Infostart.hu
eur:
364.8
usd:
326.62
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
A VW Slovakia által közreadott felvételen egy készülő jármű látható a német Volkswagen autógyár pozsonyi összeszerelő üzemének festőkamrájában 2010. november 5-én.
Nyitókép: MTI/VW Slovakia

Leáll a gyártással a pozsonyi Volkswagen

Szlovákia legnagyobb autógyártója így próbálja védeni alkalmazottait és segíteni a koronavírus terjedésének lassulását. Megszorításokat tervez a többi nagy cég is. A gazdasági és a pénzügyi tárca dolgozik egy intézkedéscsomagon, amellyel mérsékelhetik a cégbezárások okozta gazdasági sokk hatásait.

A hétvégén a Volkswagen bezárását már a közösségi médiában is sürgette Pozsony-Dévényújfalu polgármestere, Dárius Krajčír. „11 ezer alkalmazott dolgozik ott” – mondta, és nem hiszi, hogy valamennyi higiéniai és járványellenes rendeletet és óvintézkedést betartanak. A polgármester szerint külföldiek is dolgoznak az autógyárban, akikre az ország egészségügyi rendszere nincs hatással, és ki sem vizsgálja őket.

Reakciójában az autógyár azt nyilatkozta, bezárja szlovákiai üzemét annak ellenére, hogy alkalmazottai közül senkinél nem mutatták ki a koronavírust. A gyár néhány munkását megelőző jelleggel viszont már karanténba küldték. A cég szóvivője, Lucia Kovarovič Makaiová azt mondta, üzemük még a bezárás előkészítése, logisztikai műveletek és a már gyártásban lévő megrendelések legyártása alatt nyitva volt, de amint ezzel végeztek, leálltak. Hangsúlyozta, hogy a gyártás leállításának előkészítése a vállalat szabad döntése. Az autógyár bezárja a turócszentmártoni és stompfai részlegét is. Így összesen

12 ezer alkalmazottjuk nem lépett munkába.

A nyitrai Jaguar Land Rover, amelyben csaknem 3 ezren dolgoznak, egyelőre nem fontolgat hasonló lépést, ugyanakkor folyamatosan figyeli a járvánnyal kapcsolatos eseményeket. Állásfoglalásukban ezt írták: „Brit anyavállalatunk sem tervezi leállítani a gyártást. Dolgozóink egészsége az első helyen áll, olyan intézkedéscsomagot foganatosítunk, amely összhangban van a kormány rendeleteivel, az egészségvédő szervezetek utasításaival, és amelyek csökkentik a koronavírus terjedését.”

Uraik a helyzetnek

Szlovákiában kedd délig 84 fertőzött beteget jelentettek. Peter Pellegrini miniszterelnök szerint valamennyi eddig elfogadott intézkedés továbbra is érvényes. A kormány elrendelheti az egészségügyi eszközök, műszaki berendezések és a személyzet átcsoportosítását egyik kórházból a másikba. Változott ugyanakkor azon üzletek sora, amelyeknek zárva kell tartaniuk. Ismét kinyithatnak viszont a mosodák, a ruhatisztítók és az autójavítók. A változás a taxiszolgáltatókat is érinti. A taxik csak árut és tárgyakat szállíthatnak. Ez azt jelenti, hogy használhatók lesznek a megrendelt áru kiszállítására, nem fuvarozhatnak viszont személyeket. Peter Pellegrini azt is elmondta, hogy a szlovákiai egészségügy egyelőre ura a kialakult helyzetnek. Egyetlen fertőzött állapota sem súlyos.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×