Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Jövőre már nyereségre számít a Renault

A francia Renault autógyártó a lehető leggyorsabban visszafizeti az államnak azt a kölcsönt, amelyet a gazdasági válság kitörésekor kapott. Ezt a cég újraválasztott elnök-vezérigazgatója jelentette be, hangsúlyozva, hogy a piacon immár kedvezőbb feltételekkel tudnak pénzhez jutni. A vezető azt mondta a részvényesek előtt tartott beszédében, hogy 2011-re ismét nyereségessé válhat az általa irányított társaság.

A francia kormány 2009. elején döntött úgy, hogy három-három milliárd eurós, mai árfolyamon közel 800-800 milliárd forintnak megfelelő kedvezményes hitelt ad a két legnagyobb francia autógyártónak, a Renault-nak és a Peugeot-Citroënnek, a gazdasági válságot kísérő pánik következtében ugyanis a bankok nem vagy csak nagyon drágán voltak hajlandók a cégek további finanszírozására.

A kedélyek azóta megnyugodtak, és a 15 százalékban a francia állam által tulajdonolt Renault első ember most azt mondja, hogy immár az állam által felszámított hat százalékos kamatnál olcsóbban tudnak hitelhez jutni, s ezt az is bizonyítja, hogy nemrég egy 500 millió eurós hitelt hét éves futamidőre, 5,8 százalékos kamat mellett tudtak a pénzpiacokon fölvenni.

Carlos Ghosn ezért arra készül, hogy a Peugeot-Citroënnel egyeztetve jóval 2014 előtt visszafizeti az állami hitelt, annak ellenére, hogy a cég 2008-ban 3,1 milliárd eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A vállalat történetében példátlannak számító deficit ellenére az elnök-vezérigazgató kifejezetten optimista, szerinte a fejlődő országokban végrehajtott befektetéseknek, valamint a japán Nissannal, illetve a német Daimlerrel való együttműködésnek köszönhetően a cég már jövőre nyereségessé válik.

A nagy ugrást egyebek mellett az elektromos gépkocsiktól várja, két modelljére, a kis haszongépjárműként is felhasználható Kangoo Express Z.E-re, valamint a Fluence Z.E.-re a Renault már két hete felvesz előfoglalásokat, annak ellenére, hogy nem tudni, mikor kerül a piacra az első járgány - az InfoRádió értesülése szerint valamikor 2011-ben - , és egyelőre az árak sem ismertek.

A tervek komolyságát jelzi ugyanakkor, hogy a környezetvédelmi miniszter és tizenkét területi önkormányzat nem egészen egy hónapja abban állapodott meg, hogy már az idén elkezdik az első elektromos gépkocsikat kiszolgáló töltőállomások kiépítését, Jean-Louis Borloo pedig azt is bejelentette, hogy a kormány 50 ezer autót rendel majd meg a gyártótól. Igaz, annak egy részét állami és magáncégekből álló megrendelők fizetik majd ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×