalékáról. Ezt az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese állapította meg.
2006. április 27. 06:25 Parragh: Széles a magánvéleményét mondta a gazdasági kiáltványról A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke a magánvéleményét fejtette ki, amikor azt mondta, hogy a szövetség nem csatlakozik a Megállapodás a jövőnkért című kiáltványhoz - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. április 27. 06:19 Államilag finanszírozott villámrandikkal a népességcsökkenés ellen A japán kormányzat új eszközt vetett be a népességcsökkenés elleni küzdelemben: sok helyütt állami pénzből finanszírozzák az egyébként népszerű villámrandevú rendezvényeket. Egy-egy ilyen partira 20-30 nő és férfi is összegyűlhet, akik forgó rendszerben 2-3 percet töltenek el egymás "megismerésével", majd ezután döntik el, kivel akarnak esetleg újból találkozni.
2006. április 27. 05:20 Külföldi bűnözők az utcákon Nagy-Britanniában több mint ezer külföldi bűnöző kerülhetett vissza az utcákra, miután letöltötték börtönbüntetésüket, annak ellenére, hogy 160 esetben az ügyüket tárgyaló bíró kifejezetten javasolta kiutasításukat. Így a szigetországban maradhatott többek között három gyilkos, kilenc nemi erőszak elkövetője és öt pedofil is. A belügyminiszter felajánlotta lemondását.
2006. április 27. 05:19 Da Vinci-kód filmreklám egy templomon A Vatikán hónapok óta kampányol Dan Brown világsikerű regénye, A Da Vinci-kód ellen. A könyvből készült film óriásplakátja azonban valahogy mégis rákerülhetett egy Róma belvárosában álló templomra. Az egyház tiltakozott, így az olasz kormányzat állítólag napokon belül eltávolíttatja a plakátot.
2006. április 27. 05:00 Lovas kocsival menekült el a támadó a rendőrök elől Egy lovas kocsi segítségével sikerült elmenekülnie egy brit férfinek, pedig a rendőrség négy motorossal, egy járőrautóval, egy kisbusszal, két biciklis rendőrrel és egy helikopterrel üldözte.
2006. április 27. 04:37 Itt a "szellentés-mentes" bab A bab olcsó, és rendkívül tápláló, sokan azonban nem merik gyakran enni, mert felfújódással, és egyéb, társaságban igen kellemetlen következményekkel járhat a fogyasztása. Venezuelai tudósok azonban most rájöttek, hogyan lehet "szellentés-mentessé" tenni a babot.
2006. április 27. 02:45 Megbuktatták a Real Madrid új elnökét Lemondott Fernando Martin, a Real Madrid két hónapja megválasztott elnöke, miután fellázadtak ellene.
2006. április 26. 22:32 Arsenal-Barcelona döntő lesz Nem hozott gólt a Barcelona-Milan visszavágó sem a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A milánói meccset 1-0-ás sikerrel záró katalánok ezzel bejutottak a döntőbe.